Valóságeffektus - Revision history

SzemesBotond at 08:43, 25 September 2023

2023-09-25T08:43:13Z

SzemesBotond at 08:42, 25 September 2023

2023-09-25T08:42:42Z

SzemesBotond at 06:27, 15 September 2023

2023-09-15T06:27:36Z

SzemesBotond at 06:21, 15 September 2023

2023-09-15T06:21:42Z

SzemesBotond: Created page with "hamarosan..."

2023-09-14T08:30:41Z

Created page with "hamarosan..."

New page

hamarosan...

@@ Line 3: / Line 3: @@
 A valóságeffektus vagy valósághatás kifejezés az elbeszélés azon jelölőire (jelölőegységeire) vonatkozik, melyek funkciója kimerül az elbeszélt világ valószerűségének alátámasztásában. A kifejezés [https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q337611 Roland Barthes] 1968-as, azonos címmel megjelent [https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q337839 tanulmánya] nyomán terjedt el.
-Barthes cikkében az elbeszélés olyan leíró részleteit vizsgálja, melyek nem illeszthetők be az elbeszélés magasabb szintű szemiotikai struktúráiba. A „jelentéktelen részlet” narratológiai problémáját Barthes már két évvel korábban, az 1966-ban megjelent, a francia ''strukturalista narratív [https://itidata.abtk.hu/wiki/T%C3%B6rt%C3%A9nelmi_reg%C3%A9ny poétika]<big>'''<code>[[Kauzalitás|→]]</code>'''</big>'' programadó szövegének számító ''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q337840 Bevezetés az elbeszélések strukturális elemzésébe]'' című tanulmányban tárgyalta. Eszerint minden elbeszélésben vannak olyan elemi egységek (narratív jelölők), melyek sem az események és cselekvések disztributív (a történek magvát alkotó eseményszál, illetve a köztük lévő eseményteret kitöltő cselekmények), sem a cselekvők és a narráció integratív szintjeiben sem kapnak önmagukon (azaz puszta szövegi létükön) túlmutató jelentést. 1966-os tanulmányában az efféle narratív jelölőt nevezi Barthes „információnak” [informant], mely „arra szolgál, hogy hitelesítse a referens valóságát, és a fikciót a valósban gyökereztesse: valós operátor minőségében vitathatatlanul rendelkezik funkcionalitással, ha nem is a történet, hanem a szöveg [discours] szintjén.” A ''valóságeffektus'' ezt az elképzelést radikalizálja és fejti ki szemiotikai fogalmakkal. A fiktív elbeszélésben valósághatást kifejtő jelek azt sugallják, hogy nincs jelöltjük (nem illeszkednek az elbeszélés jelentő struktúráiba), csak referenciájuk. Barthes szerint a részletek leírásában elmerülő realista elbeszélés, a ''történelmi [[Történelmi regény|elbeszéléshez]]<big>'''<code>[[Kauzalitás|→]]</code>'''</big>'' hasonlóan, azzal a szándékkal lép fel, hogy egy dolog létezéséről, nem pedig jelentéséről tudósítson. A jelentőjétől (szemiotikai értelemben: jelentésétől) megfosztott referencia azonban csupán ''referenciális illúzió'', hiszen ezek a látszólag puszta létezést megállapító jelek (jelölők) az elbeszélés és a nyelv szemiotikai (intelligibilis) struktúráiban mégiscsak jelölnek: ám nem közvetlenül denotálják a „valóságot”, hanem konnotációik jelölőiként állítják azt. A leírásokban szereplő jelentéktelen részletek ugyanis semmi mást nem állítanak, mint hogy „ők maguk a valóság”.
+Barthes cikkében az elbeszélés olyan leíró részleteit vizsgálja, melyek nem illeszthetők be az elbeszélés magasabb szintű szemiotikai struktúráiba. A „jelentéktelen részlet” narratológiai problémáját Barthes már két évvel korábban, az 1966-ban megjelent, a francia ''strukturalista narratív [https://itidata.abtk.hu/wiki/T%C3%B6rt%C3%A9nelmi_reg%C3%A9ny poétika]<big>'''<code>[https://itidata.abtk.hu/wiki/Strukturalista_narratol%C3%B3gia →]</code>'''</big>'' programadó szövegének számító ''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q337840 Bevezetés az elbeszélések strukturális elemzésébe]'' című tanulmányban tárgyalta. Eszerint minden elbeszélésben vannak olyan elemi egységek (narratív jelölők), melyek sem az események és cselekvések disztributív (a történek magvát alkotó eseményszál, illetve a köztük lévő eseményteret kitöltő cselekmények), sem a cselekvők és a narráció integratív szintjeiben sem kapnak önmagukon (azaz puszta szövegi létükön) túlmutató jelentést. 1966-os tanulmányában az efféle narratív jelölőt nevezi Barthes „információnak” [informant], mely „arra szolgál, hogy hitelesítse a referens valóságát, és a fikciót a valósban gyökereztesse: valós operátor minőségében vitathatatlanul rendelkezik funkcionalitással, ha nem is a történet, hanem a szöveg [discours] szintjén.” A ''valóságeffektus'' ezt az elképzelést radikalizálja és fejti ki szemiotikai fogalmakkal. A fiktív elbeszélésben valósághatást kifejtő jelek azt sugallják, hogy nincs jelöltjük (nem illeszkednek az elbeszélés jelentő struktúráiba), csak referenciájuk. Barthes szerint a részletek leírásában elmerülő realista elbeszélés, a ''történelmi [[Történelmi regény|elbeszéléshez]]<big>'''<code>[[Kauzalitás|→]]</code>'''</big>'' hasonlóan, azzal a szándékkal lép fel, hogy egy dolog létezéséről, nem pedig jelentéséről tudósítson. A jelentőjétől (szemiotikai értelemben: jelentésétől) megfosztott referencia azonban csupán ''referenciális illúzió'', hiszen ezek a látszólag puszta létezést megállapító jelek (jelölők) az elbeszélés és a nyelv szemiotikai (intelligibilis) struktúráiban mégiscsak jelölnek: ám nem közvetlenül denotálják a „valóságot”, hanem konnotációik jelölőiként állítják azt. A leírásokban szereplő jelentéktelen részletek ugyanis semmi mást nem állítanak, mint hogy „ők maguk a valóság”.
 Szerző: [https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q334154 Z. Varga Zoltán]
 [[Category:NarrativITI]]

@@ Line 3: / Line 3: @@
 A valóságeffektus vagy valósághatás kifejezés az elbeszélés azon jelölőire (jelölőegységeire) vonatkozik, melyek funkciója kimerül az elbeszélt világ valószerűségének alátámasztásában. A kifejezés [https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q337611 Roland Barthes] 1968-as, azonos címmel megjelent [https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q337839 tanulmánya] nyomán terjedt el.
-Barthes cikkében az elbeszélés olyan leíró részleteit vizsgálja, melyek nem illeszthetők be az elbeszélés magasabb szintű szemiotikai struktúráiba. A „jelentéktelen részlet” narratológiai problémáját Barthes már két évvel korábban, az 1966-ban megjelent, a francia ''strukturalista narratív [https://itidata.abtk.hu/wiki/Strukturalista_narratol%C3%B3gia poétika]<big>'''<code>[[Kauzalitás|→]]</code>'''</big>'' programadó szövegének számító ''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q337840 Bevezetés az elbeszélések strukturális elemzésébe]'' című tanulmányban tárgyalta. Eszerint minden elbeszélésben vannak olyan elemi egységek (narratív jelölők), melyek sem az események és cselekvések disztributív (a történek magvát alkotó eseményszál, illetve a köztük lévő eseményteret kitöltő cselekmények), sem a cselekvők és a narráció integratív szintjeiben sem kapnak önmagukon (azaz puszta szövegi létükön) túlmutató jelentést. 1966-os tanulmányában az efféle narratív jelölőt nevezi Barthes „információnak” [informant], mely „arra szolgál, hogy hitelesítse a referens valóságát, és a fikciót a valósban gyökereztesse: valós operátor minőségében vitathatatlanul rendelkezik funkcionalitással, ha nem is a történet, hanem a szöveg [discours] szintjén.” A ''valóságeffektus'' ezt az elképzelést radikalizálja és fejti ki szemiotikai fogalmakkal. A fiktív elbeszélésben valósághatást kifejtő jelek azt sugallják, hogy nincs jelöltjük (nem illeszkednek az elbeszélés jelentő struktúráiba), csak referenciájuk. Barthes szerint a részletek leírásában elmerülő realista elbeszélés, a ''történelmi [https://itidata.abtk.hu/wiki/T%C3%B6rt%C3%A9nelmi_reg%C3%A9ny elbeszéléshez]<big>'''<code>[[Kauzalitás|→]]</code>'''</big>'' hasonlóan, azzal a szándékkal lép fel, hogy egy dolog létezéséről, nem pedig jelentéséről tudósítson. A jelentőjétől (szemiotikai értelemben: jelentésétől) megfosztott referencia azonban csupán ''referenciális illúzió'', hiszen ezek a látszólag puszta létezést megállapító jelek (jelölők) az elbeszélés és a nyelv szemiotikai (intelligibilis) struktúráiban mégiscsak jelölnek: ám nem közvetlenül denotálják a „valóságot”, hanem konnotációik jelölőiként állítják azt. A leírásokban szereplő jelentéktelen részletek ugyanis semmi mást nem állítanak, mint hogy „ők maguk a valóság”.
+Barthes cikkében az elbeszélés olyan leíró részleteit vizsgálja, melyek nem illeszthetők be az elbeszélés magasabb szintű szemiotikai struktúráiba. A „jelentéktelen részlet” narratológiai problémáját Barthes már két évvel korábban, az 1966-ban megjelent, a francia ''strukturalista narratív [https://itidata.abtk.hu/wiki/T%C3%B6rt%C3%A9nelmi_reg%C3%A9ny poétika]<big>'''<code>[[Kauzalitás|→]]</code>'''</big>'' programadó szövegének számító ''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q337840 Bevezetés az elbeszélések strukturális elemzésébe]'' című tanulmányban tárgyalta. Eszerint minden elbeszélésben vannak olyan elemi egységek (narratív jelölők), melyek sem az események és cselekvések disztributív (a történek magvát alkotó eseményszál, illetve a köztük lévő eseményteret kitöltő cselekmények), sem a cselekvők és a narráció integratív szintjeiben sem kapnak önmagukon (azaz puszta szövegi létükön) túlmutató jelentést. 1966-os tanulmányában az efféle narratív jelölőt nevezi Barthes „információnak” [informant], mely „arra szolgál, hogy hitelesítse a referens valóságát, és a fikciót a valósban gyökereztesse: valós operátor minőségében vitathatatlanul rendelkezik funkcionalitással, ha nem is a történet, hanem a szöveg [discours] szintjén.” A ''valóságeffektus'' ezt az elképzelést radikalizálja és fejti ki szemiotikai fogalmakkal. A fiktív elbeszélésben valósághatást kifejtő jelek azt sugallják, hogy nincs jelöltjük (nem illeszkednek az elbeszélés jelentő struktúráiba), csak referenciájuk. Barthes szerint a részletek leírásában elmerülő realista elbeszélés, a ''történelmi [[Történelmi regény|elbeszéléshez]]<big>'''<code>[[Kauzalitás|→]]</code>'''</big>'' hasonlóan, azzal a szándékkal lép fel, hogy egy dolog létezéséről, nem pedig jelentéséről tudósítson. A jelentőjétől (szemiotikai értelemben: jelentésétől) megfosztott referencia azonban csupán ''referenciális illúzió'', hiszen ezek a látszólag puszta létezést megállapító jelek (jelölők) az elbeszélés és a nyelv szemiotikai (intelligibilis) struktúráiban mégiscsak jelölnek: ám nem közvetlenül denotálják a „valóságot”, hanem konnotációik jelölőiként állítják azt. A leírásokban szereplő jelentéktelen részletek ugyanis semmi mást nem állítanak, mint hogy „ők maguk a valóság”.
 Szerző: [https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q334154 Z. Varga Zoltán]
 [[Category:NarrativITI]]

@@ Line 3: / Line 3: @@
 A valóságeffektus vagy valósághatás kifejezés az elbeszélés azon jelölőire (jelölőegységeire) vonatkozik, melyek funkciója kimerül az elbeszélt világ valószerűségének alátámasztásában. A kifejezés [https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q337611 Roland Barthes] 1968-as, azonos címmel megjelent [https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q337839 tanulmánya] nyomán terjedt el.
-Barthes cikkében az elbeszélés olyan leíró részleteit vizsgálja, melyek nem illeszthetők be az elbeszélés magasabb szintű szemiotikai struktúráiba. A „jelentéktelen részlet” narratológiai problémáját Barthes már két évvel korábban, az 1966-ban megjelent, a francia strukturalista narratív poétika programadó szövegének számító ''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q337840 Bevezetés az elbeszélések strukturális elemzésébe]'' című tanulmányban tárgyalta. Eszerint minden elbeszélésben vannak olyan elemi egységek (narratív jelölők), melyek sem az események és cselekvések disztributív (a történek magvát alkotó eseményszál, illetve a köztük lévő eseményteret kitöltő cselekmények), sem a cselekvők és a narráció integratív szintjeiben sem kapnak önmagukon (azaz puszta szövegi létükön) túlmutató jelentést. 1966-os tanulmányában az efféle narratív jelölőt nevezi Barthes „információnak” [informant], mely „arra szolgál, hogy hitelesítse a referens valóságát, és a fikciót a valósban gyökereztesse: valós operátor minőségében vitathatatlanul rendelkezik funkcionalitással, ha nem is a történet, hanem a szöveg [discours] szintjén.” A ''valóságeffektus'' ezt az elképzelést radikalizálja és fejti ki szemiotikai fogalmakkal. A fiktív elbeszélésben valósághatást kifejtő jelek azt sugallják, hogy nincs jelöltjük (nem illeszkednek az elbeszélés jelentő struktúráiba), csak referenciájuk. Barthes szerint a részletek leírásában elmerülő realista elbeszélés, a történelmi elbeszéléshez hasonlóan, azzal a szándékkal lép fel, hogy egy dolog létezéséről, nem pedig jelentéséről tudósítson. A jelentőjétől (szemiotikai értelemben: jelentésétől) megfosztott referencia azonban csupán ''referenciális illúzió'', hiszen ezek a látszólag puszta létezést megállapító jelek (jelölők) az elbeszélés és a nyelv szemiotikai (intelligibilis) struktúráiban mégiscsak jelölnek: ám nem közvetlenül denotálják a „valóságot”, hanem konnotációik jelölőiként állítják azt. A leírásokban szereplő jelentéktelen részletek ugyanis semmi mást nem állítanak, mint hogy „ők maguk a valóság”.
+Barthes cikkében az elbeszélés olyan leíró részleteit vizsgálja, melyek nem illeszthetők be az elbeszélés magasabb szintű szemiotikai struktúráiba. A „jelentéktelen részlet” narratológiai problémáját Barthes már két évvel korábban, az 1966-ban megjelent, a francia ''strukturalista narratív [https://itidata.abtk.hu/wiki/Strukturalista_narratol%C3%B3gia poétika]<big>'''<code>[[Kauzalitás|→]]</code>'''</big>'' programadó szövegének számító ''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q337840 Bevezetés az elbeszélések strukturális elemzésébe]'' című tanulmányban tárgyalta. Eszerint minden elbeszélésben vannak olyan elemi egységek (narratív jelölők), melyek sem az események és cselekvések disztributív (a történek magvát alkotó eseményszál, illetve a köztük lévő eseményteret kitöltő cselekmények), sem a cselekvők és a narráció integratív szintjeiben sem kapnak önmagukon (azaz puszta szövegi létükön) túlmutató jelentést. 1966-os tanulmányában az efféle narratív jelölőt nevezi Barthes „információnak” [informant], mely „arra szolgál, hogy hitelesítse a referens valóságát, és a fikciót a valósban gyökereztesse: valós operátor minőségében vitathatatlanul rendelkezik funkcionalitással, ha nem is a történet, hanem a szöveg [discours] szintjén.” A ''valóságeffektus'' ezt az elképzelést radikalizálja és fejti ki szemiotikai fogalmakkal. A fiktív elbeszélésben valósághatást kifejtő jelek azt sugallják, hogy nincs jelöltjük (nem illeszkednek az elbeszélés jelentő struktúráiba), csak referenciájuk. Barthes szerint a részletek leírásában elmerülő realista elbeszélés, a ''történelmi [https://itidata.abtk.hu/wiki/T%C3%B6rt%C3%A9nelmi_reg%C3%A9ny elbeszéléshez]<big>'''<code>[[Kauzalitás|→]]</code>'''</big>'' hasonlóan, azzal a szándékkal lép fel, hogy egy dolog létezéséről, nem pedig jelentéséről tudósítson. A jelentőjétől (szemiotikai értelemben: jelentésétől) megfosztott referencia azonban csupán ''referenciális illúzió'', hiszen ezek a látszólag puszta létezést megállapító jelek (jelölők) az elbeszélés és a nyelv szemiotikai (intelligibilis) struktúráiban mégiscsak jelölnek: ám nem közvetlenül denotálják a „valóságot”, hanem konnotációik jelölőiként állítják azt. A leírásokban szereplő jelentéktelen részletek ugyanis semmi mást nem állítanak, mint hogy „ők maguk a valóság”.
 Szerző: [https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q334154 Z. Varga Zoltán]
 [[Category:NarrativITI]]

← Older revision		Revision as of 06:21, 15 September 2023
Line 1:		Line 1:
−	~~hamarosan~~...	+	francia: effet de réel; angol: effect of reality / reality effect; német: Realitätseffekt
		+
		+	A valóságeffektus vagy valósághatás kifejezés az elbeszélés azon jelölőire (jelölőegységeire) vonatkozik, melyek funkciója kimerül az elbeszélt világ valószerűségének alátámasztásában. A kifejezés [https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q337611 Roland Barthes] 1968-as, azonos címmel megjelent [https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q337839 tanulmánya] nyomán terjedt el.
		+
		+	Barthes cikkében az elbeszélés olyan leíró részleteit vizsgálja, melyek nem illeszthetők be az elbeszélés magasabb szintű szemiotikai struktúráiba. A „jelentéktelen részlet” narratológiai problémáját Barthes már két évvel korábban, az 1966-ban megjelent, a francia strukturalista narratív poétika programadó szövegének számító ''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q337840 Bevezetés az elbeszélések strukturális elemzésébe]'' című tanulmányban tárgyalta. Eszerint minden elbeszélésben vannak olyan elemi egységek (narratív jelölők), melyek sem az események és cselekvések disztributív (a történek magvát alkotó eseményszál, illetve a köztük lévő eseményteret kitöltő cselekmények), sem a cselekvők és a narráció integratív szintjeiben sem kapnak önmagukon (azaz puszta szövegi létükön) túlmutató jelentést. 1966-os tanulmányában az efféle narratív jelölőt nevezi Barthes „információnak” [informant], mely „arra szolgál, hogy hitelesítse a referens valóságát, és a fikciót a valósban gyökereztesse: valós operátor minőségében vitathatatlanul rendelkezik funkcionalitással, ha nem is a történet, hanem a szöveg [discours] szintjén.” A ''valóságeffektus'' ezt az elképzelést radikalizálja és fejti ki szemiotikai fogalmakkal. A fiktív elbeszélésben valósághatást kifejtő jelek azt sugallják, hogy nincs jelöltjük (nem illeszkednek az elbeszélés jelentő struktúráiba), csak referenciájuk. Barthes szerint a részletek leírásában elmerülő realista elbeszélés, a történelmi elbeszéléshez hasonlóan, azzal a szándékkal lép fel, hogy egy dolog létezéséről, nem pedig jelentéséről tudósítson. A jelentőjétől (szemiotikai értelemben: jelentésétől) megfosztott referencia azonban csupán ''referenciális illúzió'', hiszen ezek a látszólag puszta létezést megállapító jelek (jelölők) az elbeszélés és a nyelv szemiotikai (intelligibilis) struktúráiban mégiscsak jelölnek: ám nem közvetlenül denotálják a „valóságot”, hanem konnotációik jelölőiként állítják azt. A leírásokban szereplő jelentéktelen részletek ugyanis semmi mást nem állítanak, mint hogy „ők maguk a valóság”.
		+
		+	Szerző: [https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q334154 Z. Varga Zoltán]
		+	[[Category:NarrativITI]]