JakabÉva: Created page with "Koltó, sept. 23. Hová lettél tarka, ezerszínű világom? eltűntél, hál'istennek, örökre eltűntél! nem hagyva egyebet nálam, mint emlékedet, mellyen mindig mosó..."

2023-06-14T18:05:30Z

Created page with "Koltó, sept. 23. Hová lettél tarka, ezerszínű világom? eltűntél, hál'istennek, örökre eltűntél! nem hagyva egyebet nálam, mint emlékedet, mellyen mindig mosó..."

New page

Koltó, sept. 23.

Hová lettél tarka, ezerszínű világom? eltűntél, hál'istennek, örökre eltűntél! nem hagyva egyebet nálam, mint emlékedet, mellyen mindig mosódik el egy-egy sötét folt, míg végre nem marad benne, csak mi édes, csak mi jó volt. A fájó kínos percek úgy tünnek föl előttem, mint sírhalmok, mellyeken virágok sarjadzanak hogy később viruljanak ott és elfödjék zöld leveleikkel és piros virágaikkal a helyet, hol a kiszenvedett élet nyugszik. Ez elenyészett tarka világ, míg benne éltem, s ő bennem, szüntelen fölverte nyugalmamat, és fölgyujtá fejemben a gondolatokat, hogy azok mint pattogó szikrák égették nem egyszer agyvelőmet. Mint múltra jól esik rá visszagondolnom . . . de ha mégjelenem lenne ollyan, megölne; széttépné szívemet. Habár egyhangú volt is ez élet, de egyhangúsága zajos és lelket kimerítő volt; zajosabb, semhogy kábulás nélkül tovább kiállhattam volna. Több sötét holló szállt el múltam egén; mint viditó, nyájasan éneklő madár, csak utójára szállt fölém a fülmile, és dalolt olly édeset, olly kínosat a szerelemről, hogy szokatlan éneke felröpité lelkemet magához, s mig ámulva hallgatta saját érzelmeit hangoztatni, észrevétlenül közelgett a vész reá és csattogó madárkájára; fölöttök dúlt a vihar hogy elválassza őket, hogy többé soha ne találkozzanak. Fülmilém látásomtól nyert erőt a viharban is legyőzhetlenül hangoztatni énekét, s nekem viszont éneke adott erőt ellentállhatni, midőn megakarták őt fosztani látásomtól. Végre elzúgott a vihar s mi ketten, én és a fülmile elszálltunk, és örökre egymáséi lettünk, ekkor lelkemből eltűntek a soha ki nem elégített vágy kínzó rémei, s helyébe jött az édes nyugalom. Nem esengek a múlt után, nem sovárgok szebb jövő elé; jelenem elég hogy elfoglalja egészen lelkemet, nem hagyva ott helyet tartós emlékezetnek, vagy többet ígérő reménynek.

[Szendrey Júlia ezután következő terjedelmes, 1847. szept. 28-án kelt feljegyzése elmélkedés a lélek halhatatlanságáról, a túlvilági életbe vetett hitről – Koltóra vagy Petőfire való közvetlen utalás nélkül.]

Adattári adat Q336030 - Revision history

JakabÉva: Created page with "Koltó, sept. 23. Hová lettél tarka, ezerszínű világom? eltűntél, hál'istennek, örökre eltűntél! nem hagyva egyebet nálam, mint emlékedet, mellyen mindig mosó..."