wikibase-docker - User contributions [en]

Galimberti Lanov Mária

2023-11-14T16:46:50Z

FöldesGyörgyi:

'''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q337224 Galimberti Lanov Mária]''' (Marie Provazkova, Mária Galimberti Lanow, Maria Lanov, Maria Lanov, Maria Lanow, Mária Lanow, Marie Provázková) ('''Jindřichův Hradec''', 1880. február 13. - '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q8897 Litoměřice]''', 1951. augusztus 4. ), cseh–osztrák festőnő.

Marie Provazkova Lanow jómódú cseh–osztrák tisztviselőcsaládból származott. Művészi tanulmányait '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q99 Bécs]'''ben<code>→</code> kezdte, majd '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q6959 München]'''ben<code>→</code> Hollósy Simon festőiskolájában folytatta. Párizsba már végzett festőként érkezett a nála három évvel fiatalabb '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q44231 Galimberti Sándor]'''ral<code>[https://itidata.abtk.hu/wiki/Galimberti_S%C3%A1ndor →]</code>, akivel 1906 körül ismerkedtek meg, s hamarosan össze is házasodtak. Együtt mentek Párizsba, ahol Marie Galimberti Provazková az Académie de la Grande Chaumière-re, az Académie Russe-re, illetve az Académie de La Palette-re járt. '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q336165 Fernand Léger]'''<code>→</code> műtermében folytatott tanulmányai fontos lépést jelentettek szakmai pályafutásában. Ez idő alatt ismerte meg jobban tanárai és társai köréből '''Gauguin<code>→</code>''', '''Paul Cézanne<code>→</code>''', '''Henri Matisse<code>→</code>''', '''Amadeo Modigliani<code>→</code>''' munkásságát. 1908-ban kiállított a '''Független Szalon'''ban<code>→</code>, három évvel később az Őszi Szalonban is. Házassága Galimberti Sándorral azonban nem tartott sokáig, s bár csak 1911-es bomlott fel hivatalosan, addigra már valószínűleg egy ideje külön éltek. Galimberti Sándor később '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q58358 Dénes Valériá]'''t<code>[https://itidata.abtk.hu/wiki/D%C3%A9nes_Val%C3%A9ria →]</code> vette feleségül. Lanow Mária ezután felváltva dolgozott '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q15831 Nagybányá]'''n<code>'''→'''</code> és '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q131 Párizs]'''ban<code>'''→'''</code>, tanulmányutat tett Olasz- és Spanyolországban. Csendéletei, tájképei, portréi és önarcképei a francia '''posztimpresszionizmus<code>→</code>''' és '''kubizmus<code>→</code>''' hagyományaiból erednek, de jelentős hatást gyakorol rájuk a '''német expresszionizmus<code>→</code>''' és '''nagybányai plein air<code>→</code>''' festészet is. Dolgozott a kecskeméti művésztelepen is, ahol barátságba került a '''Perlrott<code>→</code>''' házaspárral. 1917-ben visszatért Csehországba.

Munkásságának értékelését nagyban megnehezíti, hogy munkáinak egy jelentős részét megsemmisítette.

'''''A Tett<code>→</code>''''' két külföldi művészt közölt az 1916-os, háborús esztendőben: az egyik az orosz Kulbin, a mások Galimbertiné Lanov Mária.

Galimberti Lanov Mária. „Csendélet”. ''A Tett'' 2, versszám (1916): 313. 11 x 12 cm.

Galimberti Lanov Mária. „Portrait”. ''A Tett'' 2, versszám (1916): 311. 10 x 13 cm.

„Galimberti Lanow Mária 1880 – 1950”. ''Kieselbach Galéria''. <nowiki>https://www.kieselbach.hu/muvesz/galimberti-lanow-maria_511</nowiki>

Tilkovsky, Vojtech. „Egy cseh festőművésznő Nagybányán. (Galimberti Sándorné Maria Provazkova)”. ''Művészet'' 60, 8. sz. (1961): 5–6.

''Galimberti emlékkiállítás''. Szerk. Géger Melinda. Kaposvár: Rippl-Rónai Múzeum, 2003.

[[Category:KASInet]]

Dénes Valéria

2023-11-14T16:45:31Z

FöldesGyörgyi:

'''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q58358 Dénes Valéria]''' (Deutsch Valéria, asszonynevén Galimberti Sándorné) ('''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q93 Budapest]''', 1877. november 2. – '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q22541 Pécs]''', 1915. július 18.), magyar festőművész.

Deutsch (Dénes) Sándor és Abeles Zsófia lánya, csak 1902-ben vette fel a Dénes nevet. Apja erdőmérnök volt, aki később tolókocsiba kényszerült, ezért a család anyagi lehetőségei egyre szűkösebbé váltak. Dénes Valéria 1903-ban, 26 éves korában beiratkozott Szablya-Frischauf Ferenc pesti magániskolájába, ahol az egyik legtehetségesebb tanulónak tartották. Mestere három évvel később saját gyűjteményes kiállításával együtt bemutatta Dénes Valéria munkáit is.

'''Nagybányá'''n<code>→</code> is tanult, ahol későbbi férjével, '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q44231 Galimberti Sándor]'''ral<code>[https://itidata.abtk.hu/wiki/Galimberti_S%C3%A1ndor →]</code> találkozott. 1906-tól '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q131 Párizs]'''ba<code>→</code> ment, ahol '''Henri Matisse<code>→</code>''' tanítványa lett. 1911-ben felségül ment Galimberti Sándorhoz, miután az elvált szintén festő feleségétől, '''Galimberti-Lanow Máriá'''tól<code>[https://itidata.abtk.hu/wiki/Galimberti_Lanov_M%C3%A1ria →]</code>. Dél-Franciaországban tanulmányúton és – Matisse kíséretében – Marokkóban is jártak. A magyar művészházaspár képei egyre többet szerepeltek a párizsi Szalon-kiállításokon, munkáikról Apollinaire is írt egyik cikkében. Párizsban készült képeiken gyakran torzított perspektívából, felülnézetben jelennek meg a városi helyszínek és az őket körülvevő tárgyak. Dénes Valéria olykor a Cluny park fái és középkori szobrai között festett.

Harmonikus szerelmi házasságban éltek, és művészetük is teljesen összeforrt, hasonló motívumokat használtak fel, hasonló módon festettek. Művészi elhivatottságuk kivételes volt: „Fiatal volt mind a kettő – írta róluk Valéria unokahúga, '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q241006 Dénes Zsófia]'''<code>→</code>. – Példátlanul munkabíró és munkaimádó. Férfiben, néhanapján, akad ilyenfajta. Nőben soha nem láttam ezt az önmegtagadást. Ezt az ügynek-élést.”

Szerepeltek a '''MIÉNK<code>→</code>''' és a '''KÉVE<code>→</code>''' kiállításain is, ám pályafutásuk csúcspontja az 1914 februárjában a budapesti Nemzeti Szalon közös tárlata volt, ahol Galimberti negyven, felesége hetvenhét képet állíthatott ki. A katalógushoz kiáltványszerűen megírt programot csatoltak: „Egyes motívumoknál felmerülni láttunk felesleges dolgokat, amelyek nem érdekeltek, ezeket elhagytuk; láttunk lényegeseket, ezeket viszont kiemeltük. Művészi fejlődésünk újabb etapjában arra törekedtünk, hogy a természetet a vászonba alakítsuk, és igyekeztünk nagy szemhatárú motívumokat kisebb területű vásznakba beleszorítani. Ezen próbálkozások és törekvések vezettek el bennünket a mához, azaz azon célunkhoz, hogy elhagyjunk minden feleslegest, kiemeljük azt, ami lényeges és ezt a kiemelést a túlságig fokozzuk. A piktúrában nem akarunk irodalmat, a téma mellékes számunkra, minden korláttól menten teljes szabadsággal iparkodunk megoldani az előttünk felvetődő problémákat.”

Párizsba visszatérve '''Picasso<code>[[Pablo Ruiz Picasso|→]]</code>''', '''Modigliani<code>→</code>''' és Matisse galeristája, Berthe Weill rendezett nekik önálló kiállítást. Barátaik közé tartozott a kubistákat gyűjtő német műkritikus, Wilhelm Uhde is, aki számos művüket megvásárolta. A háború Párizsban érte őket, ahonnan az internálás elől Belgiumon keresztül Hollandiába kellett menekülniük. 1915-ben férje behívót kapott, ezért visszatértek Magyarországra, előbb Kaposvárra, majd Pécsre, ahová Galimberti Sándornak be kellett vonulnia. Itt Dénes Valéria a meneküléssel járó küzdelmek folytán tüdőgyulladást kapott, amelybe tíz nap után belehalt, férje efeletti bánatában két nap múlva öngyilkos lett.

Képein a francia '''posztimpresszionisták<code>→</code>''' hatása érezhető. A kubista térszerkesztés eredményeit is beépítette festészetébe, férjével a '''kubizmus<code>→</code>''' első magyar képviselője volt. Kevés kép maradt a házaspár után, párizsi lakásukban hagyott és Hollandiában festett műveik elkallódtak, a Dénes Zsófiánál lévő festmények később áldozatul estek egy lakástűznek, a Képzőművészeti Főiskolán található képeket pedig festményekhez használták vászonként a hallgatók.

A '''''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q336957 Ma]'''''<code>→</code> köré csoportosuló művészek közé tartoztak, '''[[Item:Q151695|Uitz Béla]]<code>→</code>''' 1918-ban, a Ma hasábjain mutatta be Galimbertiék alkotásait, '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q45937 Kassák Lajos]'''<code>→</code> ugyanekkor a Ma VI. tárlataként emlékkiállítást rendezett. Uitz Béla véleménye szerint a tiszta művészi akarat (nem az ügyeskedés, a helyezkedés vágya) jellemzi a két fiatalon elhunyt művész pályáját. Bemutatja útjukat az impresszionista kezdéstől az érett kubizmusig (ezeket az irányokat nem iskolaként, hanem szemléletként fogja fel). Bemutatva városképeiket jellemző ferde vonalakat, amelyek „az egész kompozicionális céljait szolgálják”, a „koncentrikus értékeket” mutatják be. Majd úgy összegez, „[a]z ő képeiken »látott« káosz a legszigorúbb egység törvényét hordja magában”, majd pedig festészetükről, hogy azonos a „lélek jelenvalóságával”, az „élettel”. Kassák pedig később azt írta a kiállításról az '''''Egy ember életé'''''ben<code>→</code> (megörökítve ezzel Simon Jolán véleményét is): „Lelkesedéssel dolgozunk, a következő kiállításunkat készítjük elő. Galimberti Sándor és Galimbertiné kerülnek sorra. Galimbertiék már meghaltak, s most a férfi édesanyjától szedjük össze az anyagot. Kubista fölfogású, érdekes képek. A legtöbbje rálátással festett párizsi háztető és utcarészlet. Nagy tömbök, architektonikus elrendezésben, barna és szürke színek, a terem megtelik tőlük komor, ünnepélyes hangulattal. Egy-két év előtt hangos nevetés fogadta volna ezt a piktúrát, most megérdemelt sikere van. Nemcsak dicsérik, hanem vásárolnak is a képek közül. Különös jellegzetességük ezeknek a képeknek, bárha két ember keze alatt születtek meg, egy nő és egy férfi rakta föl érzés- és gondolatvilágát a vásznakra, mégis annyira egyformák, hogy a szakértő szem sem tudná őket egymástól elkülönböztetni. Ritkaság, hogy egy művészpár ilyen egyöntetűen élje a világot.

Jolán, aki mindenkor lelkesedéssel megszólal, ha valami különösebb női produkcióra rámutathat, most is hangosan mondja a képek előtt:

– Olyan volt ez a két ember, mint a két sudár fa, melyek egyenesen nőnek föl egymás mellett anélkül, hogy egyik alárendelné magát a másiknak, hogy az egyik elvenné a napfényt a másiktól.”

1918. dec. 20. A MA VI. kiállítása. (Galimberti Sándor és Galimbertiné Dénes Valéria képei.)

„A MA VI. katalógusa Galimberti Sándor és G. Dénes Valéria emlékkiállításához”. ''Ma'' 3, 12. sz. (1918): 146.

Uitz Béla: „Galimbertiék”. ''Ma'' 3, 12. sz. (1918): 144.

Kassák Lajos. ''Egy ember élete''. Hozzáférés: 2023.08.05. <nowiki>https://reader.dia.hu/document/Kassak_Lajos-Egy_ember_elete-2675</nowiki>

Dénes Zsófia, ''Galimberti Sándor és Dénes Valéria'' A Művészet Kiskönyvtára, 131. Budapest: Corvina, 1979.

''Galimberti emlékkiállítás''. Szerk. Géger Melinda. Kaposvár: Rippl-Rónai Múzeum, 2003.

„Galimberti Sándor– G. Dénes Valéria”, ''Művészet'' 14, 6. sz. (1915): 320–322.

Kiss Eszter, „107 évig lappangott az egyik legdrágább magyar festőnő képe”, ''Index'' , 2019.05. 12, <nowiki>https://index.hu/kultur/2019/05/12/107_evig_lappangott_denes_valeria_bruges_kubizmus_aukcio_virag_judit/</nowiki>

Nyáry Krisztián. „»Minden korláttól mentes szabadsággal«. Dénes Valéria és Galimberti Sándor”. ''Artmagazin'', 92. sz. (2016), ''Artmagazin Online'', 2016.12.01., <nowiki>https://www.artmagazin.hu/articles/archivum/4760d9fa146bfa269ff3e45267ac860e</nowiki>
[[Category:KASInet]]

Galimberti Sándor

2023-11-14T16:44:40Z

FöldesGyörgyi:

'''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q44231 Galimberti Sándor]''' ('''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q14129 Kaposvár]''', 1883. május 31. – '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q93 Budapest]''', 1915. július 20.) olasz–magyar festőművész.

Édesapja, a trieszti Luigi Galimberti, apai ágon olasz, anyai ágon francia volt, aki a velencei akadémián tanult festészetet, klasszikus stílusban alkotott. Egy komoly örökség reményében érkezett Magyarországra, amelynek nagyobbik részét ugyan elsikkasztotta egy hivatalnok, de a maradékból birtokot vásárolt Kaposvár környékén, itt is telepedett le Galimberti Alajos néven, tizenkét gyermeke született. Sándor tehetségére '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q48413 Rippl-Rónai József]'''<code>→</code>, a család barátja még gimnazista korában felfigyelt. Galimberti Budapesten az Iparművészeti iskolán kezdett tanulni, de az akadémikus stílus kevéssé érdekelte. 1903-tól járt el Nagybányára '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q48182 Réti István]'''hoz<code>→</code> és '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q45291 Hollósy Simon]'''<code>→</code> técsői művésztelepére, majd a müncheni Képzőművészeti Akadémiát látogatta, 1905-ben pedig a párizsi Julian Akadémiára került be. Ebben az évben állítottak ki először a párizsi Őszi Szalon kiállításán a '''Matisse<code>→</code>''' vezette fauve-ok, s Galimberti a lelkes követőjükként tért vissza 1907-ben Nagybányára, ahol hamarosan a művésztelep legújítóbb szellemű tagjaként tekintettek rá.

1908-ban '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q131 Párizs]'''ban<code>→</code> szerepelt az Őszi Szalon és a Függetlenek Szalonja kiállításain. Ekkorra már elvette a cseh származású '''Lanow Mária[https://itidata.abtk.hu/wiki/Galimberti_Lanov_M%C3%A1ria <code>→</code>]''' festőművésznőt. 1911-ben elváltak, és feleségül vette a szintén elismert festőnőt, '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q58358 Dénes Valériá]'''t[https://itidata.abtk.hu/wiki/D%C3%A9nes_Val%C3%A9ria <code>→</code>], akivel innentől kezdve összeforrt, egymásra művészi szempontból sokban ható párt alkottak. Később kisfiuk is született.

Galimberti 1909 telétől, Dénes Valéria 1910-től lakott Párizsban. Tanulmányutakat tettek Dél-Franciaországba és Észak-Afrikába. Egyre többször állítottak ki a párizsi Szalon-kiállításokon, munkáikról '''Apollinaire<code>→</code>''' is megemlékezett egyik cikkében. Leginkább Párizs inspirálta őket: képeiken gyakran torzított perspektívából, felülnézetben jelennek meg a városi helyszínek és az őket körülvevő tárgyak. Galimberti Sándor az állatkertben is készített tanulmányokat állatképeihez.

Mindketten a '''nagybányai<code>→</code>''' „neós” mozgalom hatása alatt álltak, majd Dénes Valéria Párizsban Henri Matisse tanítványa lett, aki Galimbertire is hatott. A kubizmus térproblémái felé fordultak, alkottak csendéleteket, városképeket, a '''fauvizmus<code>→</code>''' és az '''analitikus kubizmus<code>→</code>''' alá lehet sorolni alkotásaikat.

A házaspár életútjának művészeti csúcspontja nem sokkal ezután következett: nagyszabású önálló kiállításokon mutatkozhattak be. 1914 februárjában a budapesti Nemzeti Szalon közös tárlatán Galimberti negyven, felesége hetvenhét képet állíthatott ki. A katalógushoz írt, kiáltványszerű programjuk szerint: „Egyes motívumoknál felmerülni láttunk felesleges dolgokat, amelyek nem érdekeltek, ezeket elhagytuk; láttunk lényegeseket, ezeket viszont kiemeltük. Művészi fejlődésünk újabb etapjában arra törekedtünk, hogy a természetet a vászonba alakítsuk, és igyekeztünk nagy szemhatárú motívumokat kisebb területű vásznakba beleszorítani. Ezen próbálkozások és törekvések vezettek el bennünket a mához, azaz azon célunkhoz, hogy elhagyjunk minden feleslegest, kiemeljük azt, ami lényeges és ezt a kiemelést a túlságig fokozzuk. A piktúrában nem akarunk irodalmat, a téma mellékes számunkra, minden korláttól menten teljes szabadsággal iparkodunk megoldani az előttünk felvetődő problémákat.”

A kiállítás anyagát nem sokkal később bemutatták Kaposváron is.

Budapesten 1914-ben feleségével, Dénes Valériával együtt rendezett gyűjteményes kiállítást a Nemzeti Szalonban. Korábban szerepeltek a '''MIÉNK<code>→</code>''' és a '''KÉVE<code>→</code>''' kiállításain is.

A házaspár ezután visszatért Párizsba, ahol '''Picasso<code>→</code>''', '''Modigliani<code>→</code>''' és Matisse galeristája, Berthe Weill rendezett nekik önálló tárlatot, ami nemzetközi pályafutásuk csúcsának tekinthető. Tehetségüket felismerte a párizsi, főként kubisták alkotásait gyűjtő Wilhelm Uhde is, aki számos művüket vásárolta meg.

1914 nyarán kitört az első világháború, s onnantól kezdve ellenségnek számítottak Franciaországban. Az internálást sikerült elkerülniük, elmenekültek Párizsból. Hollandiába mentek, de ekkorra már legyengültek, betegeskedtek. Galimberti Sándornak itt készült ''Amsterdam'' című, utolsó festménye, amelyet a magyar kubizmus egyik alapdarabjának tekintenek.

2015 tavaszán Galimberti behívót kapott, ezért hazatértek Magyarországra, ahol Galimberti Sándor kiképzésen vett részt Pécsett. Felesége munkát vállalt a család ellátására, de tüdő- és mellhártyagyulladást kapott, s tíz nap után, 1915. július 18-án elhunyt. Temetése után pár órával férje egy pisztollyal végzett magával a Műcsarnok épülete mögött.

A '''''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q336957 Ma]'''''<code>→</code> köré csoportosuló művészek közé tartoztak, '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q151695 Uitz Béla]'''<code>→</code> 1918- ban, a lap hasábjain méltatta az akkor már három éve halott Galimbertiék művészetét, '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q45937 Kassák Lajos]'''<code>→</code> ugyanekkor a ''Ma'' VI. tárlataként emlékkiállítást rendezett. Uitz véleménye szerint a tiszta művészi akarat (nem az ügyeskedés, a helyezkedés vágya) jellemzi a két fiatalon elhunyt művész pályáját. Bemutatja útjukat az impresszionista kezdéstől az érett kubizmusig (ezeket az irányokat nem iskolaként, hanem szemléletként fogja fel). Bemutatva városképeiket jellemző ferde vonalakat, amelyek „az egész kompozicionális céljait szolgálják”, a „koncentrikus értékeket” mutatják be. Majd úgy összegez, „[a]z ő képeiken »látott« káosz a legszigorúbb egység törvényét hordja magában”, majd pedig festészetükről, hogy azonos a „lélek jelenvalóságával”, az „élettel”. Kassák pedig később azt írta a kiállításról az ''Egy ember életé''ben (megörökítve ezzel Simon Jolán véleményét is): „Lelkesedéssel dolgozunk, a következő kiállításunkat készítjük elő. Galimberti Sándor és Galimbertiné kerülnek sorra. Galimbertiék már meghaltak, s most a férfi édesanyjától szedjük össze az anyagot. Kubista fölfogású, érdekes képek. A legtöbbje rálátással festett párizsi háztető és utcarészlet. Nagy tömbök, architektonikus elrendezésben, barna és szürke színek, a terem megtelik tőlük komor, ünnepélyes hangulattal. Egy-két év előtt hangos nevetés fogadta volna ezt a piktúrát, most megérdemelt sikere van. Nemcsak dicsérik, hanem vásárolnak is a képek közül. Különös jellegzetességük ezeknek a képeknek, bárha két ember keze alatt születtek meg, egy nő és egy férfi rakta föl érzés- és gondolatvilágát a vásznakra, mégis annyira egyformák, hogy a szakértő szem sem tudná őket egymástól elkülönböztetni. Ritkaság, hogy egy művészpár ilyen egyöntetűen élje a világot.

Jolán, aki mindenkor lelkesedéssel megszólal, ha valami különösebb női produkcióra rámutathat, most is hangosan mondja a képek előtt:

– Olyan volt ez a két ember, mint a két sudár fa, melyek egyenesen nőnek föl egymás mellett anélkül, hogy egyik alárendelné magát a másiknak, hogy az egyik elvenné a napfényt a másiktól.”

Képeik nagy része elveszett: a Franciaországban és Hollandiában hagyott képek elkallódtak, jó pár Magyarországon őrzött darab pedig Dénes Valéria unokatestvére, Dénes Zsófia otthonában, egy lakástűz során semmisült meg. Galimberti műveinek egy részét a 20-as években a Képzőművészeti Főiskola hallgatói részére vászonként adták el.

1918. dec. 20. A MA VI. kiállítása. (Galimberti Sándor és Galimbertiné Dénes Valéria képei.)

„A MA VI. katalógusa Galimberti Sándor és G. Dénes Valéria emlékkiállításához”. ''Ma'' 3, 12. sz. (1918): 146.

Uitz Béla: „Galimbertiék”. ''Ma'' 3, 12. sz. (1918): 144.

Kassák Lajos. ''Egy ember élete''. Hozzáférés: 2023.08.05. <nowiki>https://reader.dia.hu/document/Kassak_Lajos-Egy_ember_elete-2675</nowiki>

„Galimberti Sándor”, ''Kieselbach Galéria''. <nowiki>https://www.kieselbach.hu/muvesz/galimberti-sandor_1322</nowiki>

Dénes Zsófia, ''Galimberti Sándor és Dénes Valéria'' A Művészet Kiskönyvtára, 131. Budapest: Corvina, 1979.

''Galimberti emlékkiállítás''. Szerk. Géger Melinda. Kaposvár: Rippl-Rónai Múzeum, 2003.

„Galimberti Sándor– G. Dénes Valéria”, ''Művészet'' 14, 6. sz. (1915): 320–322.

Kiss Eszter, „107 évig lappangott az egyik legdrágább magyar festőnő képe”, ''Index'' , 2019.05. 12, <nowiki>https://index.hu/kultur/2019/05/12/107_evig_lappangott_denes_valeria_bruges_kubizmus_aukcio_virag_judit/</nowiki>

Nyáry Krisztián. „»Minden korláttól mentes szabadsággal«. Dénes Valéria és Galimberti Sándor”. ''Artmagazin'', 92. sz. (2016), ''Artmagazin Online'', 2016.12.01., <nowiki>https://www.artmagazin.hu/articles/archivum/4760d9fa146bfa269ff3e45267ac860e</nowiki>
[[Category:KASInet]]

Újvári Erzsi

2023-11-14T16:43:18Z

FöldesGyörgyi:

'''Újvári Erzsébet, Ujvári Erzsébet, Kassák Erzsébet''' ('''Érsekújvár''', 1899. július 14. – '''Moszkva''', 1940. augusztus 11.), költő, író, újságíró. (Az Ujvári névalak minden bizonnyal a korabeli nyomtatási adottságok következménye.) 1899-ben születik Érsekújváron, '''Kassák Lajos<code>→</code>''' húga, munkáslányként dolgozik, s nyilván éppen a bátyjához való túl közvetlen kötést elkerülendő publikál írói álnéven. Expresszionista versprózáit, jeleneteit először '''''A Tett<code>→</code>''''', majd a '''''[[Item:Q336957|Ma]]<code>→</code>''''' közli, 1916-tól gyakorlatilag folyamatosan. A Tanácsköztársaság bukása után, 1919 őszén '''Bécs'''be'''<code>→</code>''' emigrál a ''Ma'' körével. 1922-ben férjével, a szintén avantgárd költő '''Barta Sándor'''ral'''<code>→</code>''' kiválik a ''Má''ból (Barta alapvetően politikai okokból lép tovább, ideologikusabb irodalmat szeretne művelni). Újvári Erzsi ezután a férje szerkesztette '''''Akasztott Ember<code>→</code>''''' és az '''''Ék<code>→</code>''''' munkatársa, majd, amikor Barta '''Komját Aladár'''ék'''<code>→</code>''' '''''Egység<code>→</code>''''' című lapjához lép be, követi ő is; ugyanebben az évben megjelenik addigi számozott szövegeiből álló ''Prózák'''<code>→</code>''''' című kötete, melyet '''George Grosz<code>→</code>''' illusztrál (voltaképpen ő költészeti értelemben nem vált, legfeljebb lassú változás érzékelhető budapesti és bécsi versei között, annyiban, hogy egyre inkább személyesebbé s patetikusabbá válik narrátori hangja). 1925-ben kiutasítják őket Ausztriából, ekkor '''Moszkvá'''ba<code>→</code> mennek. A Szovjetunióban egy darabig még gyéren publikál, bár az eddigieknél lényegesen ideologikusabb, sematikusabb szövegeket jelentet meg (publicisztikákat is). 1927-től a budapesti ''100%''-ban, a New York-i ''Új Előré''ben, a párizsi ''Párisi Munkás''ban, a kassai ''Munkás''ban, továbbá a ''Sarló és Kalapács''ban jelennek meg írásai. 1938-ban férjét letartóztatják, majd kivégzik (a családot erről nem értesítik). A háztartás és a gyereknevelés, férje halála, majd a súlyos betegség – 1935-ben sclerosis multiplext diagnosztizálnak nála – lassan eltéríti Újvári Erzsit az írói tevékenységtől. Negyvenegy évesen hal meg, két gyermeke árvaházba, majd rokonokhoz kerül.

Újvári Erzsi prózái – vagy éppen prózaversei – többnyire komoly témákat, határhelyzeteket érintenek: halál, szülés, mészárlásba forduló tüntetés stb., illetve egy igen nagy csoportjuk a háborúhoz kötődik (egyes számozott darabok a ''Prózák''-sorozatból, illetve olyan külön címmel ellátott szövegek is, mint a ''Háború! Asszony! Holnap!'', a ''Menekülés'', a ''Vízió''). Újvári Erzsi futurista és expresszionista stílusjegyeket vegyítő szövegei avantgárd poétikájuknak köszönhetően alkalmasak szélsőséges szituációk, körülmények vagy éppen háborús jelenetek megidézésére, s utóbbival együtt a didakszis nélküli antimilitarista mondanivaló átadására. A felfokozottságot biztosító erős érzelmi töltettel rendelkező szavak használata, a felkiáltások sűrű jelenléte, a szinte túlzó látványok, a futurizmusra jellemző gépek feltűnése (repülő), hangutánzó szavak alkalmazása (fegyverek zaja), illetve a szimultanista szerkesztéstechnika és a kaleidoszkópikusság vagy montázsjelleg adta káoszszerűség a tömegjelenetekben egyfajta apokaliptikus látomásba torkollik. Öldöklést, menekülőket, sebesülteket, halottakat látunk, és az egymásra halmozott rövid jelenetek, a szétdarabolt képek, effektusokra bomló hangok, a szétszabdalt narráció és a szétrobbantott – vagy éppen csak nominális – mondatok szinesztézikus, audiovizuális hatást keltenek és nagyon erősen hatnak az érzelmekre.

Újvári Erzsi háborús verseiben hangsúlyos a hátország problémájának a kérdése is: az a hely, ahol férfihiány van, és ahol a nők nem tudnak mit kezdeni saját libidójukkal. ''(Háború! Asszony! Holnap!'', ''Próza 2,'' ''Próza 4)'' A ''Próza 7''-ben, a másik oldalról, a háborúban megrokkant férfi tragédiájaként látjuk a problémát: miközben mások a szüreten mulatoznak, őt kínozza a tehetetlenség és a magány, hogy már nem kell a nőknek. (E versben egyébként a szüret – a beérés, a termékenység – a lányok kicsattanó egészségével kapcsolódik össze, s a vigasság mint dionüszoszi elem a korai magyar avantgárd számos szövegéhez hasonlóan panteisztikus egységbeolvadást elevenít meg a természettel.)

A ''Próza 6'' a legösszetettebb ebből a szempontból: egy katonatemetés kapcsán az otthon maradtak minden csoportja sirat valamit. Az apokaliptikus jellegű művet áthatja az elátkozottság érzése: a racionálisan magyarázható veszteségek mellett olyanok is vannak, amelyeket mintha a pogány hitvilágból ismert transzcendens jelenségek okoznának, és mindez keveredik fiktív, látomásos, de mégis katolikus jellegű utalásokkal.

Emancipációs történeteknek tekinthetők viszont Újvári Erzsi egyfelvonásos drámái vagy jelenetei ''(Két ember'', ''Vándorlás)''. Mindkettőben a nőnek a kényelmet és biztonságot nyújtó, de unalmas családi környezetből való elvágyódását és kiszakadását mutatja be. A nő mindig többre vágyik, mint a férfi (különösen a ''Két ember''ben), ahol az asszonynak nem elegendő kettejük szerelme, valamilyen eszében való egyesülésre vágyik az emberekkel; a ''Vándorlás''ban nincsenek konkrét célok, a feleség látszólag csak azzal van tisztában, mit nem akar: a megállapodottság szürke hétköznapjait. Az önállósodási vágy azonban csak erőszak (gyerekgyilkosság) vagy könyörtelenség (a magatehetetlen, beteg férfi magára hagyása) árán valósítható meg.

Újvári Erzsi – hasonlóan a nemzetközi szcéna több női alakjához - bábjátékokat is publikál, összesen kettőt (mindkettő címe egyszerűen ''Bábjáték''), noha minden valószínűség szerint sohanem adták őket elő. Érdekes viszont, hogy a ''Má''ban megjelent darabban éppen egy erősen biologizált-erotizált, veszélyforrásként beállított marionett-nőalak jelenik meg. A két névtelen szereplő, a lány és a fiú arctalanok és egyéniség nélküliek, minden bizonnyal az összes létező nőt és az összes létező férfit hivatottak képviselni – a nő mint szex- és termékenységistennő csábítja be a házba a fiút, ám a rövid jelenet végén kiderül róla, hogy „áldozatra” leső prostituált. A bábjelenetben a mozgások stilizáltak, és végrehajthatatlanok lennének egy emberi szereplő számára: forgás, tánc, előre-hátra csuklás, sőt fejjel labdázás. A díszlet (egy szobabelső) pontosan megtervezett, erősen stilizált, egynemű, élénk színekkel. A másik darab az ''Akasztott Ember''ben jelenik meg, és erős társadalmi mondanivalót hordoz. A bányászok munkába indulnak, elnyeli őket a bánya szája, majd telik a nap, a környező falvakban az asszonyok teszik (egy patriarchális társadalomban megszokott) dolgukat, a gyerekek játszanak, egy kocsis veri a lovát. Majd a bányából visszatérő bányászok legfiatalabb, balesetet szenvedett társuk holttestét hozzák, felesége siratja. Szinte naturalista darab lehetne, de a bábok jelenléte miatt mégsem az (a bányászok feje helyén csákány ül, az alakok végigszántják a földet a karjukkal munkába menet, artikulálatlan hangok törnek elő a torkukból, s befelé menet légzésüktől megnyílik a bánya háromszög alakú nyílása).

Bár Újvári Erzsi avantgárd munkássága a leggazdagabb a női szerzők közül, s minden bizonnyal a legértékesebb is, nem fut be olyan szerteágazó, és mozgalmas életpályát, nem kerül be íróként egy olyan inter- vagy transznacionális közegbe, s nem folytat olyan soknyelvű, sokféle piacra irányuló tevékenységet, mint később társai. Részben azért, mert ő valóban ebben az expresszionista, olykor futurista stílusban és regiszterben tud kiteljesedni, vagyis nem képes és nem akar utána váltani; másrészt nyilván szerepet játszott ebben képzetlensége és a többieknél gyengébb nyelvi kompetenciái is, illetve az is, hogy a húszas években az avantgárd nem éppen támogatott irányzat a Szovjetunióban; nem is beszélve korai súlyos betegségéről.

Bátyja, Kassák Lajos ''Portrait'' címen egy verset ír hozzá, pontosabban ''Prózái'' alá 1922-ben, kötete megjelenésekor, amely megjelenik a ''Má''ban is.

Újvári Erzsi. ''Prózák''. Wien: Ma Kiadóvállalat, 1922.

Újvári Erzsi. „Vízió”. ''A Tett'' 1, 7. sz. (1916): 316‒317.

Újvári Erzsi. „Asszonyok”. ''Ma'', első világszemléleti különszám (1919): 4.

Újvári Erzsi. „Háború! Asszony! Holnap!”. ''A Tett'' 1, 13. sz. (1916): 211.

Újvári Erzsi. „Menekülők”. ''Ma'' 1, 2. sz. (1916): 23.

Újvári Erzsi. „Próza: 1-2-3”. ''Ma'' 2, 4. sz. (1917): 54, 56‒61.

Újvári Erzsi. „Próza: 4”. ''Ma'' 2, 5. sz. (1917): 75‒76.

Újvári Erzsi. „Próza: 5”. ''Ma'' 2, 7. sz. (1917): 100‒101.

Újvári Erzsi. „Próza: 6”. ''Ma'' 2, 8. sz. (1917): 122.

Újvári Erzsi. „Próza: 7”. ''Ma'' 2, 11. sz. (1917): 166‒167.

Újvári Erzsi. „Próza: 8”. ''Ma'' 3, 3. sz. (1918): 35.

Újvári Erzsi. „Próza: 5”, „Próza 10”, ''Ma'', májusi demonstratív különszám (1919): 4.

Újvári Erzsi. „Próza: 11”. ''Ma'' 4, 3. sz. (1919): 30.

Újvári Erzsi. „Próza: 15”. ''Ma'' 5, 3. sz. (1920): 25.

Újvári Erzsi. „Próza: 16”. ''Ma'' 5, 1-2. sz. (1920): 5.

Újvári Erzsi. „Próza: 17”. ''Ma'' 5, 4. sz. (1920): 38.

Újvári Erzsi. „Próza: 18”. ''Ma'' 6, 4. sz. (1921): 51.

Újvári Erzsi. Próza: 19. ''Ma'' 6, 6. sz. (1921): 80.

Újvári Erzsi. „Próza: 20”, „Próza: 21”. ''Ma'' 6, 7. sz. (1921): 90.

Újvári Erzsi. „Próza: 22”. ''Ma'' 6, 9. sz. (1921): 131.

Újvári Erzsi. „Próza: 23”. „Próza: 24”. ''Ma'' 7, 2. sz. (1922): 20.

Újvári Erzsi. „Próza: 25”. ''Ma'' 7, 5-6. sz. (1922): 10.

Újvári Erzsi. „Próza: 26”, „Próza: 27”. ''Ma'' 8, 1. sz. (1922): 2.

Újvári Erzsi. „Vándorlás”. ''Ma'' 3, 8-9. sz. (1918): 93.

Újvári Erzsi. „Két ember”. ''Ma'' 4, 6. sz. (1919): 131-132.

Újvári Erzsi. „Bábjáték”. ''Ma'' 6, 1. sz. (1921): 30–31.

Újvári Erzsi. „Bábjáték”. ''Akasztott'' ''Ember'' 1, 3–4. sz. (1922): 5.

Kassák Lajos. „Portrait (Ujvári Erzsi prózái alá)”. ''Ma'' 7, 5–6. sz. (1922): 30.

Újvári Erzsi. ''Csikorognak a kövek''. Szerk. Kálmán C. György. Budapest: Szépirodalmi Kiadó, 1986.

Kálmán C. György. ''Élharcok és arcélek, korai magyar avantgárd költészet és a kánon''. Budapest: Balassi, 2008.

Földes Györgyi. ''Akit „nem látni az erdőben”. Avantgárd nőírók nemzetközi és magyar kontextusban''. Budapest: Balassi, 2021.

Eszter Balázs. „Exploring Domestic Disorder on the Hungarian Home Front during WW1: Avant-Garde Women’s Responses to War”. In Földes Györgyi szerk. ''Avantgárd nőírók, női alkotók''. Rekonf. Budapest: reciti, 2023. 57–82.

Sára Bagdi. “»There’s no Rest for our Feet…« On Social Reproduction in the Discursive Space of Revolutionary Utopias and Propaganda Reports”. In Földes Györgyi szerk. ''Avantgárd nőírók, női alkotók''. Rekonf. Budapest: reciti, 2023. 43–56.
[[Category:KASInet]]

Újvári Erzsébet

2023-11-14T16:42:36Z

FöldesGyörgyi: FöldesGyörgyi moved page Újvári Erzsébet to Újvári Erzsi

#REDIRECT [[Újvári Erzsi]]

Újvári Erzsi

2023-11-14T16:42:36Z

FöldesGyörgyi: FöldesGyörgyi moved page Újvári Erzsébet to Újvári Erzsi

Réti Irén

2023-11-14T16:41:50Z

FöldesGyörgyi:

'''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q337202 Réti Irén]''' (születési neve Róna Irén, asszonyneve Komját Aladárné, Komját Irén) ('''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q15217 Temesvár]''', 1895. december 12. – '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q93 Budapest]''', 1982. április 22.), újságíró, író, költő, kritikus. 14 éves korában ismerkedik meg későbbi férjével, '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q46533 Komját Aladár]'''ral<code>→</code>. A budapesti bölcsészkarra jár, s 1918 folyamán verset, több novellát, s kritikákat publikál Réti Irén néven a '''''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q336957 Má]'''''ba<code>→</code>, ahol meglepő éllel kritizálja '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q45910 Kaffka Margit<code>→</code>]''', '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q49653 Tersánszky Józsi Jenő<code>→</code>]''', '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q147743 Laczkó Géza<code>→</code>]''' műveit.

Réti Irén tudatos, teoretikus hozzáállású szerző, nagyon határozott, rigorózus elvi alapvetésekkel, írásaiban nagyon erős az antimilitarista meggyőződés. Novelláiban – hasonlóan a korszak néhány, Mában publikáló nőtagjához, például Újvári Erzsihez – jellemző a női hátország ábrázolása, és ennek kontextusában a szexualitás és/vagy a háborús tematika összekapcsolása. ''Félek'' című versében egy fiatal szűzlány éjszakai riadozásairól, azaz az ösztön- és képzeletvilágban megteremtődő, vággyal elegyes félelmeiről olvashatunk, ''Asszonyok'' című 1916-ban megjelent novellájában – gyakorlatilag ez nyitja az induló Ma prózarovatát – ő is a hátországi életet, a férfiszűkében maradt nők (egy postásnő és egy kofa) vetélkedését jeleníti meg. Valójában klasszikus szerkezetű novella, két összecsapás története két fokozatban előadva (veszekedés, illetve verekedés), és erre a vázra rakódnak rá az erős érzelmeket hordozó expresszív mondatok.

Recenzióiban Réti Irén azt a fajta normatív, kész elvárásrendszerrel bíró kritikát műveli, amely általában az avantgárd lapjaiban ekkoriban működött. A mondanivalós irodalmat, az igazság átadását tekinti fokmérőnek, és ez számára leginkább a háborús problematika megfogalmazásával egyenlő. Bár a „par excellence”-nak tekinthető avantgárd poétikai kritériumok nem kérhetőek még számon ''A '''Tett<code>→</code>''''' és a ''Ma'' korai avantgárd versein sem, a Réti Irén recenziói által megkövetelt didaktikus szövegtípus, minthogy nagyjából a tézisregénynek feleltethetjük meg, végképp teljesen antimodern műfaj lenne, elvben zárná ki az avantgárd poétikát. Laczkó Géza ''Noémi fia'' című regényét mint inaktuálist utasítja el, másik kritikájának a választása viszont – tárgya egy háborús alkotás, Tersánszky ''Viszontlátásra, drága!'' című regénye – célzatos. Azonban – noha a háborúról szól – ez a prózai szöveg sem elégíti ki az elvárásait: szerinte ugyanis az ilyen témájú műveknek egy egységes (nemzedéki jellegű) irányzatba kéne illeszkedniük, a harcosan pacifista irodalomba. Szerinte Tersánszky regényének témája „megoldatlan”, egy „elpuhult, magát elejtő ember romantikus illegetéseit” mutatja be, ráadásul a „»játszi« stílus és a szentimentális levélforma” is már elegendőek ahhoz, hogy „megtagadjuk”.

Vőlegényével később szocialista meggyőződésük, és irodalomeszményük okán elhagyják a lapot – Komjáték ekkor adják ki az '''''1918'' ''Szabadulás<code>→</code>''''' antológiát. Réti Irén kiválása a ''Má''ból közvetlen irodalmi-esztétikai következményekkel is jár: ő a továbbiakban nem osztja és nem is gyakorolja az akkori avantgárd szövegalkotásra vonatkozó – aktivista, expresszionista – elképzeléseit, sőt azt az elérendő cél kizáró tényezőjének látja.

Férje életrajzában található későbbi interpretációja szerint a munkásmozgalmi aktivitás, a háborúellenesség és az avantgárd munkásság egyfajta árukapcsolásként következett egymásból, és szerinte a Mából való kiszakadás is éppen amiatt történhetett meg, hogy az ''1918 Szabadulás'' köre felfedezte, mégsem tud közösséget vállalni a '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q45937 Kassák<code>→</code>]''' mellett álló művészekkel, akik „vonakodtak a háború elleni harctól”, és „a szocialista költészet” ellenében sajnálatosan „anarchista, individualista” irodalmat műveltek. Később újságíróként, baloldali európai pártlapok munkatársaként tehetségének és igényeinek megfelelőbb médiumokat talált, mint a költői praxist egyre inkább radikálisabb avantgárd elvek szerint alakító Kassák-kör, hiszen ez az esztétikai irány alapjában alkalmatlan tézisszerű üzenetek közvetítésére.

Réti Irén 1919-ben '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q335947 Szines Pál]'''lal<code>→</code> lefordítja '''Claudel<code>→</code>''' ''Kinyilatkoztatás'' című misztériumát is, de ebben az évben jelentet meg – immár nem expresszionista, inkább naturalista stílusban írt, s a nemzetek közötti szolidaritást hangsúlyozó – novellát is az ''Ifjú Proletár''ban (a ''Fedorovics Alekszej''t). 1919-ben feleségül megy Komjáthoz, a Tanácsköztársaság bukása után 1919-ben Olaszországba emigrálnak, de később élnek Bécsben (1921‒1922), Németországban (1922‒1933), Svájcban (1933‒1935) és Franciaországban (1935‒1946) is. 1946-ban tért vissza Magyarországra. Kommunista újságíró, baloldali lapok, az '''''Inprekorr<code>→</code>''''', majd a '''''Rundschau<code>→</code>''''' munkatársa, 1945-tól a párizsi ''Magyar Szemle'' szerkesztője. Franciaország megszállása után részt vett a francia nemzeti ellenállási mozgalomban, Párizs felszabadulása után a ''L’Humanité'' munkatársa. Számos könyvet ír: férjéről, Komját Aladárról, továbbá Gramsciról (őt fordította is), Mező Imréről, a francia és az olasz kommunisták békeharcáról, az európai népfrontpolitikáról, az NDK megalakulásáról, az Inprekorról stb. Összegyűjtötte és sajtó alá rendezte Komját Aladár műveit. Róna (Komját) Irén – noha egyébként aktív, erős, határozott véleménnyel bíró nő, mindig társát követve, véleményeit, meggyőződését, ízlését adaptálva csatlakozik különböző körökhöz. Így társul ő is a gaileistákhoz, az antimilitáris körökhöz, majd ''A Tett'' és a ''Ma'' társaságához, a ''Szabadulás 1918'' köréhez, és az emigrációban is különböző szerkesztőségekhez, például az Inprekorrhoz –, továbbá a munkásmozgalom történetének, egyes jelentős alakjának, fórumának bemutatásán túl korán elhunyt férje életművének gondozását és propagálását tekinti egyik fő életfeladatának. A II. világháborút követő visszatérése után, az ötvenes évek Magyarországán viszont nagy karriert fut be: többi fontos címe között az MKP Külügyi Osztályának vezetője (1949–1950), a ''Szabad Nép'' külpolitikai rovatvezetője (1950–1955). A MÚOSZ Újságíró Iskola igazgatója (1951–1952), és a MÚOSZ alelnöke, a Külügyi Főiskola tanszékvezető főiskola tanára (1953–1954). A Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnökhelyettese (1956–1957), a ''Társadalmi Szemle'' felelős szerkesztője (1957–1961), címzetes egyetemi tanár.

Réti Irén. „Viszontlátásra, Drága…: Háborús regény. Írta: Tersánszky Józsi Jenő. Nyugat kiadása”. ''Ma'' 1, 2. sz. (1916): 31.

Réti Irén. „Asszonyok”, ''Ma'' 1, 1. sz. (1916): 6–8.

Réti Irén. „Noémi fia: Regény. Írta: Laczkó Géza. Franklin társulat kiadása, 1917”. ''Ma'' 2, 4. sz. (1917): 62–63.

Réti Irén. „Állomások: Franklin 1917”. ''Ma'' 2, 5. sz. (1917): 78–79.

Réti Irén. „Forró Pál: Egy Diákkör története: Dick Manó 1917”. ''Ma'' 2, 9. sz. (1917): 145.

Réti Irén. „Félek!”. ''Ma'' 2, 10. sz. (1917): 152.

Földes Györgyi. ''Akit „nem látni az erdőben”. Avantgárd nőírók nemzetközi és magyar kontextusban''. Budapest: Balassi, 2021.

Eszter Balázs. „Exploring Domestic Disorder on the Hungarian Home Front during WW1: Avant-Garde Women’s Responses to War”. In Földes Györgyi szerk. ''Avantgárd nőírók, női alkotók''. Rekonf. Budapest: reciti, 2023. 57-82.
[[Category:KASInet]]

Földes Jolán

2023-11-14T16:40:31Z

FöldesGyörgyi:

'''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q44087 Földes Jolán]''' (születési neve: Friedländer Jolán''',''' írói álnevei: Yolanda Clarent, Yolanda Földes). ('''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q9631 Kenderes]''', 1902. december 20. – '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q291 London]''', 1963. október ?)

Gyermekkorát Nyitrán, majd '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q20339 Kassá]'''n<code>→</code> tölti, majd a pesti Váci utcai gimnáziumba jár, ahol az önképzőkör elnöke. 17 éves, amikor a '''''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q336957 Má]'''''ban<code>→</code> 1919 májusában és júniusában, két egymást követő számban négy verse jelenik meg (''Munka'', ''Költők!'', ''Szerelmem, jövő'', ''Új háborút''). Ezek expresszionista hangoltságú vagy akár aktivista indíttatású költemények, melyek nagy önbizalommal intéznek felhívást a Munkásokhoz és a Költőkhöz, a szerelem előtt álló fiatalokhoz (voltaképpen az '''Új Ember'''hez<code>→</code>), és kijelöli nekik a követendő utat. A továbbiakban nyilatkozataiban rendre elhallgatja ezt a maista epizódot.

1926-ban '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q131 Párizs]'''ba<code>→</code> megy, ahol a Sorbonne-on nyelvészetet tanul, de foglalkozik társadalomtudománnyal és lélektannal is (ilyen irányú esszéi jelentek meg párizsi avantgárd folyóiratokban), közben munkásnőként dolgozik. Ezután Egyiptomba utazik, ahol a magyar követségen gépírónő - élményeiből írja a ''Fej vagy írás'' című regényét vagy a ''Pádár János, titok'' című kisregényt. Ezt követően egy ideig '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q291 London]'''ban<code>→</code> él, majd visszatér '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q93 Budapest]'''re<code>→</code>. 1932-ben a ''Mária jól érett'' című regényével megnyeri a Pantheon könyvpályázatát. 1932-től a Palladis Kiadó munkatársaként majdnem száz regényt fordít le. 1936-ban ''A halászó macska uccájá''val a londoni Pinker nemzetközi pályázatán nyeri el az első díjat, a könyvet tizenhárom nyelvre fordítják le, egymillió példány fogy belőle. A siker nyomán nagy európai körutat tesz. A negyvenes évek elején férjével Kelemen Kálmán újságíróval a nácizmus elől Londonba emigrál. Fél évet Indiában tölt, ahonnan úti leveleket küld a ''Zürcher Zeitung''ba. Angliában nagyrészt regényeket ír Yolanda Clarent, Yolanda Földes néven, általában angolul, melyeket Londonban adat ki. ''Golden Earrings'' című regénye '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q369 Ameriká]'''ban<code>→</code> 1946-ban bestseller, Hollywoodban film készül belőle Marlene Dietrich főszereplésével. Életének utolsó tizenhárom évében szinte egyáltalán nem ír, mert úgy érzi, mindent megcsinált, amit akart.

Földes Jolán. „Költők!”. ''Ma'' 4, 5. sz. (1919): 99.

Földes Jolán. „Munka”. ''Ma'' 4, 5. sz. (1919): 98.

Földes Jolán. „Szerelem, jövő”. ''Ma'' 4, 6. sz. (1919): 135.

Földes Jolán. „Új háborút”. ''Ma'' 4, 6. sz. (1919): 135.

Jablonczay Tímea. „A szöveg mint az anya teste. Földes Jolán Mária jól érett”. ''Literatura'' 35, 2. sz. (2009): 218-232.

[[Category:KASInet]]

Földes Jolán

2023-11-14T16:39:57Z

FöldesGyörgyi:

'''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q44087 Földes Jolán]''' (születési neve: Friedländer Jolán''',''' írói álnevei: Yolanda Clarent, Yolanda Földes). ('''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q9631 Kenderes]''', 1902. december 20. – '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q291 London]''', 1963. október ?)

Gyermekkorát Nyitrán, majd '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q20339 Kassá]'''n<code>→</code> tölti, majd a pesti Váci utcai gimnáziumba jár, ahol az önképzőkör elnöke. 17 éves, amikor a '''''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q336957 Má]'''''ban<code>→</code> 1919 májusában és júniusában, két egymást követő számban négy verse jelenik meg (''Munka'', ''Költők!'', ''Szerelmem, jövő'', ''Új háborút''). Ezek expresszionista hangoltságú vagy akár aktivista indíttatású költemények, melyek nagy önbizalommal intéznek felhívást a Munkásokhoz és a Költőkhöz, a szerelem előtt álló fiatalokhoz (voltaképpen az '''Új Ember'''hez<code>→</code>), és kijelöli nekik a követendő utat. A továbbiakban nyilatkozataiban rendre elhallgatja ezt a maista epizódot.

1926-ban '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q131 Párizs]'''ba<code>→</code> megy, ahol a Sorbonne-on nyelvészetet tanul, de foglalkozik társadalomtudománnyal és lélektannal is (ilyen irányú esszéi jelentek meg párizsi avantgárd folyóiratokban), közben munkásnőként dolgozik. Ezután Egyiptomba utazik, ahol a magyar követségen gépírónő - élményeiből írja a ''Fej vagy írás'' című regényét vagy a ''Pádár János, titok'' című kisregényt. Ezt követően egy ideig '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q291 London]'''ban<code>→</code> él, majd visszatér '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q93 Budapest]'''re<code>→</code>. 1932-ben a ''Mária jól érett'' című regényével megnyeri a Pantheon könyvpályázatát. 1932-től a Palladis Kiadó munkatársaként majdnem száz regényt fordít le. 1936-ban ''A halászó macska uccájá''val a londoni Pinker nemzetközi pályázatán nyeri el az első díjat, a könyvet tizenhárom nyelvre fordítják le, egymillió példány fogy belőle. A siker nyomán nagy európai körutat tesz. A negyvenes évek elején férjével Kelemen Kálmán újságíróval a nácizmus elől Londonba emigrál. Fél évet Indiában tölt, ahonnan úti leveleket küld a ''Zürcher Zeitung''ba. Angliában nagyrészt regényeket ír Yolanda Clarent, Yolanda Földes néven, általában angolul, melyeket Londonban adat ki. ''Golden Earrings'' című regénye '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q369 Ameriká]'''ban<code>→</code> 1946-ban bestseller, Hollywoodban film készül belőle Marlene Dietrich főszereplésével. Életének utolsó tizenhárom évében szinte egyáltalán nem ír, mert úgy érzi, mindent megcsinált, amit akart.

Földes Jolán. „Költők!”. ''Ma'' 4, 5. sz. (1919): 99.

Földes Jolán. „Munka”. ''Ma'' 4, 5. sz. (1919): 98.

Földes Jolán. „Szerelem, jövő”. ''Ma'' 4, 6. sz. (1919): 135.

Földes Jolán. „Új háborút”. ''Ma'' 4, 6. sz. (1919): 135.

Jablonczay Tímea. „A szöveg mint az anya teste. Földes Jolán Mária jól érett”. Literatura 35, 2. sz. (2009): 218-232.

[[Category:KASInet]]

Guilbeaux, Henri

2023-11-14T16:39:12Z

FöldesGyörgyi:

'''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q336983 Henri Guilbeaux] (Henri Émile Louis Guilbeaux)''' ('''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q336995 Verviers]''' [Belgium], 1884. november 5. – '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q131 Párizs]''', 1938. június 16.), író, költő, újságíró, politikai aktivista.

Gyermek- és ifjúkorát Belgiumban töltötte, mert francia szülei itt telepedtek le; középiskolai tanulmányait is itt végezte. Ezután Liège-ben tanult, majd két évet Berlinben töltött, ahol német irodalommal és filozófiával foglalkozott (1904-1906). Megismerkedett '''Richard Dehmel'''lel és avantgárd költőkkel. A kortárs német költészet hatására a futurizmus<code>→</code> és '''Verhaeren''' tanítványa, valamint '''Whitman<code>→</code>''' csodálója lett, a modern világ kifejezésének vágya késztette arra, hogy a dinamikus költészet mellett foglaljon állást. 1907-ben Strasbourgban jelentek meg versei (''Berlin, carnet d’un solitaire''), majd 1909-ben a La Phalange-nál adott ki kötetet (''Berlin, feuilles d’un solitaire''). 1908-ban Verhaerenről, 1910-ben Whitmanről írt könyvet. 1908-ban visszatért Franciaországba. Párizs környékén telepedett le.

Tagja volt a Szocialista Pártnak, de hamarosan kilépett belőle. Gyakran megfordult anarchista körökben is. James Burkley álnéven rendszeresen publikált a ''L'Assiette au Beurre'' című lapban, amelynek főszerkesztője lett. 1913-ban a Mouvement Anarchiste (Anarchista Mozgalom) munkatársa volt. Létrehozta a menedékjog védelmére létrehozott bizottságot, majd többekkel megalapított egy francia-német csoportot, amelynek a két nemzet békíttetése volt a célja. Számos baloldali újságba és folyóiratba publikált.

A háború első hónapjaitól kezdve [https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q334431 '''Romain Rolland'''] védelmezője volt. '''Marcel Martinet<code>→</code>''' vezette be a Vie Ouvrière (Munkásélet) csoportba, ahol Trockijjal és Martovval is találkozott. 1915 júniusában Svájcba utazott, ahol tagja volt a Romain Rollandot körülvevő pacifista és internacionalista csoportnak. Több előadást tartott róla, majd 1915 végén brosúráját adott ki a védelmében.

1916. január 15-én Henri Guilbeaux Genfben megjelentette ''Demain'' című folyóiratának első számát, amelyet a háborúval szembeni ellenállás központjaként hozott létre. A munkatársak többsége meggyőződéses pacifista volt; csak kevés forradalmi marxista csatlakozott a laphoz. Romain Rolland, '''Jouve'''<code>→</code>, Martinet, '''Lunacsarskij''' ugyancsak közreműködött a folyóiratban. Romain Rolland hamarosan szembekerült a Guilbeaux képviselte iránnyal, túlságosan erőszakos hangvételűnek, s nem elég dokumentaristának tartotta, noha nem lépett ki a lapból. A ''Demain'' fokozatosan a Zimmerwald elvein alapuló konferencia baloldali, bolsevista eszméi mellé állt.

1917-ben, Genfben kiadták ''Du champ des horreurs'' ''(A borzalmak mezejéről)'' című verseskötetét. A februári orosz forradalom után Henri Guilbeaux kezdeményezte egy ''Salut à la Révolution russe (Üdvözlet az orosz forradalomnak)'' című kötet kiadását, amely Romain Rolland szövegéből, Pierre-Jean Jouve, Marcel Martinet és saját maga verseiből állt össze. Kiadta továbbá Jouve és Martinet betiltott verseit. Szocialista szervezetekben is tevékenykedett.

1917 nyarán a Pravda hivatalos tudósítójává nevezték ki. Franciaországban németbarátsággal és defetizmussal vádolták, ezért 1918 februárjában hírszerzési vizsgálat indult ellene, előbb őrizetben volt, majd internálták, végül kiutasították az országból. 1919 februárjában Németországon keresztül Lenin hívására és segítségével Oroszországba távozott. A francia haditanács távollétében halálbüntetésre ítélte, „amiért Németországgal hírszerző kapcsolatokat tartott fenn, amelyek eredménye írások terjesztésében nyilvánult meg, a sajtón, nevezetesen a ''Demain'' című folyóiraton keresztül folytatott kampányban ".

1922 nyarán Berlinbe érkezett, hogy a Szovjet-Oroszország és a Nyugat közötti kulturális kapcsolatok helyreállításán dolgozzon. Könyvet írt '''Lenin'''ről, amelyet több országban megjelentetett. A Weltbühne<code>→</code> szerkesztőségében kapott munkát. 1924-ben a L'Humanité tudósítója lett. 1929-ben elvesztette állását; szegénységben vegetált. A Les Humbles kampányt indított mellette, M. Parijanine és M. Wullens 1926-ban létrehozta az „Henri Guilbeaux Franciaországba való visszatérésének bizottságát”, amelyhez Romain Rolland, '''Georges Duhamel<code>→</code>''', '''Édouard Dujardin''' és '''Charles Vildrac''' is csatlakozott. 1932 augusztusában visszatért Franciaországba. A párizsi katonai törvényszéken rendezett felülvizsgálati tárgyalásának eredményeképpen 1933. január 28-án felmentették.

1933–1938 között továbbra is pacifista maradt. Tanulmányozta Szovjet-Oroszország, a nemzetiszocialista Németország és Mussolini Olaszországának struktúráit és ideológiáját, bemutatva a különböző tapasztalatok közötti hasonlóságokat. Németországot illetően bírálta a Kommunista Internacionálé stratégiáját, amely szerinte lehetővé tette a nácizmus hatalomra kerülését. Trockij híveként egyre ellenségesebbé vált Szovjet-Oroszországgal szemben, amelyet imperialista és militarista államként ítélt el. Agyvérzésben hunyt el.

[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q45937 Kassák]<code>→</code> a korai avantgárd időszakban egyik fő példaképüknek tekintette, ''Aktivizmus'' című programadó cikkében 1919-ben '''Barbusse''' és Rolland jószándékú, de passzivitásában eredménytelen pacifizmusával szemben Guilbeaux és '''Franz Pfemfert''' aktivista művészetét jelöli ki irányadónak. Az ''Egy ember életé''ben pedig ezt írja: „Ellenségeink és ellenfeleink hiába fogják ránk, hogy hebehurgya legények vagyunk, akik csak az anarchiát akarjuk fölkeverni, mi tudjuk magunkról, hogy minden lépésünket meggondolással lépjük ki, s a harc, amit folytatunk, s amit mennél nagyobb körben általánosítani szeretnénk, az nem az anarchiát akarja fölidézni, hanem egy új, a mainál kollektívebb társadalmi állapot kialakítását készíti elő. Elszigeteltségünk csak Magyarországra vonatkozik. Kint a külföldön vannak már társaink, művészetben és a politikában is. '''Ludwig Rubiner<code>→</code>''', [https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q334152 '''Ivan Goll''']<code>[https://itidata.abtk.hu/wiki/Ivan_Goll →]</code>, Marcel Martinet, Henri Guilbeaux, Romain Rolland és mások a nemzetközi írók közül és a német, orosz és francia szocialisták balszárnya. Ma még ők is kiközösítettek és megvetettek, de mi hisszük, hogy övék a jövő.”

''A'' ''Rajna éneke 1916'' ''(Le Chant de Rhin)'' című versét – mely a ''Du champ des horreurs'' című kötetből való - [https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q249676 '''Reiter Róbert''']<code>→</code> fordította le a '''''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q336957 Ma]'''''<code>→</code> 1919. június 15-i számába. Óda ahhoz a folyóhoz, amely egy új, germán-kelta „fajt” teremt meg, de ez éppen a béke záloga, hiszen ugyanakkor testvérré teszi a partján élő népeket – egyszerre választja és köti össze „Galliát és Németországot”.

Guilbeaux, Henri. „A Rajna éneke 1916”. Fordította Reiter Róbert. ''Ma'' 4, 7. sz. (1919): 170–171.

Kassák Lajos. „Aktivizmus. (Felolvasás 1919. II. 20.)”. ''Ma'' 4, 4. sz. (1919): 46–51.

„Guibeaux Henri, Louis, Émile. Pseudonymes: James Burkley, Cartigny, Cobrat, Dalou, André Sastor, Wolf”. ''Le Maitron. Dictionnaire biographique: mouvement ouvrier, mouvement social''. <nowiki>https://maitron.fr/?article114483</nowiki>

Broué, Pierre, ''Histoire de l'Internationale Communiste. 1919-1943'', Paris: Fayard, 1997, 58, 88 et 1010
[[Category:KASInet]]

Goll, Claire

2023-11-14T16:38:15Z

FöldesGyörgyi:

'''[[Item:Q334126|Claire Goll]]''' (Klara Liliane Aischmann) ('''[[Item:Q15246|Nürnberg]]''', 1890. október 29. – '''[[Item:Q131|Párizs]]''', 1977. május 30. ), költő, író, újságíró.

Münchenben nőtt fel jómódú, asszimilált zsidó szülők második gyermekeként. Első, rövidre sikerült házassága után 1917-ben '''[[Item:Q11371|Genf]]'''be'''<code>→</code>''' költözött, ahol orvostudományt és pszichológiát tanult, illetve pacifista újságcikkeket írt. Itt találkozott jövendőbeli második férjével, '''[[Item:Q334152|Yvan (Iwan, Ivan) Goll]]'''-lal'''<code>[https://itidata.abtk.hu/wiki/Ivan_Goll →]</code>''', akivel négy évvel később, 1921-ben házasodtak össze. '''[[Item:Q220|Zürich]]'''be'''<code>→</code>''', majd Asconába mentek, 1919-ben pedig '''[[Item:Q131|Párizs]]'''ba'''<code>→</code>''' költöztek. '''[[Item:Q221|Svájc]]'''ban'''<code>→</code>''' nagy hatással volt rá az ott gyülekező író- és művésztársaság, Párizsban rendszeresen vendégül látták a francia avantgárd legfontosabb figuráit, és szinte ikonikus párként tartották őket számon. Házasságuk Ywan Goll haláláig (1950) tartott, melyet azonban mindkét oldalról hűtlenségek és egy szakítás is tarkított (Claire Goll 1918-ban szeretője volt '''[[Item:Q25867|Rainer Maria Rilké]]'''nek'''<code>→</code>''' is, akivel utána is közeli barátok maradtak).

1918-ban egy verseskötettel ''(Mitwelt)'' és egy novellagyűjteménnyel debütált ''(Die Frauen erwachen)''.

1919-es párizsi letelepedésük után cikkeket (politikai-pacifista publicisztikákat, illetve képzőművészeti, irodalmi, színház-és divatkritikákat) publikált, regények (''Une Allemande à Paris,'' 1924, ''Une perle,'' 1929), lírakötetek (például: ''Lyrische Filme,'' 1922) jelentek meg tőle. Kiadott közös szerelmes vers-gyűjteményeket is férjével ''(Poèmes d’amour, Poèmes de jalousie,'' és ''Poèmes de la vie et de la mort),'' lefordított számos kortárs regényt, könyveket szerkesztett. A háború és a náci üldözés elől Amerikába emigráltak, Brooklynban telepedtek le, ahol folytatták munkájukat.

Késői önéletrajzi kötetei (''Der gestohlene Himmel'' [1962] és a ''Traumtänzerin'' [1971]) nem kaptak nagyobb figyelmet. Paul Celant plagizálással vádolta meg („Goll Affair”). Leghíresebb (posztumusz) regényében, a ''Der Neger Jupiter raubt Europa'' (1987) címűben reflektál korának szexuális és a rasszokhoz kapcsolódó diskurzusaira, illetve a zsidók háború utáni helyzetére.

Franciául és németül egyaránt alkotott.

Az 1920-as években Claire Goll és férje Kassák Lajossal is kapcsolatba került. Claire Goll 1923-ban '''[[Item:Q45937|Kassák]]'''nak'''<code>→</code>''' elküldte Bázelben megjelent ''Lyrische Filme'' című verskötetének dedikált példányát.

A '''''[[Item:Q336957|Má]]'''''ban'''<code>→</code>''' 1922-ben egy vers ''(Hereroasszonyok dala)'' jelent meg tőle, illetve '''[[Item:Q145418|Gáspár Endre]]<code>→</code>''' számolt be egy 1923-as recenzióban – két másik könyv mellett – a Claire Goll által szerkesztett ''Die neue Welt'' című, amerikai líraantológiáról. A nyugat-afrikai versként feltüntetett szöveg mellett – amely egy idős, az emberek (férfiak) által már semmibe vett asszony sorsát mutatja be – nem is szerzőként tüntették fel Claire Goll nevét („Claire Goll után”), mintha ő csak a „nyugat-afrikaiként” számon tartott költemény közreadója lenne, s a mű mellett a fordító neve sem szerepel. Gáspár Endre hármas kritikájában, miután a ''Die neue Welt'' című könyv kapcsán – noha az csak a feleség munkája – csodálattal adózott a Goll-házaspár példaszerű együttműködésének, munkájuk harmóniájának, az antológia összeállítását szép emberi gesztusként értékeli. Bár a forrongó erők dokumentumát látja benne, magukat a szövegeket valójában kicsit idejétmúltnak ítéli (nagyrészt háborús tematika), és a legerősebb, a figyelemre leginkább számot tartó résznek az utolsó, a fekete és indián költők műveit felsorakoztató fejezetet véli.

Goll, Claire. „Hereroasszonyok dala. (Északnyugat-Afrika), Claire Goll után”. Ma 7, 5–6. sz.(1922): 10.

Gáspár Endre. „Három könyv”. Ma 9, 2. sz. (1923): 112.

„Claire Goll”. ''Jewish Women Archive''. <nowiki>https://jwa.org/encyclopedia/article/goll-claire</nowiki>

''Yvan und Claire Goll. Bücher und Bilder''. Mainz: Gutenberg-Museum, 1973.

Stefanescu, Alina. „Yvan Goll, Claire, surrealism, and Paris”. <nowiki>https://www.alinastefanescuwriter.com/blog/category/books</nowiki>
[[Category:KASInet]]

Hilberseimer, Ludwig

2023-11-14T16:37:41Z

FöldesGyörgyi:

'''[[Item:Q337255|Ludwig Hilberseimer]]''' (Ludwig Karl Hilberseimer) ('''[[Item:Q17097|Karlsruhe]]''', 1885. szeptember 4. – '''[[Item:Q8943|Chicago]]''', 1967. május 6.), építész és várostervező. Hilberseimer 1906 és 1910 között a Karlsruhei Műszaki Egyetemen tanult építészetet, majd '''Peter Behrens<code>→</code>''' berlini építészirodájában dolgozott. Ezt követően különböző irodákban, valamint független építészként és várostervezőként működött, illetve számos elméleti írást publikált művészetről, építészetről és várostervezésről.

1927-ben egyike volt annak a tizenöt építésznek, akik részt vettek a híres modernista Weissenhofsiedlung elnevezésű mintatelepülés megtervezésében. 1929-ben Hannes Meyer felvette a '''[[Item:Q338237|dessau]]'''i'''<code>→</code>''' Bauhausba'''<code>→</code>''' tanítani. Noha eleinte csak tervrajzot oktathatott, őt tartották az egyik legérdekesebb tanárnak a Bauhaus utolsó szakaszában. Urbanisztikával kapcsolatos elképzelései annyira újszerűek voltak, hogy csak jóval később kerültek bele a köztudatba. Hilberseimer érdeklődésének fókuszában - mindig a stílusjegyek letisztult kifejezését követve – a különböző települések és városközpontok építése állt, valamint a vasbetonból készült új konstrukciók.

Első új városterve lényegében két egymásra épített város volt: a munkások lakóházai az irodák és műhelyek felett helyezkedtek el. Később egy lineáris városformát dolgozott ki, amelyben a lakóházak és az ipari egységek vízszintesen következtek egymás után.

A Bauhaus számos tagjához hasonlóan Hilberseimer 1938-ban Amerikába emigrált. Mies van der Rohe chicagói irodájában dolgozott, és az Illinois Institute of Technology College of Architecture városrendezési tanszékét vezette. Később a chicagói várostervezési hivatal igazgatója lett. Itteni munkáiban kiállt a városok decentralizációja mellett, és regionális érdekeltségű tanulmányokban mutatta be a mezőgazdaság, az ipar és a közlekedés integrációjának lehetőségeit. Írásai: ''The New City'' (''Az új város'', 1944), ''The New Regional Pattern'' (''Az új regionális minta'', 1949); és ''The Nature of Cities'' (''A városok természete'', 1955).

A '''''[[Item:Q336957|Má]]'''''ban'''<code>→</code>''' ''Bewegungskunst'' című 1923-as cikke '''Viktor Eggeling<code>→</code>''' és '''Hans Richter<code>[[Hans Richter|→]]</code>''' dinamikus alkotásairól szól. Ugyanitt egy évvel később két számban is szerepel tanulmánnyal: a 3-4. számban ''Képzőművészet és építőipar'' című cikkében azon, régi szemlélet ellenében foglal állást, amely az építészeket művésznek, s egyáltalán kreatív alkotóegyéniségnek tekintette: szerinte az építészetnek az építőipar fejlődését, alakulását, a termelés új anyag- és formaszükségleteit kell követnie.

Az 5. számban megjelent cikke ''(Az architektúra felé)''[1] szakmai, építészeti perspektívából közelíti meg a '''konstruktivizmus<code>→</code>''' kérdését, noha általános művészetelméleti kérdések felől indul. Benne Hilberseimer kifejti, hogy az absztrakt művészet megtette ugyan a döntő lépést a szubjektivizmus határainak transzgressziójával, de képviselőinek végletesen elvont idealizmusa felemésztette az anyagot. Ezzel szemben a konstruktivisták számára „a világ maga lett képzésük anyagává”. Munkáikat új anyag- és formaproblémák hatják át, s kísérleteikben azok a célzatos követelmények is vezetik őket, amelyek a mai architektúrát szigorúan meghatározzák: a városépítészet, azaz a tér konstruktív alakítása, új térnézetekkel és elrendezésekkel, új formákkal és arányokkal (utcatervezés), ami azonban természetesen a kisebb egységek, a lakó- és üzletházak, gyárak értelmes alakítását is maga után vonja.

Hilberseimer, Ludwig. „Bewegungskunst”. ''Ma'' 8, 5–6. sz. (1923): 54–55.

Hilberseimer, Ludwig. „Képzőművészet és építőipar”. ''Ma'' 9, 3–4. sz. (1924): [13].

Hilberseimer, Ludwig. „Az architektúra felé”. Fordította Ruttkai Mór. ''Ma'' 9, 5. sz. (1924): 2.

„Ludwig Hilberseimer. 1929-1932 Bauhaus teacher”. ''Bauhaus Cooperation''. <nowiki>https://bauhauskooperation.com/wissen/das-bauhaus/koepfe/biografien/biografie-detail/person-520</nowiki>

Marisol Rivas Velazquez és Diego Barajas. ''Ludwig Hilberseimer. Radical Urbanism''. architecturaltheory.txt. <nowiki>http://txt.architecturaltheory.eu/?p=1434&lang=en</nowiki>
----[1] Ludwig Hilbersheimer: ''Az architektúra felé''
[[Category:KASInet]]

Hadda, Moritz

2023-11-14T16:36:44Z

FöldesGyörgyi:

'''[[Item:Q337256|Moritz Hadda]]''' ('''[[Item:Q337257|Kędzierzyn-Koźle]]''', 1887. január 16. – '''[[Item:Q7134|Riga]]-Kaiserwald KZ''', 1941?), építész. Szakterülete a lakóházépítés volt. Tanulmányait a wrocławi Állami Művészeti és Iparművészeti Akadémián végezte '''Hans Poelzig<code>→</code>''' irányítása alatt. 1922-től aktív építész volt. '''Ludwik Schlesinger'''rel'''<code>→</code>''' együtt vezette a Hadda & Schlesinger építészirodát. Több üzlet belsejét tervezték együtt, de kabaré vagy szabadkőműves páholy számára is készítettek belső tereket. Hadda műszaki tárgyak tanáraként is dolgozott. 1925-ben tagja lett a Das Junge Schlesien'''<code>→</code>''' nevű munkacsoportnak, egy építészekből, írókból, képzőművészekből és zenészekből álló avantgárd társulásnak. A Német Építészek Szövetségének (BDA) tagjává választották. 1925-1930 között osztályvezetői tisztséget töltött be a Wrocław színeiért felelős Építési Felügyelőségnél. Eredményei közé tartozik több bérház rekonstrukciója és a „Nowa Rzeczywistość” (Új valóság) stílusjegyeit viselő egylakásos házak tervei. Részt vett a Deutscher Werkbund „Wohnung und Werkraum” (WUWA) Breslau 1929 kiállításán. A nemzetiszocialisták hatalomra kerülése után zsidó származása miatt eltiltották a szakmájától. Ezután a zsidó közösségért végzett munkának szentelte magát 1941. november 25-én a wrocławi zsidók első transzportjában Moritz Haddát a Riga melletti Kaiserwald táborba deportálták, ahol később meggyilkolták.

A '''''[[Item:Q336957|Má]]'''''ban'''<code>→</code>''' az 1925. június 15-i szám borítóján – a Das Junge Schlesien tagjainak munkái között - szerepel két kép, egy tervrajz, illetve egy fotó az általa tervezett bankról.

Moritz Hadda. „Bankhaus” (fotó). ''Ma'' 10, 3–4. sz. (1925): 187. 9x12 cm.

Moritz Hadda. „Bankhaus” (tervrajz). ''Ma'' 10, 3–4.sz. (1925): 202. 10x6 cm.

„Hadda Moritz”. ''Virtual Shtetl''. <nowiki>https://sztetl.org.pl/en/biographies/6078-hadda-moritz</nowiki>

„Morritz Hadda”, ''International Architecture Database''. <nowiki>https://www.archinform.net/arch/1042.htm</nowiki>

[[Category:KASInet]]

Hadda, Moritz

2023-11-14T16:36:27Z

FöldesGyörgyi:

Le Corbusier

2023-11-14T16:35:53Z

FöldesGyörgyi:

'''[[Item:Q337253|Le Corbusier]]''' (eredeti neve: Charles-Édouard Jeanneret-Gris) ('''[[Item:Q14417|La Chaux-de-Fonds]]''', 1887. október 6. – '''[[Item:Q337254|Roquebrune-Cap-Martin]]''', 1965. augusztus 27.), svájci építész, író, festő, szobrász. A modern építészet egyik legnagyobb úttörője, filozófiája máig részét képezi az építészeti képzéseknek, hatása sok terven és épületen tetten érhető. Korszerű anyagokat és technológiát alkalmazó funkcionalizmusa a magasházaktól a bútortervekig radikális, ugyanakkor gyakorlatias megoldásokat nyújtott a modern városi élettel kapcsolatos kérdésekre. A plasztikus építészet elvei szerint alkotásait főként, vasbetonból, acélból, üvegből készítette.

Szülővárosának protestáns szigora, a környezet puritánsága egész életében hatott rá. Iparművészeti iskolába járt. Itt Charles L’Eplattenier – akit később egyetlen tanárának nevezett – oktatta rajzolásra, művészettörténetre, és ő ösztönözte, hogy építész legyen. Még nem volt 18 éves, amikor megépítette első házát. 1907 és 1911 között tanulmányi körutat tett Európában, melynek során felismerte a toszkán kolostorok közös terei és cellái közti kontrasztot, ezen alapult lakóépület-felfogása. Az ókori görög romokban és Palladio műveiben találta meg a klasszikus arányokat, a mediterrán népi építészet a mértani formák sokaságára, a fény kezelésére és az épületek tájba helyezésére irányították gondolkodását.

'''[[Item:Q11749|Berlin]]'''i'''<code>→</code>''' és '''[[Item:Q131|párizs]]'''i'''<code>→</code>''' építészeti irodákban dolgozott, az első világháború kitörésekor hazatért Svájcba. Ekkor készült terveiben már szabványméretű, sorozatban gyártott vasbeton elemek szerepeltek. 1917-ben Párizsban ismerkedett meg '''[[Item:Q337249|Amédée Ozenfant]]<code>[[Amédée Ozenfant|→]]</code>''' kubista'''<code>→</code>''' festővel, aki a tiszta geometriai formák felé fordította figyelmét, s akivel elindította a purizmust. Az ő hatására kezdett írni és festeni, s vette fel anyai nagyapja nevét. Le Corbusier-vel a ''L’Esprit Nouveau'' című folyóiratban is együtt dolgoztak. A korai purista manifesztumokban a színt a formához képest másodlagosnak tekintették, és ez megmutatkozott abban, ahogyan Le Corbusier az 1920-as évek közepén készült munkáiban gondosan elhelyezte a színeket a diszkrét építészeti elemek megerősítésére. (Angliában később Ozenfant finomította a színnel kapcsolatos elképzeléseit.) Jeanneret már Le Corbusier néven adta ki ''Egy új építészet felé'' című kötetét, amelyben az építészet forradalmát hirdette, benne szállóigévé vált kijelentéseivel: „A ház egy gép, amelyben élünk”; „Törvénybe kellene iktatni, hogy egy ház csak fehér lehet”.

Munkásságának első korszaka 1940-ig tartott. Az 1922-ben bemutatott „kortárs város” projektje már tartalmazza öt híres, természettudatossággal is jellemezhető alapelvét:

1. Az épület lábakra állítása, hogy az ne vegyen el területet a természettől 2. A pillérvázzal biztosítható a tartószerkezettől független szabad alaprajzi alakítás 3. A teherviseléstől mentesült homlokzat szabad alakítása 4. Szalagablakok, melyek növelik a bevilágítás mértékét és nyitnak a külső tér felé 5. Tetőkert kialakítására lehetőséget adó lapostető.

Várostervein ennek megfelelően a napfény, a szabad terek és zöldterületek érvényesülnek a leginkább, a járdákat és közutakat elválasztotta, a lakókat magas házakban helyezte el.

Első megvalósult munkája a Bordeaux melletti Pessac munkáslakótelepe, amelynek szokatlan formái és színei botrányt keltettek.

Bár mindig kollektív terek létrehozása érdekelte, a második világháború előtt egyéni megbízásokon dolgozott, terveit az igényes térformálás, funkcionális szerkezet jellemzi. Ilyen például a párizsi Raul de Roche villa is, amelyben ma a Le Corbusier Alapítvány működik. A Népszövetség genfi székházpályázatára tervezte első szigorúan funkcionális irodaépületét.

Orosz konstruktivistákkal került kapcsolatba, 1929-ben megnyerte a moszkvai Centroszojuz épület pályázatát, amely 1935-re valósult meg. Ezt követően épült meg a párizsi Üdvhadsereg palotája és diákháza.

A harmincas években készültek Algír, Sao Paolo, Antwerpen, '''[[Item:Q17424|Stockholm]]<code>→</code>''', '''[[Item:Q5999|Barcelona]]<code>→</code>''', '''[[Item:Q11371|Genf]]<code>→</code>''', Rio de Janeiro, Buenos Aires rendezési tervei. A második világháború alatt alakította ki moduláris elméletét, amelyben az építészet elemeit az emberi test arányaihoz méretezte. 1940 után kezdődő második korszaka elején azt remélte, hogy az újjáépítés során majd megvalósíthatja a közösségi építészeti programját.

1946-ban a kormány egy nagy marseille-i lakókomplexum tervezésével bízta meg, egy tizenkét emeletes, lábakon álló épületet tervezett, a tetején játszótérrel, úszómedencével és egy sportpályával.

E korszakának legszebb darabja a Vogézek egy kisebb hegycsúcsán emelkedő, a táj fölött szinte lebegő Magasságos Miasszonyunk-kápolna.

A hatvanas években építette a tokiói Nyugati Művészet Múzeumát, a frankfurti Művészeti Központot, a milánói Olivetti-székházat, a strasbourgi Kongresszusi Palotát, a bostoni Harvard Egyetem Képzőművészeti Központját és a brazíliavárosi francia követség épületet. Felesége Yvonne Gallis divatmodell volt, de házassága alatt számos viszonya volt, többek között Josephine Bakerrel is.

Művészeti hagyatéka több mint 30 ezer építészeti tervből, 13 ezer vázlatból, hétezer vízfestményből, félezer olajfestményből és 52 könyvből áll.

Le Corbusier építészeti életműve 2016 óta a UNESCO Világörökség része.

A '''''[[Item:Q336957|Má]]'''''ban'''<code>→</code>''' Le Corbusier még Jeanneret néven szerepel, és elsősorban nem építészként, inkább festőként és a purizmus egyik kezdeményezőjeként. Egy kubista csendéletét mutatják be, közvetlenül eszmetársa, Amédée Ozenfant hasonló stílusú képe mellett, továbbá közösen írt programjukat, ''A purista esztétika vázlatá''t is közlik.

E tanulmány egyik alaptörekvése, hogy kikapcsolja az esztétikai vizsgálódásokból a túl szubjektívnak tekintett szépet. A művészet területén szerintük kizárólag az elsődleges érzékelésre lehet alapozni, minden értékítélet nélkül, ugyanis ez – például a színekre vagy formákra vonatkoztatva – mindenkinél fix és általános. Mivel tehát a tiszta geometria formák a legerősebben szabnak irányt ítéletünknek, a művészetnek geometriára épülő eszközökkel kell működnie, így leszünk képesek egy minél egyetemesebbnek nevezhető nyelvet alkalmazni. A mi korunknak is megvan a maga érzésmódja, akárcsak a régieknek, írják, de még nem alakult ki egy ezt közvetítő plasztikus eszközrendszer, nyelv. A művészet célja elképzelésük szerint, hogy egy magasabbrendű érzést indukáljon, a matematikai rendét, amit a fent vázolt purista eszközökkel lehet megvalósítani.

A '''''Dokumentum'''''ban'''<code>→</code>''' már elsősorban építészként és Le Corbusier néven tűnik fel, programcikke a lap 2. számában olvasható. Le Corbusier a tömeges termelésben legyártott sorozattárgy előnyeit ecseteli, s azt óhajtja bizonytani, hogy ehhez a technológiához magasabb minőségi színvonal is társul – hiszen a tömegtermelés miatt nagyobb figyelmet fordítanak a minőségre. Ez a színvonalra figyelés, pontosság, az egzakt mennyiségek alapul vétele és az ehhez tartozó ökonómiai elv azonban a szép fogalmának, egy új esztétikát és egy új szellemiséget is eredményez majd, a harmóniát és rendet előtérbe helyező stílusét. Le Corbusier ezt a gondolatelemet innentől kezdve az építészet felé hajlítja, hiszen az építészetben használt sorozatelemek (típuselemek), azok gépi előállítása képesek lesznek hivatottak bizonyítani „a detail egységét”, amely elengedhetetlen feltétele az „architektonikus szépségnek”. „A városok el fogják veszíteni kaotikus külsejüket, mely máma meggyalázza őket. A rend kerül uralomra és az új útvonalak tágasabbak és architektonikus megoldásaikban gazdagabbak lesznek a maiaknál.”

Jeanneret, Charles-Édouard. „Csendélet”. ''Ma'' 8, 4. sz. (1923): 31. 15x12,5 cm.

Ozenfant, Amédée és Jeanneret, Charles-Édouard: „A purista eszétika vázlata”. Fordította Gáspár Endre. ''Ma'' 8, 4. sz. (1923): 31–32.

Le Corbusier. „Sorozatkonstrukció”. Fordította Reiter Róbert. ''Dokumentum'' 1, 2. sz. (1927): 30–32.

Nagy Elemér. ''Le Corbusier''. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1969.

Vadas József. ''Le Corbusier''. Szemtől szemben. Budapest: Gondolat, 1983.

„Le Corbusier, az építészet prófétája”. ''Papageno'', 2022. augusztus 27. <nowiki>https://papageno.hu/intermezzo/2022/08/le-corbusier/</nowiki>

Pesti Monika. „La Chaux-de-Fonds-tól Csandígarh-ig - 130 éve született Le Corbusier”. ''Építészfórum'',

2017.10.06., <nowiki>https://epiteszforum.hu/la-chaux-de-fonds-tol-csandigarh-ig-130-eve-szuletett-le-corbusier</nowiki>
[[Category:KASInet]]

Hardeveld, Johannes Martinus van

2023-11-14T16:35:07Z

FöldesGyörgyi:

'''[[Item:Q337252|Johannes Martinus van Hardeveld]]''' (J.M. van Hardeveld) ('''[[Item:Q18486|Amszterdam]]''', 1891. február 2. – '''[[Item:Q18486|Amszterdam]]''', 1953. március 11.), holland építész'''.'''

Johannes Martinus (Jan) van Hardeveld művészeti iskolába, esti rajziskolába és ipari iskolába járt. Előbb egy asztalosműhelyben dolgozott, később építészirodáknál művezetőként és rajzolóként helyezkedett el. Belgiumban és Franciaországban is vállalt munkát, majd Brüsszelben tanult az Académie des Beaux Arts-on, aztán – a háború kitörése miatt – amszterdami Rijksacademie voor Beeldende Kunsten felsőfokú építészeti tanszékén, ahol 1918-ban végzett.

Irodavezetőként dolgozott P.M.A. Huurmannál Groningenben, majd 1918-ban Amszterdamba költözött. Van Hardeveld az úgynevezett Isola-rendszer szerinti betonházak tervezésére és építésére specializálódott. Amszterdamban létrehozza a Betondorpot (1921–1928), Rotterdam-Zuidban pedig két betonnegyedet, a Stulemeijert és a Kosselt. Van Hardeveld '''J. A. Pauw'''-val'''<code>→</code>''' együtt tervezi az első Stulemeijer-komplexumot (1921-1923) és a második Stulemeijer-komplexumot (1923–1925), összesen mintegy 500 házzal. Ugyancsak Den Boschban Pauw és Van Hardeveld 376 betonházat épít. Ezek a házak mindegyike az Isola építési rendszerrel készült, egy közeli gyárban gyártott üreges betontömbökből.

Van Hardeveld 1920 körül megtért. Utána számos, kifejezetten katolikus jellegű projekten dolgozott, például Amstelveen (1932) és Badhoevedorp (1936) templomain. Leghíresebb projektje az apeldoorn-i főegyházmegyei minorszeminárium (1934). Katolikus hátterű magánmegrendelők megbízásait is vállalta.

Nem sokkal halála előtt tervezte meg a presbitériumot (1950) és a Szent Antonius van Padova római katolikus templomot Ede-ben (1953), utóbbit neobazilika stílusban, üreges betontömbökből. A háború után több lakótelepet tervezett a nyugati kertvárosokban.

A '''''[[Item:Q336957|Má]]'''''ban'''<code>→</code>''' egy betonlakóházának fotója szerepel. Ugyanez a fotó látható az ''Új művészek könyvé''ben'''<code>→</code>''' is, de ott a szerkesztők '''([[Item:Q45937|Kassák Lajos]]<code>→</code>''' és '''[[Item:Q148832|Moholy-Nagy László]]<code>[[Moholy-Nagy László|→]]</code>)''' véletlenül '''[[Item:Q337240|Oud]]'''nak'''<code>[[Jacobus Johannes Pieter Oud|→]]</code>''' tulajdonították Hardeveld épületét.

Hardeveld, Johannes Martinus van. „Betonlakóház. (De Stijl) (fotó és alaprajz)”. ''Ma'' 7, 5–6. sz. (1922): 13. 8x11 cm.

„Johannes Martinus von Hardeveld”. ''International Institute of Social History''. <nowiki>https://iisg.nl/ondernemers/pdf/pers-0605-01.pdf</nowiki>

Franken, Mart J.F. ''J.M. (Jan) van Hardeveld (1891-1953). Over (zakelijk) expressionisme, modernistische betonwoningen en traditionalisme''. Houten: Bonas, 2023.
[[Category:KASInet]]

Ozenfant, Amédée

2023-11-14T16:34:07Z

FöldesGyörgyi:

'''[[Item:Q337249|Amédée Ozenfant]] (Amédée J. Ozenfant)''' '''([[Item:Q337250|Saint-Quentin]], 1886. április 15. – [[Item:Q6542|Cannes]], 1966. május 4.)''', francia festő és művészeti író. A '''kubizmus<code>→</code>''' híve, Charles-Edouard Jeanneret-vel (a későbbi '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q337253 Le Corbusier]<code>[[Le Corbusier|→]]</code>''') együtt a '''purista<code>→</code>''' iskola megalapítója. 1904-től a Saint-Quentin-i rajziskolába járt. A következő évben '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q131 Párizs]'''ban'''<code>→</code>''' egy építészeti műteremben kezdett dolgozni, de Charles Cottet-nál festészetet is tanult.

Ozenfant első önálló kiállítására 1908-ban került sor a párizsi Nemzeti Szalonon. 1910-ben a Salon d’Automne kiállításon, 1911-ben pedig a Salon des Indépendants kiállításon vett részt. 1909 és 1913 között körutat tett Oroszországba, Olaszországba, Belgiumba és Hollandiába, továbbá előadásokat hallgatott a párizsi Collège de France-ban. 1915-ben '''Max Jacob'''bal'''<code>→</code>''' és '''Guillaume Apollinaire'''-rel'''<code>→</code>''' közösen megalapította a ''L’Élan'' című folyóiratot, amelyet 1917-ig szerkesztett. Ekkoriban kezdte el megfogalmazni a purizmus elméletét. 1917-ben találkozott Jeanneret-vel, azaz a későbbi Le Corbusier-vel, akivel együtt fogalmazták meg a purizmus tanait ''Après le cubisme'' című könyvükben (Jeanneret egyébként az ő hatására vette fel a Le Corbusier nevet). Az első purista kiállításra is 1917-ben került sor. Le Corbusier-vel a '''''L’Esprit Nouveau<code>→</code>''''' című folyóiratban is együtt dolgoztak. A korai purista manifesztumokban a színt a formához képest másodlagosnak tekintették, és ez megmutatkozott abban, ahogyan Le Corbusier az 1920-as évek közepén készült munkáiban elhelyezte a színeket a diszkrét építészeti elemek megerősítésére. Angliában azonban Ozenfant finomította a színnel kapcsolatos elképzeléseit az ''Architectural'' ''Review'' számára írt cikkekben. Ozenfant a színek fontosságáról alkotott újragondolásai részben Paul Signac divizionista (neoimpresszionista) elméleteinek hatására alakultak ki. A színt Ozenfant ekkor már az építészet lényeges elemének tekintette, úgy vélte, hogy a szín mindig módosítja az épület formáját.

Ozenfant 1921-ben részt vett a párizsi Galerie Druet második purista kiállításán. 1924-ben '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q336165 Fernand Léger]'''rel'''<code>→</code>''' együtt szabad műtermet nyitott Párizsban, ahol együtt tanított Alekszandra Ekszterrel és Marie Laurencin-nel. Ozenfant és Le Corbusier 1925-ben írta meg ''La Peinture moderne'' című könyvüket. Ebben az évben Ozenfant kiállított a párizsi Exposition des arts décoratifs vitatott Esprit Nouveau pavilonjában. A művésznek 1928-ban önálló kiállítása volt Párizsban. ''Art (Művészet'') című könyve 1928-ban jelent meg. Ozenfant 1929-ben az Académie Moderne-en tanított, 1932-ben pedig megalapította az Académie Ozenfant-t. 1935 és 1938 között '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q291 London]'''ban'''<code>→</code>''', 1939-től 1955 között pedig '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q368 New York]'''ban'''<code>→</code>''' működtette akadémiáját. Felvette az amerikai állampolgárságot, és mindenfelé tanított is az Egyesült Államokban. Egyéni kiállítást rendezett 1940-ben '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q8943 Chicagó]'''ban'''<code>→</code>'''. 1955-ben tért vissza Franciaországba.

1922 márciusában a '''''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q336957 Ma]''<code>→</code>''' leközli azt a felhívást, amely „a modern szellem védelmének és irányelveinek meghatározására” szerveződő párizsi kongressszus programját fekteti le. A kongresszus kezdeményezői – a szervezőbizottság tagjai – között Ozenfant is szerepel '''Georges Aurig'''gal'''<code>→</code>''', '''André Breton'''nal'''<code>→</code>''', '''Robert Delaunay'''val'''<code>→</code>''', '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q336165 Fernand Léger]'''-vel'''<code>→</code>''', '''Jean Paulhan'''nal'''<code>→</code>''' és '''Roger Vitrac'''kal'''<code>→</code>''' közösen.

A ''Má''ban később egy csendéletét is bemutatják, közvetlenül Jeanneret (Le Corbusier) hasonló stílusú képe mellett, továbbá közösen írt programjukat, ''A purista esztétika vázlatá''t is közlik.

E tanulmány egyik alaptörekvése, hogy kikapcsolja az esztétikai vizsgálódásokból a túl szubjektívnak tekintett szépet. A művészet területén szerintük kizárólag az elsődleges érzékelésre lehet alapozni, minden értékítélet nélkül, ugyanis ez – például a színekre vagy formákra vonatkoztatva – mindenkinél fix és általános. Mivel tehát a tiszta geometria formák a legerősebben szabnak irányt ítéletünknek, a művészetnek geometriára épülő eszközökkel kell működnie, így leszünk képesek egy minél egyetemesebbnek nevezhető nyelvet alkalmazni. A mi korunknak is megvan a maga érzésmódja, akárcsak a régieknek, írják, de még nem alakult ki egy ezt közvetítő plasztikus eszközrendszer, nyelv. A művészet célja elképzelésük szerint, hogy egy magasabbrendű érzést indukáljon, a matematikai rendét, amit a fent vázolt purista eszközökkel lehet megvalósítani.

A '''''Munká'''''ban'''<code>→</code>''' 1929-ben is bemutatják egy festményét.

„Párisi kongresszus. Nemzetközi Kongresszus a modern szellem védelmének és irányelveinek meghatározása”. ''Ma'' 7, 3. sz. (1922): 47.

Ozenfant, Amédée. „Csendélet”. ''Ma'' 8, 4. sz. (1923): 31. 16x12 cm.

Ozenfant, Amédée. „Festmény”. ''Munka'' 2, 4. sz. (1929): 99. 12,8x13 cm.

„Amadée Ozenfant”. ''The Guggenheim Museums and Fondation''. <nowiki>https://www.guggenheim.org/artwork/artist/amedee-ozenfant</nowiki>

„Amédée Ozenfant. Saint-Quentin, France, 1886–Cannes, 1966”. ''The Metropolitain Museum of Art''. <nowiki>https://www.metmuseum.org/research-centers/leonard-a-lauder-research-center/research-resources/modern-art-index-project/ozenfant</nowiki>
[[Category:KASInet]]

Mácza János

2023-11-14T16:31:58Z

FöldesGyörgyi:

'''Mácza János''' (M. J.; Lerza; Homo; Ráspoly) ('''Alsóhrabóc''', 1893. augusztus 4. – '''Moszkva''', 1974. november 14.), esztéta, színházi szakember, művészettörténész, műfordító, író.

Gyógyszerésznek tanul, s már 1913-tól színikritikákat ír, előbb az ''Ungvári Közlöny''be, majd budapesti lapokba. 1915-ben költözik Budapestre, ekkor csatlakozik Kassák avantgárd mozgalmához. '''''A Tett<code>→</code>''''' és a '''''[[Item:Q336957|Ma]]<code>→</code>''''' főmunkatársa, színikritikusa és színházi teoretikusa (bár jegyez képzőművészeti érdekeltségű cikkeket is), 1917-ben megszervezi a ''Ma'' színházi stúdióját'''<code>→</code>'''. Műfordító, ebben az időszakban Strindberget, Strammot fordít. A Tanácsköztársaság alatt a Nemzeti Színházban segédrendező '''Hevesi Sándor<code>→</code>''' mellett. A bukás után francia útlevéllel Szlovákiába menekül, előbb szülőfalujába távozik, majd elindul '''Weimar<code>→</code>''' felé, hogy a '''Bauhaus'''ban'''<code>→</code>''' tanuljon tovább, de útját előbb Prágában, majd '''Bécs'''ben'''<code>→</code>''' megszakítja. Egy darabig Bécsben marad, s belép az újjáalakuló kommunista pártba, majd '''Lukács<code>→</code>''' megbízólevelével Csehszlovákiába utazik, '''Kassá'''ra'''<code>→</code>''', ahol a Csehszlovákiai Kommunista Párt legfontosabb magyar nyelvű napilapjának, a '''''Kassai Munkás'''''nak'''<code>→</code>''' (későbbi nevén: a ''Munkás''nak) a szerkesztője lesz: a kulturális rovat tartozik hozzá, illetve gyakran írója és fordítója is az itt megjelenő írásoknak (csehből, németből és oroszból ültet át magyarra szépirodalmi szövegeket). Mindeközben az akkor születő '''Proletkult<code>→</code>''' egyik legfőbb szervezője, az 1922-es év május elsejére pedig ő írja és rendezi az első magyar szabadtéri tömegjátékot. Az akkor bécsi székhelyű Mában továbbra is intenzíven publikál. 1922 második felében ismét Bécsbe érkezik, de ekkor már eltávolodóban van Kassákéktól, a marxizmus elméleti alapjainak elsajátításával foglalkozik. 1923-tól már nem is ír a ''Má''ba, s az év tavaszán a MOPR segít neki áttelepülnie Moszkvába, ahol rövid irodalomtudósi tevékenység után hamarosan profilt vált, s onnantól kezdve főként építészettörténettel és esztétikával foglalkozik marxista szellemben (igaz, továbbra is elfogadni látszik a modern izmusok számos eredményét). 1922-1923-ban még szerkesztőként dolgozik a szintén Moszkvába áttelepült '''Barta Sándor<code>→</code>''' '''''Akasztott Ember<code>→</code>''''' című, alapvetően dadaista hangoltságú lapjában is, az '''''Ék'''''et<code>→</code> pedig 1923 és 1924 között szerkeszti.

1923 és 1926 között Moszkvában a Közoktatásügyi Népbiztosság irodalmi osztályának német referense, 1926-tól pedig a Kommunista Akadémia irodalmi és művészettörténeti osztályának munkatársa. Egyetemi oktatóként 1928-1954 között az Építészeti Akadémián a művészetelmélet és -történet, 1954 és 1970 között pedig a Lomonoszov Egyetemen az esztétika és az ipari formatervezés elméletének előadója.

Verseit a német '''expresszionizmus<code>→</code>''' ihlette, a '''''Die Aktion<code>→</code>''''' és a '''''Der Sturm<code>→</code>''''' német művészeti folyóiratok íróinak munkáiból többet is lefordított. A ''Ma'' körében '''[[Item:Q151695|Uitz Bélá]]'''val'''<code>→</code>''' és '''[[Item:Q156982|Mattis Teutsch János]]'''sal'''<code>[[Mattis Teutsch János|→]]</code>''' került közelebbi barátságba. ''A Tett'' és a ''Ma'' munkatársaként főként drámaelmélettel és színikritikával foglalkozott, s támadta a kor szórakoztatóiparrá süllyedt színházát. ''A Tett''be főként színikritikákat ír ebben a tónusban, egy bírálatot '''Pásztor Árpád<code>→</code>''' '''Poe<code>→</code>'''-fordításairól, továbbá egy eszmefuttatást az ún. intim színház és az arénaszínház különbségeiről Bárdos Artúr kísérletei nyomán – voltaképpen egyiket sem gondolja tökéletes formának a modern színház számára. A ''Má''ban bírálatokat publikál például '''Barta Lajos<code>→</code>''', '''Bródy Sándor<code>→</code>''', '''Földes Imre<code>→</code>''', '''Gárdonyi Géza<code>→</code>''', '''Herczeg Ferenc<code>→</code>''', '''Hevesi Sándor<code>→</code>''', '''Lengyel Menyhért<code>→</code>''', '''Molnár Ferenc<code>→</code>''', '''Szomory Dezső<code>→</code>''' színpadi alkotásairól, illetve '''Hebbel<code>→</code>''', '''Arcübasev<code>→</code>''' darabjairól, budapesti '''Strindberg<code>→</code>'''- és '''Maeterlinck<code>→</code>'''- előadásokról. A Ma kiadóvállalata több kötetét is kiadja, ''Modern színpad'' (1917), ''Agitációs füzetek a színpadért'' (1918), illetve ''Teljes színpad'' (1921).

Kocsis Rózsa szerint még a háború előtt írt, az '''August Stramm<code>→</code>''' hatása alatt álló drámái, a ''Várni'' és az ''Egyfelvonásos játék'' avantgárd szemléletű darabok, melyek az expresszinizmus vitalista meggyőződése szerint az Életet dicsőítik, s az örök Emberi két formáját, mintegy prototípusát, a Férfit és a Nőt (a Lányt) viszik színre, akiknek erősen elvont, érzelmi foszlányokból összeálló párbeszédéből koncentráltan egy sorsdöntés bontakozik ki – mögöttük, körülöttük a színpad színes, megvilágított függönysíkjai is jelzik az absztrakciót. Strammot – ''Ébredés'' című színművét – Mácza amúgy még 1919-ben fordította is, illetve egy tanulmányt publikált róla a Mában.

Megindítják a Ma színészképző stúdióját, amelyről '''Kassák<code>→</code>''' ezt írja az ''Egy ember életé''ben: „Ebben az időben már színiiskolánk is volt, Mácza vezette és esténként növendékeivel együtt ott fagyoskodott a fűtetlen teremben. Strindberg-darabot próbáztak. Hallottuk Mácza sipító vezényszavait s a szereplők drámai kitöréseit.” Egyik nevezetes előadásuk 1919-ben saját, ''Emberek'' című darabja, egy, a naturalizmus és expresszionizmus határvidékére helyezhető, erősen társadalomkritikus mű, amely azonban Újpesten munkásközönség előtt megbukott. Az anyát '''Simon Jolán<code>→</code>''' alakította. Az anya a színpad sarkában krumplit hámoz, a haldokló fiú szenvedés közben a családját hibáztatja nyomorúságáért, illetve azon dühöng, hogy az orvos és egy jótékonykodó úrihölgy mennyire használhatatlan és képmutató tanácsokkal látták el, miszerint a minőségi táplálkozás és a jó levegő segítené a gyógyulását. Megérkezik a húga, pénzt hoz és élelmiszert, s utóbb kiderült, hogy ezért saját testét kellett árulnia. Ugyan az expresszionizmus stiláris jellemzőit hordozó, erősen érzelem- és indulatfűtötte dialógusokból építkezik a rövid darab, sok felkiáltással tő- és hiányos mondatokkal, de világosan kirajzolódó, elmesélhető cselekményváza van, s erősen ideologikus üzenetet is felfedezhetünk benne. Gyakorlatilag a játékidőnek megfelelő a cselekmény ideje, ezáltal egyszerre tűnik „hétköznapi drámának”, másfelől viszont – Mácza 10-es években vallott, némileg arisztoteliánus sugallatú dramaturgiai elképzeléseinek megfelelően – egy fontos, koncentrikus, sorsdöntő, az eddigi történéseket is magában foglaló pillanatot ragad meg a szereplők életéből.

Komoly vita kerekedett Máczának a Nemzeti Színházban való segédrendezőségéből Hevesi mellett, a Tanácsköztársaság alatt a baloldali-ideologikus sajtó úgy ítélte meg, Mácza csupán politikai kinevezett, így vált a számukra Lukács György és '''Balázs Béla<code>→</code>''' kultúrpolitikájának emblémájává, illetve a ''Ma'' zavarosságának szimbólumává (Kéri Pál: ''Máca!'', ''Az Ember'', 1919. április 15., illetve '''Göndör Ferenc<code>→</code>''', ''Kik akarják diktálni a proletárforradalmat?'', ''Népszava'', 1919. április 16.). Védelmében többek között '''Kahána Mózes<code>→</code>''' szólal fel a ''Ma'' 1919. június elsejei számában (''A Mát több ízben ért támadásokról''). A Tanácsköztársaság alatt – mivel Kassák túlságosan sok időt tölt hivatali ügyekkel – a ''Má''nál Mácza helyettesíti.

Mácza tevékenységét illetően fontos transznacionális-transzkulturális aspektusa is, hiszen a két magyar emigrációs központ, Kassa és Bécs között alkotói, szervezői és közvetítői szerepben is tevékenykedett. Kassai tartózkodása alatt megpróbálja a nemzetközi avantgárd eredményeit a baloldali (kommunista) kultúrába integrálni. Ennek legfontosabb színhelye a ''Kassai Munkás'', ahol szerkesztőként tevékenykedik, az irodalmi rovatot állítja össze. Jász Dezső visszaemlékezése szerint az irodalmi rovat Mácza Jánosnak köszönhetően gazdag és színes volt: „A szerkesztőség minden tőle telhetőt elkövetett a száműzetésben élő magyar írók – '''Barta Lajos<code>→</code>''', '''Gábor Andor<code>→</code>''', Illés Béla, Kassák Lajos, '''Révész Béla<code>→</code>''' népszerűsítésére. Mácza János több szlovenszkói magyar írót is bevont a lap munkatársai közé, köztük Juhász Árpádot, Kulcsár Miklóst és '''Mihályi Ödön'''t<code>'''→'''</code> (aki a Mába is írt). […] [Kassák,] akinek álláspontja a Tanácsköztársaság után sok vitára adott okot a szocialista írók között, 8 verssel, 4 cikkel, 3 regényrészlettel és egy elbeszéléssel szerepel a lap 1920–1922-es évfolyamaiban.” Mindamellett erős ideológiai koncepció érződik ki az irodalmi rovatból, noha Mácza szerkesztéspolitikája kapcsolódik a baloldali avantgárd vonalhoz is: sok Kassák-írást helyez el a lapban, közli saját szövegeit is, illetve német expresszionista költeményeket. Cseh, német, szovjet-orosz baloldali költőket jelentős számban, köztük sok avantgárd alkotót ültet át magyarra ő maga is (például Majakovszkijt, akit egyébként ekkoriban fordít a ''Má''nak is). Mácza a ''Kassai Munkás''ba olykor kifejezetten a proletkultos előadásokhoz felhasználható (és felhasznált) írásokat jelentet meg, oktató jellegű cikket a helyes szavalás elsajátításához, a (szavaló)kórus szerepének megértéséhez.

A kassai Proletkult-mozgalomban a munkásesteket, szavalóiskolát, analfabéta- és eszperantó-tanfolyamot, természettudományi és marxista előadásokat többekkel együtt ő szervezi. A fellépők részben klasszikusokat vonultatnak fel, emellett bemutatnak avantgárd költeményeket is. A fellépők előadói stílusa nem avantgárd még avantgárd darab esetében sem. (Egyszer Mácza Bécsből áthívja Kassákot és Simon Jolánt is.) A munkásesteken emellett jeleneteket adnak elő, '''Karinthy<code>→</code>'''-, '''Čapek<code>→</code>'''- és Upton Sinclair-műveit, Andrejev ''Egy eset'' című szatirikus játékát, továbbá Gorkij ''Az anya'' című regényének végjelenetét, s újra színre viszik Mácza ''Emberek'' című egyfelvonásosát. A háromszereplős darabban a nagylányt ekkor Mácza Jánosné (Stász Berta), az anyát '''Szántó Judit<code>→</code>''', a tüdőbeteg fiút '''Hidas Antal<code>→</code>''' játssza.

Ugyanezen időszakhoz köthető Mácza teoretikusi munkásságából a ''Teljes színpad''. Filológiai szempontból két ''Teljes színpad''-verzióról beszélhetünk, a ''Ma'' folyóiratban folytatásokban 1919-ben és 1920-ban megjelenő változatról, illetve egy kötetről a Ma kiadásában 1921-ből. Utóbbi mintha kivonatolt és koncentrált, a lényeget kiemelő változatát tartalmazná az első írásnak; de úgy, hogy egy később megírt (1921-es) szöveg előbb olvasható nála a szövegben mint egy olyan verzió, amelyet addigra a szerző már aktuálisabbnak gondol az eredetinél. Fényében a könyvben másodikként közölt 1919-es szöveg teljesen más hangsúlyokat kap: az még egy expresszionista vízió, illetve társadalmi hatókörét tekintve az aktivista dráma lehetőségeit gondolja végig, az 1921-es egy annál már lényegesen elvontabb, ún. szintetikus elképzelés: benne az emberi szónak, a gesztusnak, a(z emberi és egyéb) hangnak, a fény játékának, a térkonstrukciónak stb. egyaránt cselekvő funkciója van egy elvontabban értelmezett „szintetikus” szemlélet alapján (melyet '''Meyerhold<code>→</code>''' és '''Tairov<code>→</code>''' stilizált mozgáson és látványon alapuló tömegszínházi eredményei, illetve az olasz '''Prampolini<code>→</code>''' pantomimszínháza előlegezett meg, továbbá a Bauhaus színházi kísérletei).

Állandó viszont Mácza elképzeléseiben, hogy egyrészt a tömeghatásra alapoz, s függönnyel leválasztott, külön színpadon képzeli el az előadást. Az intim színházat és a '''Reinhardt<code>→</code>'''-féle arénát egyaránt elhibázott kísérletnek tartja, ezért kivetetné az emeleteket és a páholyokat, hogy a nézők ne legyenek elszeparálva egymástól; így élhető meg a kollektív színházi élmény. Másrészt közös bennük, hogy ''A teljes színpad'' gondolata – azaz dráma, (megrendezett és eljátszott) előadás és szcenográfia egysége, sőt, lényegi azonossága – mindkét verzióban jelen van: a színház esszenciáját az élet mint olyan, azaz a kollektív életöröm adja, aminek anyaga, gyakorlatba váltódása a cselekvés, a tett. (A praxist illetően ezt a részleket „feloldódó és eggyészilárdító” színházat Mácza a történések pillanatában megvilágított színes textilsíkok, a szereplőket követő koncentrikus, színes fénysugarak, a mozgást a szónak alárendelő, nem-realista módon, de nem is elvont stilizálással játszó, kollektív individuumokat színre vivő színészek – a „mindenki-emberek” – színrevitelével segítségével képzeli el.) A színpad egy folytonosan mozgásban levő történés, írja az 1921-es kötetben, s minden, ami ott található – szín, hang, tér, idő, fény, ember –, együtt lesz esemény. S amit a színház, illetve tágabban a művészetek céljával kapcsolatban megfogalmaz, az már továbbvezet a tömegjátékok és a dionüszoszi szemlélet felé: „a hétköznapi emberben megmozgatni (…) az életöröm ünnepes emberét (…) Demonstrálni a káoszban a nagy rendet; megmutatni a káoszban az odavezető utat; az életöröm harcában a fájdalmas embert (az elbukottat) és az örömös embert (az élet győzedelmesét).”

A kassai proletkult szervezet által 1922. május elsejei ünnepségén megrendezett háromszáz fős tömegjátékot (a ''Májusi kórus''t) az orosz példa ihlette, amelynek két legjelentősebb kísérlete a Téli Palota ostroma, illetve a Tőzsdepalota előtti tömegjáték. A közönség ideológiai előkészítése már 1921-22-ben megkezdődik a ''Kassai Munkás''ban, majd jogutódjában, a ''Munkás''ban: egy cikk (''Forradalmi színpadok Oroszországban'') a propaganda és agitáció bevett orosz formáit igyekszik bemutatni, s a tömeges némajátékot a görög színház hatalmas arányaival, a mítoszok-rítusok újraélést biztosító hatásával, illetve az erős agitációs hatással jellemzi. A második írásban (''A tömeg'', ''Munkás'', 1922. április 20.) a népgyűléseket és a tüntetéseket jelöli meg példaként. A proletkult szervezet öt kart (két férfi-, egy női, egy gyerek- és egy ifjúmunkákórust) toboroz. Mácza írja, s Hidas Antallal együtt rendezi az oratóriumként megjelölt műfajú művet. Az eredeti szövegben csupán annyi történik, hogy a kórus szereplőiként különböző proletártípusok panaszolják el nyomorúságokat, tájékoztatnak öntudatra ébredésükről, harcra mozgósítanak. Ugyanakkor a tömegjáték másképp zajlott: „A tömeget jelképező kórusok az ember nyomorúságát és bajait panaszolják, amikor jön valaki és azt mondja nekik, hogy mindennek a betű az oka. A tömeg (kórus) meghallgatja az illetőt és elhatározza, hogy megvizsgálja a dolgot: igaz-e, hogy a betű öl?” A színre behoznak két hatalmas újságot (a polgári és a munkássajtó egy-egy darabját), az ő versengésükről szól a darab. Az egyes újságcikkeket szereplők jelenítik meg, illetve azok a csoportok, akikről a „cikk” szól: a dalárda, a természetbarátok szövetsége, a cserkészek stb. A küzdelem eldöntéséhez felélednek a kórusok. A tömegjátékot a kassai Kálvária-hegyen adták elő, a versösszefoglalókat többszáz tagú kórus harsogta.

Máczának a ''Má''ban 1921-ben és 1922-ben viszont két dadaista-szürrealista kísérlete is megjelenik, a ''Fekete kandúr'' és a ''Kompozíció''. A típusszereplők közhelyeiből, egymás mellett süketen ismételgetett üres frázisaiból (meg a ''Gyere te niemand'' előadásából, a meztelen táncosnő erotikus táncából stb.) abszurd módon építkező ''Fekete kandúr'' (1921) megjelentetése pár számmal a nemzetközi dadaista szám előtt mintha előre jelezné, az irányzat nálunk is létező jelenség. Prológusa „röhögésre” kéri fel a nézőt, amit azonban nem a darab felhőtlen humora vált ki: inkább a meglepett befogadó tanácstalan reakciója lehet, vagy keserű nevetés, amennyiben érzékeli a kiábrándultságot és a cinikus, az érzelmeket, illetve a szellemi és forradalmi értékeket dekonstruáló hozzáállást. A ''Kompozíció'' (1922, ''Ma'') pedig végképp szintetikusnak tekinthető mű, egy absztrakt összművészeti alkotás, amely kiiktat minden értelmet, s hangokból (zajzene-halandzsaszövegek, recitált rigmusok, különálló énekhangok, férfi és női szavalókórus, illetve egyéni szólisták szavalása), a szinte absztrakt festményként szerkesztett színpadi látványból, illetve pantomimszerű mozgásokból (ritmusosan) áll össze.

Mácza a proletkultos és nagyjából tisztán avantgárd közeg szerint így mintegy „kétfelé” dolgozik, kétféle elvárásrendszerhez igazodik, de azért igyekszik össze is egyeztetni ezt a kétféle tevékenységet. Ennek megfelelően a Mába megjelentet egy tanulmányt ''Az új művészetek és a Proletkult'' címmel.

Ez egy krízishelyzet Mácza életében, aminek a végén végleg szakít a Kassák-körrel, és a marxista irodalomszemlélet mellett teszi le a voksát. Önéletrajzában az „elvi” távolodás időpontját 1920 közepére teszi, amikor is válaszol Kassáknak az ifjúmunkásoknak címzett, szerinte „álhumanista levelei” miatt – a szakítás még nem teljes, amit az is jelez, hogy ''Szeretet, tagadás, harc'' című cikkét még a Mában jelenteti meg.

Egy 1922-es jegyzete Kassákék szerinte megalkuvó magatartásával indokolja a szakítást. Ám e köztes időszakban is ambivalens a Kassákhoz való viszonya: a proletkult estekre ő maga zenésítette meg Kassák néhány versét (''Mesteremberek'', ''Kompozíció'', ''Örömhöz''). S az is árulkodó, hogy idős korában ''A „Ma” és „akiknek nem kell”'' című írásában megvédi Kassákot és mozgalmát mindazokkal szemben, akik szerinte nem kezelik méltó helyükön, illetve kiszorítani igyekeznek az irodalomtörténetből őket.

Ugyanebben az időszakban lefordítja többek között '''Walter Hasenclever<code>→</code>''' ''Emberek'' című, expresszionista drámáját. Szemlét ír a ''2X2''-be, amelyben körképet ad az orosz irodalomról.

A ''Má''ból való kiválása idején elhatározta az ízléséhez közelebb álló lapok alapítását is. Bár cseh és orosz (pl. '''Majakovszkij<code>→</code>'''-) fordításokat közölt az ''Akasztott Ember''be, utóbbiakkal főként ideológiai képzést biztosítva, illetve az orosz művészek munkásságáról tudósítva benne, hamarosan elégedetlenné válik a lap szellemi irányvonalával, az avantgárd tendenciával, túl „formalistának” vélve az. Bortnyikkal együtt dolgozza ki egy bécsi székhelyű, '''''Kritika<code>→</code>''''' című „világszemléleti” folyóirat programját, hogy segítséget, ideológiai támaszt nyújtson a „teremtő alkotók” számára – de aztán ez nem születik meg. A másik lap, a néhány szám erejéig meg is valósuló ''Ék'' számára egy, a ''Má''hoz balra található pozíciót kíván elfoglalni.

Mácza János szerepel Barta Sándor ''Az őrültek első összejövetele a szemetesládában'' című parodisztikus jelenetében is a legfontosabb korabeli avantgárd alkotókról (2. rész), amelyben az ő (főként Kassán vallott) színházesztétikai elképzelései – a megkívánt díszlettel: függönyök, textilsíkok stb. – is helyet kapnak.

Mácza János, „Életrajzom”, in Mácza János, ''Legendák és tények''. 5–9 (Budapest, 1972, Corvina).

Botka Ferenc, „A kassai proletkult színielőadásai 1. Szavalóestek”, ''A Hét'', 51. sz. (1962), 14.

Botka Ferenc, „Mácza János születésének 75. évfordulója alkalmából”, ''Nagyvilág'', 8. sz. (1968): 1223–1225.

Mácza János. ''Teljes színpad'' ''1919-1921''. Wien: Ma kiadás, 1921.

Mácza János. „Hajó Sándor: A nap lovagja. A Vígszínház bemutatója”. ''A Tett'' 2, 8. sz (1916): 136.

Mácza János. „Intim színpad?... Aréna?”. ''A Tett'' 2, 15. sz. (1916): 275–276.

Mácza János. „Molnár Ferenc mirákuluma”. ''A Tett'' 2, 9. sz. (1916): 152.

Mácza János. „Pásztor Árpád Poe-könyve”. ''A Tett'' 2, versszám (1916): 324.

Mácza János. „Salgó Ernő: Írók és színdarabok”. ''A Tett'' 2, versszám (1916): 323–324.

Mácza János. „Szeretet, tagadás, harc”. ''Ma'' 5, 4. sz. (1920): 39–40.

Mácza János. „Új művészek és a Proletkult”. ''Ma'' 7, 8. sz. (1922): 60–61.

Mácza János. „Biblikus panoráma 1917-ből”. ''Ma'' 2, 5. sz. (1917): 70.

Mácza János. Asszonyok (drámai jelenet)”. ''Ma'' 2, 7. sz. (1917): 110–112.

Mácza János. „Egyfelvonásos játék”. ''Ma'' 3, 3. sz. (1918): 32–34.

Mácza János. „A fekete kandúr”. ''Ma'' 6, 9. sz. (1921): 122–125.

Mácza János. „Kompozíció 2. (Színpadra.)” ''Ma'' 7, 7. sz. (1922): 36, 38–39.

Mácza János. „Barta Lajos: Az »Élet Arca« (Nyugat, 1917. ), Vér Mátyás: Az árnyék. (Dick

Manó, 1917.)”. ''Ma'' 2, 10. sz. (1917): 162.

Mácza János. „Ember, író és szerkesztő”. ''Ma'' 2, 12. sz. (1917): 194.

Mácza János. „Könyvekről’. ''Ma'' 3, 4. sz. (1918): 51.

Mácza János. „Krúdy Gyula Ibsent kritizál!”. ''Ma'' 2, 6. sz. (1917): 95.

Mácza János. „Móricz Zsigmond”. ''Ma'' 2, 7. sz. (1917): 98–99.

Mácza János. „Szeretet, tagadás, harc”. ''Ma'' 5, 4. sz. (1920): 39–40.

Mácza János. „»Előfüggöny és dramaturgia.« (Válasz Hevesi Sándor ily című cikkére.)” ''Ma'' 3, 1. sz. (1917): 15.

Mácza János. „Kiáltvány a kritikáért és a színpadért!” ''Ma'', 1919. jan., A ''Ma'' első világszemléleti különszáma: 3.

Mácza János. „Sebestyén Károly: Dramaturgia”. ''Ma'' 4, 8. sz. (1919): 213–214.

Mácza János. „A Strindberg mint rendezői probléma”. ''Ma'' 3, 8-9. sz. (1918): 105.

Mácza János. „Színpad és propaganda színház. Irányelvek, munkaprogram, vázlat”. ''Ma'' 6,1–2. sz. (1920): 13–14; 3. sz. (1921): 24–25; 4. sz. (1921): 40–41.

Mácza János. „A színpad 1. Belső problémák”. ''Ma'' 6, 7. sz. (1921): 87–88.

Mácza János. „A színpad 2. Formaproblémák”. ''Ma'' 6, 8. sz. (1921): 103–104.

Mácza János. „A teljes színpad. (Dramaturgia első része. I-III.). ''Ma'' 4, 4. sz. (1919): 54–56.

Mácza János. „Dramaturgia második része. IV–V–VI.” ''Ma'' 4, 5. sz. (1919): 103–106.

Mácza János. „Dramaturgia harmadik része. VII–VIII.” ''Ma'' 4, 6. sz. (1919): 136–139.

Mácza János. „Részlet a »Teljes színpad« című dramaturgiából. Színpad és kollektiv életöröm”. ''Ma'' 5, 1-2. sz. (1920): 12–14.

Mácza János. „Új dráma, új színpad. A színpad megújhodását váró keveseknek”. ''Ma'' 2, 11. sz. (1917): 167–169.

Mácza János. „Az új művészek és a Proletkult”. ''Ma'' 7, 8. sz. (1922): 60–61.

Mácza János. „A Vár és Belvárosi Színházakhoz”. ''Ma'' 3, 6. sz. (1918): 75.

Mácza János. „Barta Lajos: Örvény”. ''Ma'' 4, 2. sz. (1919): 26.

Mácza János. „A »Démonok« alkalmából. (Gombaszögi Frida és Hegedűs Gyula a Vígszínházban)”. ''Ma'' 2, 3. sz. (1917): 46–47.

Mácza János. „Lengyel Menyhért burzsoá játéka”. ''Ma'' 4, 1. sz. (1919): 11.

Mácza János. „Színházak. Nemzeti Színház: Zsuzsi, Vígszínház: Farsang, Magyar Színház: Künn a bárány, benn a farkas”. ''Ma'' 1, 1. sz. (1916): 14.

Mácza János. „Modern Színpad, Nemzeti Színház: Szépasszony. Magyar Színház: Grál lovag”. ''Ma'' 1, 2. sz. (1916): 30–31.

Mácza János. „Vígszínház: Herczeg Ferenc: Kék róka, Nemzeti Színház: Kőműves Kelemen, Magyar Színház: Váratlan vendég és Dollárpapa”. ''Ma'' 2, 4. sz. (1917): 62.

Mácza János. „Nemzeti Színház: Hevesi Sándor: Hadifogoly”. ''Ma'' 2, 5. sz. (1917): 79.

Mácza János. „A Vígszínház legutóbbi újdonsága”. ''Ma'' 2, 6. sz. (1917): 95.

Mácza János. „Magyar Színház: Őfelsége kalapja, Nemzeti Színház: Hebbel: Mária Magdolna”. ''Ma'' 2, 8. sz. (1917): 131.

Mácza János. „Magyar Színház: Peer Gynt”. ''Ma'' 2, 9. sz. (1917): 145–146.

Mácza János. „Nemzeti Színház: Pacsirtaszó, Árva László király, Dada, Annuska, Magyar Színház: Cserebere, Szerető, Vígszínház: Féltékenység”. ''Ma'' 3, 1. sz. (1917): 15.

Mácza János. „Madách Színház: Karinthy F.: Holnap reggel”. ''Ma'' 4, 3. sz. (1919): 41–42.

Mácza János. „A színműíró Szomory”. ''Ma'' 3, 5. sz. (1918): 62.

Kocsis Rózsa. ''Igen és nem: A magyar avantgard színjáték története''. Budapest: Magvető, 1973.

Botka Ferenc, „A kassai proletkult színielőadásai 1. Szavalóestek”, ''A Hét'', 51. sz. (1962), 14.

Botka Ferenc, „Mácza János születésének 75. évfordulója alkalmából”, ''Nagyvilág'', 8. sz. (1968): 1223–1225.

[[Category:KASInet]]

Mácza János

2023-11-14T16:31:31Z

FöldesGyörgyi:

Rading, Adolf

2023-11-14T16:29:13Z

FöldesGyörgyi:

'''[[Item:Q337243|Adolf Rading]]''' ('''[[Item:Q11749|Berlin]]''', 1888. február 2. – '''[[Item:Q291|London]]''', 1957. április 4.), német építész. Az 1920-as években a modernista építészek első generációjához tartozik. 1919-ben rövid ideig Peter Behrens irodájában dolgozott, azonban főleg Berlinben'''<code>→</code>''' és '''[[Item:Q23180|Breslau]]'''ban'''<code>→</code>''' (ma: Wrocław) tevékenykedett 1933 előtt. Építészként azt tűzte ki célul, hogy kellemes környezetet, életteret teremtsen az emberek számára, olyan színeket válasszon, amelyek fokozzák a jó közérzetet, valamint sok fényt engedjen a helyiségekbe. Fő inspirációi '''Frank Lloyd Wright<code>→</code>''' és a holland De Stijl mozgalom'''<code>→</code>''' munkái voltak. Előbb kőművesnek tanult, de aztán 1905-1908 között a berlini Baugewerbeschule-ban ''(Építőipari Szakiskola)'' folytatta tanulmányait. Együttműködött Hans Scharounnal, tagja volt a Der Ring elnevezésű építészcsoportnak. 1919-ben a wroclawi Staatliche Akademie für Kunst und Kunstgewerbe ''(Állami Művészeti és Iparművészeti Akadémia)'' építészmérnöki tanára lett, a városban a mai napig számos épülete található. 1927-ben egy családi házzal vett részt a stuttgarti Weissenhof-Siedlung projektben. 1928-ban elvált első feleségétől, és nem sokkal később feleségül vette Else Leschnitzert. Az ő közvetítésével valósult meg a zwenkaui Rabe-ház, amelynek terve a Bauhaus'''<code>→</code>''' elveit követi. A németországi politikai helyzet miatt 1933-ban Franciaországba, 1935-ben pedig Palesztinába ment. 1943-ban Haifa város építési tanácsosa lett. 1950-ben áttelepült az Egyesült Királyságba, és felvételt nyert a Royal Institute of British Architects ''(Brit Építészek Királyi Intézete)'', a Royal Town Planning Institute ''(Királyi Városépítészeti Intézet)'' és az Institute of Registered Architects ''(Regisztrált Építészek Intézete)'' szervezetébe. Négy magánházat épített az Egyesült Királyságban.

A '''''[[Item:Q336957|Ma]]<code>→</code>''''' 1925/3–4. számában németül jelenik meg egy cikke a modern építészet lényegéről és feladatairól, továbbá különböző épületeiről fényképek és épületmakettek fotói. A '''''Dokumentum<code>→</code>''''' 1927-ben ugyancsak megjelenteti néhány tervrajzát.

Rading, Adolf. „Vom wesen des Baumwerks. (Vortragbruchstück.)”. ''Ma'' 10, 3–4. sz. (1925): 189.

Rading, Adolf. „Häuserblock. Oranienstrasse” (fotó). ''Ma'' 10, 3-4. sz. (1925): 194. 12x9 cm.

Rading, Adolf. „Hauserblock, Oranienstrasse, Vorderansicht” (fotó). ''Ma'' 10, 3–4. sz. (1925): 202. 9x6 cm.

Rading, Adolf. „Säule (fotó). ''Ma'' 10, 3–4. sz. (1925): 191. 8x14 cm.

Rading, Adolf. „Villa” (fotó). ''Ma'' 10, 3–4. sz. (1925): 191. 12x9 cm.

Rading, Adolf. „Villa. Ruckansicht” (tervrajz). ''Ma'' 10, 3–4. sz. (1925): 197. 9x8 cm.

Rading, Adolf. „Villa, Vorderansicht” (tervrajz). ''Ma'' 10, 3–4. sz. (1925): 196. 13,5x8 cm.

Rading, Adolf. „Wettbewerbsproiekt” (épületterv). ''Dokumentum'' 1, 5. sz. (1927): 9. 13,9x7,2 cm.

Rading, Adolf. „Zeitungsgebäude. Projekt, 1952. - Újságház terve” (rajz). ''Dokumentum'' 1, 5. sz. (1927): 15. 12x9 cm.

„Rading, Adolf Peter 1888 – 1957”, ''Art History Research Net (AHRnet)''. <nowiki>https://architecture.arthistoryresearch.net/architects/rading-adolf-peter</nowiki>

Stortkuhl, Beate. ''Der Architekt Adolf Rading (1888-1957): Arbeiten in Deutschland bis 1933''. Munich: Tuduv-Verl.-Ges., 1992.
[[Category:KASInet]]

Biller, Vjera

2023-11-14T16:28:27Z

FöldesGyörgyi:

'''[[Item:Q334121|Vjera Biller]]''' ('''Đakovo''' [Dakovár], 1903. december 7. – '''Hartheim''', 1940. május 28.) horvát festő-grafikus.

Vjera Biller 1903. december 7-én született az Osztrák-Magyar Monarchia területén található Đakovóban. Édesapja zsidó nagybirtokos volt. Billerék később Eszékre, majd '''[[Item:Q7788|Zágráb]]'''ba'''<code>→</code>''' költöztek, 1912-ben pedig Vjera iskoláztatása érdekében Budapesten telepedtek le. 1919-ben, 16 évesen részt vett a '''''[[Item:Q336957|Ma]]<code>→</code>''''' grafikai kiállításán. A Zenit mozgalom'''<code>→</code>''' tagja, többször vett részt és ért el kritikai sikereket a német '''''Der Sturm<code>→</code>''''' folyóirat kiállításain. 1924-ben Hannoverben állított ki. Ekkortól családjával Abbáziában élt, majd 1932 márciusában '''[[Item:Q99|Bécs]]'''be'''<code>→</code>''' költözött, ahol skizofrén pszichózissal diagnosztizálták. Több helyen kezelték. Betegsége idején már nem festett. Az ausztriai Anschluss után a nácik – mint zsidó „elmebeteget” – átvitték az Am Feldhof Pszichiátriai Klinikára, ahol orvosi kísérleteknek vetették alá. 1940-ben egy csoporttal Hartheimbe szállították, s az Eutanázia-hadművelet keretében gázzal kivégezték.

Az egyik legismertebb horvát avantgárd festőnek számít, alkotásai egészen New Yorkig megtalálhatók. A ''Women of Der Sturm'' című kiállításon, amely 2015 októberében nyílt meg Frankfurtban, ugyancsak bemutatták képeit. Egyik leghíresebb szériája az ún. velencei sorozat. Életművének fő motívuma a gyermekiesség, a gyermeki lét, ezért – hasonlóan '''[[Item:Q335811|Chagall]]'''hoz'''<code>[[Marc Chagall|→]]</code>''' – gyakran szokták a (zsidó) expresszionista primitivizmus'''<code>→</code>''' vonulatába sorolni.

A ''Ma'' 1919-es (VII.) grafikai kiállításán hat pasztellel szerepelt, kiállítótársai '''[[Item:Q151695|Uitz Béla]]<code>→</code>''', '''[[Item:Q156982|Máttis Teutsch János]]<code>[[Mattis Teutsch János|→]]</code>''', '''[[Item:Q62777|Schadl János]]<code>→</code>''', '''[[Item:Q143001|Bortnyik Sándor]]<code>[[Bortnyik Sándor|→]]</code>''', '''Ruttkay György<code>→</code>''', '''[[Item:Q212438|Spangher Ferenc]]<code>→</code>''' voltak. A folyóirat 1919. január 26-i számában le is hozták a katalógust, s illusztrációként néhány kiállított művet is bemutattak, de Vjera Biller képei nem szerepeltek az utóbbiak között. '''[[Item:Q55158|Hevesy Iván]]<code>→</code>''' ugyanitt kritikát írt a tárlatról, amelyben nem elemzi ugyan külön a bemutató művészek munkáit, de megállapítja az új (a nem naturalista) grafikai irányokról (expresszionizmus, kubizmus→, primítívek), hogy közös vonás bennük az abszolút kép megalkotásának igénye, azaz hogy a puszta természetábrázolással szemben absztrahálják a természettől kapott formákat a síkban. Az új művész a jelenségek aktív alakítója, s az élet belső organikus rendje érdekli.

1919. jan. 25. A MA grafikai (VII.) kiállítása: Uitz Béla, Máttis Teutsch János, Schadl János, Bortnyik Sándor, Ruttkay György, Biller Vjera és Spangher Ferenc munkái.

Hevesy Iván. „A MA grafikai kiállításához. Biller Vjera, Bortnyik Sándor, Máttis Teutsch János, Ruttkay György, Schadl János, Uitz Béla”. ''Ma'' 4, 1. sz. (1919): 6.

Subotić, Irina. „Vjera Вiller. Paintress of Urban Naive Art”. In Ingrid Pfeiffer és Max Hollein, szerk. ''Sturm-Frauen. Künstlerinnen der Avantgarde in Berlin 1910-1932 / Sormwomen. Women Artists of the Avant-Garde in Berlin 1910-1932''. Frankfurt– Wienand: Schirn Kunsthalle, 2015. 356-358.

Wilhelm, Mirjam E. . „»A Child in Every Artist?«: Vjera Biller and Jewish Primitivism in the Berlin Sturm Avant-garde”. ''Ars Judaica: The Bar-Ilan Journal of Jewish Art''. Volume 17 (2021): 87-107.
[[Category:KASInet]]

Révai József

2023-11-14T16:27:22Z

FöldesGyörgyi:

'''[[Item:Q245675|Révai József]]''' (Lederer József) ([[Item:Q93|'''Budapest''']], 1898. okt. 12. – '''[[Item:Q21943|Balatonaliga]]''', 1959. aug. 4.), politikus, népművelési miniszter, irodalomtörténész, kritikus, költő.

19 évesen, rögtön az érettségi után, kezdő bankhivatalnokként egyszerre jár le a Galilei Körbe,'''<code>→</code>''' és kezd bírálatokat írni a '''''[[Item:Q336957|Má]]'''''ba'''<code>→</code>'''. Bár Révai 1917 júniusától mindössze öt hónapig, novemberig van a lapnál, aztán, a ''Szabadulás''-csoport'''<code>→</code>''' tagjaként hagyja el őket, ezen rövid időszakban minden egyes számban hosszú tanulmányt közölnek tőle. Ezek még nem marxista írások a szó legszorosabb értelmében, noha hatással volt rájuk úgy a német filozófus olvasása, mint általában a marxista-szocialista eszmék: inkább kamaszos világhódító szándék, ambíció és lázadás jellemzi megnyilatkozásait. Ezen öt cikke közül háromnak – a Schöpflin-, az '''[[Item:Q136|Ady]]'''-'''<code>→</code>''', '''[[Item:Q45937|Kassák]]'''-'''<code>→</code>''' és a '''[[Item:Q156|Babits]]'''<code>→</code>-cikknek – centrális témája a fajiság fogalmának tisztázása, az új fajiság koncepciójának kidolgozása is.

Írásai a ''Má''ban minden esetben túlmutatnak önmagukon, programot adnak, például '''[[Item:Q2403|Ibsen]]<code>→</code>''' bemutatásának apropóján a csoport számára célul kitűzött avantgárd-szocialista irodalom és az új – a monumentalitás - esztétikájának mibenlétét fogalmazza meg. Révai nevéhez kapcsolódik a lapban a normatív jellegű avantgárd bírálat elméleti alapjainak lefektetése is. ''Készülő könyv'' elé című írásában, amelyben egy kritikakötet tervét jelenti be, egyfelől a kategorizáló, regisztráló kritikát, másfelől az ún. impresszionista kritikát (Wilde, Kerr hozzáállását) támadja, bár utóbbiaknál kész elismerni a „teremtő kritika” igénybejelentésének létjogosultságát, hiszen a műfaji önállóságnak, a szerző helyett a mű középpontba emelésének, a „teremtésnek” és a „koncentrációnak” ez is fontosságot tulajdonít. Ugyanakkor Révai kétféle „teremtést” és „koncentrációt” különböztet meg. Elvárásai alapján a „teremtés” ismérve a kritika önálló művé emelésére vonatkozik ugyan, de nem műalkotásként kell értenünk, hanem az esztétikai megkötésekhez képest is függetlennek kell lennie – lehet viszont szabadon harcos, politizáló jellegű. Az irodalompolitika szintjén működő kritika az „akarás”, az „életes megszólalás”, azaz a „koncentráció” helye. ''Kritika (Schöpflin Aladár könyvéhez)'' című írásában pedig azért illeti kifogásokkal idősebb pályatársa kritikai személetét, mert a „megértő módszerben, vagyis a szociologikus, az író munkásságát a társadalmi háttérrel magyarázó, ugyanakkor szubjektív értékítéletben” kettősséget, nem konzekvens és koherens eljárást lát, ezen túl pedig normativitást és célelvűséget várna el a műfajtól. Schöpflin Aladár könyvével kapcsolatban emellett elveti a „fajiság” kritériumát annak minden formájában. Felidézi a nemzeti konzervativizmus támadásait a '''''Nyugat''<code>→</code>''' ellen; nehezményezi azonban, hogy a folyóirat stábja úgy állt bele a vitába, hogy nem írta felül a szempontokat, inkább megfelelni próbált nekik, bizonyítani magyarságát, amitől óhajtott európaisága lokálissá szűkült.

''Kassák, új fajiság, objektív líra'' című tanulmánya Ady szerinte „egocentrikus” – azaz szubjektív – líráját veti össze az általa első objektív költőnek tartott Kassák munkásságával: „Vizionisták mindketten, de Ady magához magasítja a vízióit és önmagán át és önmagával kapcsolatban bonyolítja szimbolikussá líráját, Kassák meg egész hidegen, az énjét kikapcsolva: beolvasztva e vízióba, az énjét kozmoszszá növesztve lírikus.” Kettőjüket szembeállítja abból a szempontból is, hogy Ady szerinte a látszat ellenére még egyszerűen „faji” irodalmat, '''[[Item:Q140423|Arany]]<code>→</code>''' és Gyulai- követő, kálvinista, passzív költészetet művel, míg az avantgárd vezetője az „új fajiságot” viszi színre műveiben. Utóbbi szokásos közege a város és a proletármiliő, ennél is szűkebben az etnikailag vegyes összetételű Budapest, ugyanakkor érezhetően magyar költő is: kezdetben még felfedezhető volt benne az eredeti magyar paraszti jelleg, „agrárszociális íz”, de szövegei már tükrözik a proletárok szellemi együtt-tartozását is, majd lírájának objektivitása révén a kollektív, egész emberiséget magában foglaló, sőt kozmikus Ember ideájáig jut el. Révainak a Mában közölt utolsó írása egy kritika Babits ''Irodalmi problémák'' című kötetéről (amelynek célkeresztjébe leginkább a ''Magyar irodalom'' című tanulmány kerül). Megkérdőjelezhetetlen műveltsége miatt tiszteli Babitsot, de távolságot is tart tőle: „irodalmi embernek”, vagyis az esztétizmus képviselőjének, illetve a tradíció által gúzsbakötött alkotónak tartja. Révai az irodalom- és filozófiatörténetből kijelöli az avantgárd számára is elfogadható „klasszikus” örökséget. A tanulmány második, a magyar irodalom világirodalmi helyzetéről értekező egysége érinti Babits azon tételét, miszerint „irodalmunk világirodalmi értéke nüanszaitól, színezésétől, faji karakterétől függ”, s hozzá hasonlóan a nemzetit fogja fel fajiként, ugyanakkor hangsúlyozza a történelem során kialakult vegyes származást, illetve a zsidóság modernebbé, európaibbá tevő erejét is.

Már maista korszakában bekerült abba a forradalmi pacifista csoportba, amelynek tevékenysége Korvin Ottó nevéhez fűződik, ideológiai értelemben pedig '''[[Item:Q150667|Szabó Ervin]]'''t'''<code>→</code>''' követte, ezért 1917-ben a Kassák-körtől elszakadó négyfős csoporttal tart ('''[[Item:Q46533|Komját Aladár]]<code>→</code>''', '''[[Item:Q255006|György Mátyás]]<code>→</code>''', '''[[Item:Q148014|Lengyel József]]<code>→</code>''', Révai József), amelynek tagjai fontosabbnak érzik a kommunista ideológiát közvetlenül, egyenes üzenetképpen verseik alapanyagává tenni: „szocializálni" akarják a művészetet, egyszerre szociális tartalommal megtölteni és formailag, esztétikailag is forradalmasítani. Előbb lapot terveznek, amelyet betilt a cenzúra, végül ''1918 Szabadulás'' címen közösen kötetet adnak ki (Budapest, Krausz és társa), amelyben Révainak négy, továbbra is avantgardista (expresszionista'''<code>→</code>''', aktivista'''<code>→</code>''') hangvételű költeménye szerepel: ''Proletár vers'', ''Gyónás a magam számára'', ''Tizenegyedik ige'', ''Új hívőség''. Ezek közül a legerősebb szöveg talán a ''Tizenegyedik ige'' című, erősen lázadó attitűdöt kifejező, a sors passzív elfogadását elutasító, némileg anarcho-marxista színezetű költemény:

„Halált vonítottatok már az első szemrebbenésemkor és azóta folyvást!

Emberségem a butaságba ágyaztátok!

A televény föld biztonságát megingattátok alattam.

Hát dögölj meg első tanítóm!

Aki mondtad: kenyérrel dobjak vissza!

Dögölj meg apám!

Aki mondtad: te is fulladj, hisz én is fulladtam.

Dögölj meg anyám!”

Mint Kassák önéletrajzi kötetéből ''(Egy ember élete)'' megtudhatjuk, e verset, amelynek némileg destruktív szemlélete sokakban ellenérzést váltott ki, viszont rendre a ''Má''nak tulajdonította a felháborodott közönség.

'''[[Item:Q239034|Barta Sándor]]<code>→</code>''' a ''Má''ban, az erről a kötetről szóló bírálatában – azon túl, hogy hitet tesz az autonóm művészet mellett, és a szociális mondanivaló direkt megszólaltatását művészetidegennek ítéli – Révairól megállapítja, hogy versei visszalépést jelentenek a ''Má''ba írt kritikáihoz képest, továbbá, hogy „vitustáncos titánkodásaival” és „híg elrajzolásaival” a „szentimentális humanizmus” azon fokát képviselik, amely inkább az induló '''''A Tett'''''et<code>'''→'''</code> annak idején. (A kötetről még '''[[Item:Q150129|Rozványi Vilmos]]<code>→</code>''' ír távolságtartó kritikát a ''Nyugat''ba, továbbá a fiatal '''Márai''' a ''Vörös Lobogó''ba, aki viszont Révait találja a legérettebb költőnek az antológia négy résztvevője közül).

Révai tevékenysége a továbbiakban egyértelműen a kommunista ideológiához köthető. '''[[Item:Q162490|Sallai Imre]]''' és Korvin Ottó mellett segít a forradalmi szervezkedésben, 1918 őszén részt vesz a Kommunisták Magyarországi Pártjának megalapításában, a '''Vörös Újság<code>→</code>''' munkatársa. A Tanácsköztársaság alatt elméleti munkákat jelentet meg, amelyekben a munkáshatalom és diktatúra problémáit elemezi. Egy ízben itt éles hangú cikket is publikál, válaszolva '''[[Item:Q147189|Kéri Pál]]<code>→</code>''' a ''Má''t és '''[[Item:Q47125|Lukács György]]<code>→</code>''' velük szembeni toleráns megszólalását támadó cikkére ''(Máca!),'' főként Lukács védelmében, ugyanakkor jelezve, hogy a proletárforradalomnak nem a tömegízlés kielégítése, hanem a minőségi tömegkultúra kialakítása a feladata. Viszont érezteti, hogy a megbírált „klikkek” vagy „jóhiszemű” irányzatok – vagyis a Ma – érvényesülése szerinte valóban „a tömegektől elvonatkoztatottan vagy éppenséggel a tömegek ellenére” ment végbe, „ami sohasem jelenthet kultúrát” (''Letörni a kultúrellenforradalmat'', ''Vörös Újság'', 1919. április 17.).

A Tanácsköztársaság leverése után '''[[Item:Q99|Bécs]]'''be'''<code>→</code>''' emigrál, s ott folytatja szervezői-újságírói tevékenységét, majd illegálisan Magyarországon tartózkodva is részt vesz a KMP tevékenységében, egyre inkább vezető pozíciókban, 1930-ban azonban frakciózás miatt kizárják a KB-ból. 1930-ban Magyarországon három évi börtönre ítélik. Szabadulása után (1934) Prágába, majd a Szovjetunióba megy, ahol a Kominternnek dolgozik. 1937-től ismét Csehszlovákiában él, de a német megszállás idején visszautazik a Szovjetunióba, ahonnan a Kossuth Rádiót irányítja, illetve antifasiszta agitációt folytat az ''Igaz Szó'' szerkesztőjeként. 1942 és 1944 között Gerő Ernővel ő dolgozza ki a Kommunista Párt végleges programját. Szegeden él, ám közben tagja a debreceni Ideiglenes Nemzetgyűlésnek is, majd az államfői jogokat gyakorló háromtagú Nemzeti Főtanácsnak. 1945-től 1950-ig a ''Szabad Nép'' főszerkesztője. 1945 őszétől országgyűlési képviselő, a Központi Vezetőség és a Politikai Bizottság tagja. 1949-től 1953-ig népművelési miniszter, a magyar kulturális élet teljhatalmú irányítója. Nevéhez fűződik a szocialista realizmus'''<code>→</code>''' primátusának meghirdetése és érvényre juttatása, az 1948-as iskolaállamosítás és a Magyar Tudományos Akadémia átszervezése. Fontos szerepet vállal a Lukács- (1949–1950), illetve a Felelet-vita (1952) lezárásában.

Mivel a szocialista realizmust tekinti mértékadó irányzatnak, minisztersége idején Kassák és a volt avantgárd írók hallgatásra kényszerülnek, műveiket nem adják ki. Révai az avantgárddal kapcsolatban nyílt formában az építészetről szólal meg (''Az új magyar építészet kérdései'') a pártkongresszus 1951-es vitasorozatában, ahol antimodernista álláspontját fejti ki. (Az avantgárdról vita korábban fel sem merülhetett volna, hiszen a fordulat óta Lukács kritikáját követve vagy kritikusan közelítettek hozzá – maga Révai is – , vagy egyszerűen nem tekintették követendő irányzatnak). Ebben az építészeti vitában Révai kitér a Bauhaus és a modern építészeti mozgalomra is, amelyet nem tart forradalminak, valamint a német expresszionizmusra, amelynek humanizmusát tettetettnek, lázadását pedig „hatóságilag engedélyezettnek” bélyegzi. Jellemző az is, hogy '''[[Item:Q41255|Bernáth Aurél]]'''lal'''<code>→</code>''' való, ehhez a vitához kapcsolódó eszmecseréjében a nagybányai'''<code>→</code>''' hagyománnyal szemben Munkácsy mellett teszi le a voksát közérthetősége miatt, amit normaként ír elő.

Röviddel a Rákosi-kormány bukása előtt, 1953 júniusában párthatározatban marasztalják el a kultúra terén gyakorolt egyeduralmáért, ezért kizárják a PB-ből és a KV Titkárságából, valamint tárcáját is elveszti. 1953 júliusától kárpótlásul az Elnöki Tanács elnökhelyettese lesz, továbbá a ''Társadalmi Szemle'' főszerkesztője. 1956 júliusában ismét beválasztják a Politikai Bizottság tagjai közé. 1956 után az MSZMP Központi Bizottságának tagja.

Révai József. „Babits Mihály: Irodalmi problémák”. ''Ma'' 3, 1. sz. (1917): 6, 8–10, 12.

Révai József. „Ibsen és a monumentális irodalom”. ''Ma'' 2, 8. sz. (1917): 126–129.

Révai József. „Kassák, új fajiság és objektív líra”. ''Ma'' 2, 12. sz. (1917): 192–193.

Révai József. „Készülő könyv elé”. ''Ma'' 2, 11. sz. (1917): 175–177.

Révai József. „Kritika. (Schöpflin Aladár könyvéhez. Kritikai tanulmányok. A Nyugat kiadása, 1917.)”. ''Ma'' 2, 9. sz. (1917): 134–136.

Barta Sándor. „1918. Szabadulás. (György Mátyás, Komját Aladár, Lengyel József, Révai József)”. ''Ma'' 3, 11. sz. (1918): 135.

Révai József. „Letörni a kultúrellenforradalmat”. ''Vörös Újság'', 1919. ápr. 17., 4.

<nowiki>----</nowiki>

Bodnár György. „Vázlatok Révai József pályaképéhez”. ''Irodalomtörténeti Közlemények'' 64, 2. sz. (1964): 141–159.

Földes Györgyi. ''„Hadüzenet minden impresszionizmusnak…”. A Vasárnapi Kör és az 1910-es évek magyar avantgárdjának impresszionizmusellenessége.'' Budapest: Széphalom Könyvműhely, 2006.
[[Category:KASInet]]

Kalmár Elza

2023-11-14T16:24:32Z

FöldesGyörgyi:

'''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q255092 Kalmár Elza]''' (Kalmár, később Kövesházy Kalmár, Kövesházi, Kövesházy, Elsa) ('''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q99 Bécs-Hietzing]''', 1876. január 1. – [https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q93 '''Budapest'''], 1956. szeptember 3.), szobrász, jelmez- és díszlettervező. Eredetileg festőnek készült. '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q99 Bécs]'''ben<code>→</code> Hugo Löffler volt a mestere, majd Münchenben Schmidt-Reuter mellett tanult. 1898-ban '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q6959 München]'''ben<code>→</code> kezdett szobrászattal foglalkozni Hermann Hahn mellett. Első plasztikái mellett iparművészeti alkotásokat és színes litográfiákat készített. 1900-tól állította ki műveit, melyekkel reprezentatív magyar tárlatokon szerepelt itthon és külföldön egyaránt (1923: Oslo; 1924: Bécs; 1927: Fiume; Firenze; 1929: Genf; 1930: Washington). 1900-ban Párizsba ment, majd Firenzébe tette át lakhelyét. Egy időre hazatért Budapestre, majd 1902-től ismét Firenzében töltött éveket (1905-1909). Az I. világháborúban több mint két évig Albániában és Montenegróban dolgozott ápolónőként. A háború után rövid ideig Salzburzgban tartózkodott, majd 1920-ban végleg visszaköltözött Magyarországra. Tagja volt a '''KÉVE<code>→</code>''' művészcsoportnak, amelynek egyik kiállításáról '''[[Item:Q148014|Lengyel József]]<code>→</code>''' is tudósított a '''''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q336957 Má]'''''ban<code>→</code>. Lengyel 1917 novemberi műkritikája a '''Remsey testvérek'''et<code>→</code> monumentális festészethez szükséges adottságaik miatt dicséri, s míg a többi, kevésbé neves szereplőt alapvetően lehúzza, Kalmár Elzát elismerésben részesíti, igaz, némi fenntartással: „Kalmár Elzát egy fatönkben jól elgondolt kis szobra nem reprezentálja kellőleg”.

Munkái közé grafikák, iparművészeti tárgyak, fa-, bronz-, réz kisplasztikák, síremlékek (például '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q45910 Kaffka Margit]'''<code>→</code>), kút- és mauzóleumtervek, majolika- és kőszobrok, festett viaszminiatűrök egyaránt tartoznak. A szegedi Dóm téren a Pantheon számára ő készítette Madách Imre szobrát. Alkotásaiban a naturalizmus érzelemteli, finom változata, a szecesszió és art deco egyaránt is egyaránt felfedezhető, illetve a kubizmus és expresszionizmus egyes jegyei megtalálhatók; az itáliai kora reneszánsz kisplasztikák éppúgy megihlették, mint '''Isadora Duncan<code>→</code>''', vagy a '''Lényegretörő Színház<code>→</code>''' táncművészete.

Művészetének legfontosabb inspirációját a táncból, a mozgásból nyeri, kisplasztikáin egy-egy mozdulat elevenedik meg, hol dekoratív, hol expresszív módon. Első táncos szobrát Isadora Duncan 1902-es pesti fellépésekor alkotta. A 20-as évek második felében a '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q245039 Palasovszky Ödön]'''-féle<code>→</code> Lényegretörő Színház előadásaihoz tervezett díszleteket és jelmezeket.

Lánya '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q147581 Kövesházi Ágnes<code>→</code>]''', a magyar avantgárd egyik legnevesebb táncosnője, mozdulatművésze, akinek alakjáról, mozgásáról, táncáról ugyancsak számos szobrot készített. A ''Csicsibua'' című keleti ihletésű táncelőadásról például ('''Új Föld-estek<code>→</code>''', 1927, táncosok: Kövesházi Kalmár Ágnes, Fazekas Judit (?), Fülöp Zsuzsi) kis, háromszögkompozíciójú szoborcsoportot alkotott (''Tánckompozíció''). Kövesházi Ágnes különleges táncruháit és sokszor a darab orientalista díszleteit is ő tervezte és valósította meg, köztük egy tűznyelveket ábrázoló ruhát, továbbá azt a leplet, amely lágy pliszéivel és hajtásaival a test lélegző, lüktető mozgását emeli ki. Ez utóbbi ruhadarabot lánya az ún. ''Lélegző-tánc''hoz viselte, ő pedig fotón és egyik híres szobrával is megörökítette.

Lengyel József. „A kritikáról, a Remsey testvérekről és a Kéve kiállításáról”. ''Ma'' 3, 1. sz. (1917): 14.

Ladányi József. „Kövesházi Kalmár Elza, szobrász'''”,''' ''Artportal''. <nowiki>https://artportal.hu/lexikon-muvesz/koveshazi-kalmar-elza-774/</nowiki>

Szikra Renáta. „Csicsibua”. ''Artmagazin Online''. <nowiki>https://www.artmagazin.hu/articles/egy_kep/2c500cb933c1133fa172c582e0e29cfd</nowiki>
[[Category:KASInet]]

Goll, Ivan

2023-11-14T16:15:29Z

FöldesGyörgyi:

[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q334152 '''Ivan Goll'''] (Isaac Lang, Yvan Goll, Iwan Goll, Ywan Goll) ('''[[Item:Q336992|Saint-Dié]]''', 1891. március 29. – [[Item:Q131|'''Párizs''']], 1950. február 27.), költő, író, újságíró, forgatókönyvíró.

Elzászi származású költő, író, drámaíró, műfordító, szerkesztő, németül és franciául egyaránt alkotott. Több műfajban dolgozott, írt verseket, színdarabokat, sőt „egy érzelmes szürrealista filmet”, a ''Die Chaplinade'' (1920) címűt is.

Goll Isaac Lang néven született Elzász-Lotaringia határterületén, egy történelmileg vitás zónában, ahol keveredtek egymással nyelvek és etnikumok. Goll önmagát „sorsszerűen zsidónak, a véletlen alapján francia születésűnek, egy lepecsételt papír alapján pedig németnek” nevezte.

Strasbourgban kezdte meg jogi tanulmányait, amelyet Svájcban, Freiburgban és Münchenben folytatott. 1913-ban '''[[Item:Q11749|Berlin]]'''ben'''<code>→</code>''' részt vett az expresszionista'''<code>→</code>''' mozgalomban. E korszakában Goll barátkozott '''Elsa Lasker-Schuler'''rel'''<code>→</code>''', '''Hugo Bal'''lal'''<code>→</code>''' és '''Emmy Hennings'''szel'''<code>→</code>''' is.

„Első fontosabb költeménye a ''Panama-csatorna (Panamakanal)''”. A világháború kitörésekor, hogy elkerülje a katonai behívót, Svájcba szökött, ahol összebarátkozott a '''[[Item:Q220|zürich]]'''i'''<code>→</code>''' Cabaret Voltaire'''<code>→</code>''' dadaistáival'''<code>→</code>''', nevezetesen '''[[Item:Q335809|Hans Arp]]'''pal'''<code>→</code>''', továbbá '''Tristan Tzará'''val'''<code>→</code>''' és '''[[Item:Q335907|Francis Picabiá]]'''val'''<code>→</code>''' is. Számos háborúellenes költeményt írt, a legnevezetesebb az 1916-os ''Requiem a halottakért,'' valamint több színdarabot. 1914 és 1918 között Svájcban élt (Zürich, Lausanne, Ascona), és tagja volt '''[[Item:Q334431|Romain Rolland]]<code>→</code>''' és Henri Guilbeaux pacifista körének.

1919-ben Goll '''[[Item:Q131|Párizs]]'''ban'''<code>→</code>''' telepedett le, ahol az '''Apollinaire<code>→</code>''' követőinek számító költők és festők köréhez csatlakozott ('''André Malraux<code>→</code>''', '''[[Item:Q336165|Fernand Léger]]<code>→</code>''', '''Blaise Cendrars<code>→</code>''', '''[[Item:Q335811|Marc Chagall]]<code>[[Marc Chagall|→]]</code>''', '''Robert Delaunay<code>→</code>'''). Művészetét, amelyet korábban az expresszionizmus jellemzett, a kubista'''<code>→</code>''' és a futurista esztétika alakította. Goll kubizmusa megelőlegezte későbbi szürrealista'''<code>→</code>''' érdeklődését.

Esszéiben, például a ''Die drei guten Geister Frankreichs'' ''(Franciaország három jó szelleme)'' címűben Goll jobb megértést szorgalmazta franciák és németek között. Érdeklődéséről a szürrealizmus iránt olyan, Párizsban írt drámái és filmforgatókönyvei tanúskodnak, mint a ''Die Chaplinade'' és a ''Methusalem''. E művek ötvözik a fantáziát, a valóságot és az abszurdot, s igyekeznek sokkhatást kifejteni.

Goll 1921-ben, négyévi kapcsolat után vette feleségül Clara Aischmann költőnőt, újságírót, aki ezek után [[Item:Q334126|'''Claire Goll''']]'''[[Claire Goll|<code>→</code>]]''' néven publikált. Mindketten szerepeltek a berlini '''''Die Aktion<code>→</code>''''' és a '''''Der Sturm<code>→</code>''''' című folyóiratokban. Saját, ''Surréalisme'' című folyóiratának egyetlen száma 1924-ben jelent meg, egy hónappal '''André Breton<code>→</code>''' szürrealista kiáltványa előtt. Vers-, regény- és esszégyűjteményei megjelentek Franciaországban és Németországban is. ''Földnélküli János''-dalaiban két kultúra közé szorult bolygó zsidóként fejezi ki magányát.

'''[[Item:Q151|Németország]]'''ban'''<code>→</code>''' voltaképpen ő indította el a szürrealista irányt, a francia szürrealizmus német nyelvű közvetítőjeként is számon tartják. A szürrealizmus lényegét 1924-es kiáltványában ''(Manifest des Surrealismus)'' így határozta meg: „A realitás minden nagy művészet alapja (…) Minden művészi alkotás kiindulópontja a természetben van. A kubisták fölébe hajoltak a legegyszerűbb, a legértéktelenebb tárgynak, és odáig mentek el, hogy beleragasztottak a képbe egy darabka festett papírt, egy játékkártyát vagy egy gyufásdoboz tetejét. – A valóságnak ebből a magasabb művészi síkra való átviteléből keletkezett a szürrealizmus.” 1939-ben a pacifista Goll az Egyesült Államokba emigrált feleségével, ahol a ''Hemispheres'' című francia-amerikai irodalmi folyóiratot szerkesztette, amely olyan szerzőket publikált, mint Saint-John Perse, André Breton és Henry Miller.

1947-ben tértek vissza Párizsba. Késői költeményeit olykor keserűség, reményvesztettség jellemzi. 1950-ben halt meg, hagyatékát Claire Goll gondozta.

Kassák önéletrajzi művében, az ''Egy ember életé''ben azt állítja, Gollról mint az új költőgeneráció tagjáról, s mint a humanizmus egyik fontos alakjáról Szittyától hallott először. Babitscsal való vitájában, annak a 10 pontjukról írott kritikájára válaszul ugyanitt fontosnak tartja megjegyezni: „a harc, amit folytatunk, s amit mennél nagyobb körben általánosítani szeretnénk, az nem az anarchiát akarja fölidézni, hanem egy új, a mainál kollektívebb társadalmi állapot kialakítását készíti elő. Elszigeteltségünk csak Magyarországra vonatkozik. Kint a külföldön vannak már társaink, művészetben és a politikában is. Ludwig Rubiner, Ivan Goll, Marcel Martinet, Henri Guilbeaux, Romain Rolland és mások a nemzetközi írók közül és a német, orosz és francia szocialisták balszárnya.”

Először a '''''[[Item:Q336957|Ma]]<code>→</code>''''' 1918-as karácsonyi, nemzetközi számában jelenik meg szövege. A ''Ditiramb'' című vers, melyet '''[[Item:Q249676|Reiter Róbert]]<code>→</code>''' ültet át magyarra, a mindenkori forradalmárt énekli meg, aki egyetemessé, kozmikussá válik, ezáltal képes harcba vinni az emberiséget. '''Székely János<code>→</code>''' fordította ''Processzió'' című versét az 1919/5. számba. A '''[[Item:Q45937|Kassák Lajos]]<code>→</code>''' fordításban megjelent ''Gillotin'' (1921) egy párizsi, átlagosan derűsnek mutatkozó reggelt borzol fel egy kivégzés, majd felhangzik a kiáltás, „Vive la France!”. 1922 februárjában '''[[Item:Q145418|Gáspár Endre]]<code>→</code>''' pedig három szürrealista hangoltságú költeményt is lefordít a folyóiratba ''(Az idő öngyilkossága, A Montparnasse állomása, Telefon)''.

Az 1919-es májusi számban megjelentetik Goll ''Az új Franciaország'' című esszéjét, melynek párdarabja '''Kurt Pinthus<code>→</code>''' ''Az új Németország''a: mintegy egymásra felel a két írás, kibékítve az ellentéteket. Goll egyébként kifejezetten pacifista hangvételű írása azonban a franciák (a felvilágosodástól eredeztetett, alapvetően a realitás talaján maradó) világnézetét üdvözli a szerinte túl idealista német szemlélettel szemben. A humanizmus annyiban individualista véleménye szerint, amennyiben az egyén, a személyiség tiszteletben tartásával kezdődik, amelyet nem szabad megsérteni semmilyen kollektivitás érdekében (mint ahogy Rousseau is a társadalom felől származtatja a rosszat, az egyedi embert még jónak gondolja). Ugyanakkor Goll is aktivista, amennyiben az alkotó tett világalakító erejére számít, de ezt a tettet – és e véleményével nyilván Kassák szimpátiáját is kivívja – első szinten művészi tettként definiálja, mint amely „a szép tanúsítása az individuum függetlenségével, az élet minden nyilvánulásában, minden társadalomban.”

Gollnak '''Archipenko<code>→</code>''' művészetéről előbb cikke a ''Má''ban, majd a ''Ma–Horizont'' sorozatban önálló kötete jelenik meg (1921), 1922-ben pedig a '''Chaplin'''ről'''<code>→</code>''' szóló film teljes forgatókönyvét lehozza a lap, s a német nyelvű színházi és filmes különszám bemutatja '''Caden<code>→</code>''' egy fotóvázlatát a filmhez ''(Chaplin a plakáton)''. Ugyanebben a kiadványban egy, a ''Methusalem''hez készült marionett-tervet is találunk '''G. Teltscher'''től'''<code>→</code>'''.

Gáspár Endre kritikát is megfogalmaz Goll ''Les cinq continents (Öt földrész)'' című antológiájával kapcsolatban, amelyet – bár ennek szükségszerűségét elismeri – kicsit szubjektívnak vél, de üdvözli, hogy előtérbe helyezi a kis népek irodalmait is (még ha a válogatást és a fordításokat nem is ítéli mindig a legszerencsésebbnek). Ugyanakkor hiányolja egyes vezető költők kimaradását a kötetből ('''Cummings<code>→</code>''', Tzara). (A magyar költők egyébként – '''[[Item:Q136|Ady Endre]]<code>→</code>''' három, '''[[Item:Q239034|Barta Sándor]]<code>→</code>''' egy, Kassák egy verssel szerepel – az ún. szláv csoportban kaptak a válogatásban helyet.)

Goll szürrealizmus-koncepciójáról („vizuális realitás”) esik szó többek között abban az összegző munkában, amelyet '''Ernst Joseph<code>→</code>''' publikál a ''Má''ban az irányzat különböző csoportjairól.

'''[[Item:Q245039|Palasovszky]]<code>→</code>''' dadaista Zöld Szamár Színházának'''<code>→</code>''' egyetlen, 1925-ben megtartott estjén az előadott három darab közül kettő Goll dramatizált verse volt: az ''Új Orfeusz'' és a ''Párizs ég'' (a harmadik '''Jean Cocteau<code>→</code>''' színdarabja, ''Az Eiffel-torony násznépe''). Az első jelenet, az ''Új Orfeusz'' '''[[Item:Q56708|Mittay László]]<code>→</code>''' rendezésében), amelyben a lelketlen, unalmas hivatalban a frakkos Orfeuszt szorgos gépírókisasszonyok veszik körbe, s gépük kopogásával, olykor pedig sóhajtozásukkal kísérik a költő tragikus szerelmének történetét. Az alaphangul szolgáló írógép-kopogást egy jazzband zenéje egészíti ki ('''[[Item:Q55937|Jemnitz Sándor]]<code>→</code>''' zeneszerző a dobok hangjával a metropolisz lüktetésének ritmusát kívánja éreztetni). A ''Párizs ég'' egy szokásos párizsi hétköznapot visz színre: a gazdagok szórakozásait, a munkások szenvedését, a földalattit és egy autóbalesetet. Látszólag értelem nélküli képekből álló kompozíció, amelyek viszont együtt a reménytelenség érzetét keltik a gúnyosan kommentelő régi görög kar kommentárjai mellett.

Ivan Goll Párizsban találkozott '''[[Item:Q246619|Tihanyi Lajos]]'''sal'''<code>→</code>''', aki litográfiát készített a költőről.

Goll, Ivan. „Az új Franciaország”. ''Ma'' 4, 5. sz. (1919): 74–77.

Goll, Ivan. „Processzió”. Fordította Székely János. ''Ma'' 4, 7. sz. (1919): 148–149.

Goll, Ivan. „Archipenko”. ''Ma'' 6, 6. sz. (1921): 71.

Goll, Ivan. „Chaplin – Filmköltemény. Az emberiesség kis mozija”. Fordította Bolgár Imre. ''Ma'' 8, 4. sz. (1923): 34–40.

Goll, Ivan. „Ditiramb”. Fordította Reiter Róbert. ''Ma'' 3, 12. sz. (1918): 139.

Goll, Ivan. „Gilotin”. Fordította Kassák Lajos. ''Ma'' 6, 7. sz. (1921): 94.

Goll, Ivan. „Az idő öngyilkossága”. Fordította Gáspár Endre. ''Ma'' 7, 3. sz. (1922): 44.

Goll, Ivan. „A Montparnasse állomása”. Fordította Gáspár Endre. ''Ma'' 7, 3. sz. (1922): 44.

Goll, Ivan. „Telefon”. Fordította Gáspár Endre. ''Ma'' 7, 3. sz. (1922): 44.

Goll. Ivan. Archipenko. Wien: Horizon–Ma, 1921.

Ernst, Joseph. „»Surréalisme«”. ''Ma'' 10, 3–4. sz. (1925): 204.

Gáspár Endre. „Les Cinq Continents. Ivan Goll új lírai világantológiája”. ''Ma'' 9, 1. sz. (1923): 99.

<nowiki>------</nowiki>

Altanis-Protzer, Ute. Yvan Goll. Der andere Surrealist der europäischen Avantgarde. München: Grin Verlag, 2016.

Galácz Judit. „S jött a Zöld Szamár és helyesen bőgött… – avagy a dada mint lehetőség a színház újragondolására”. ''Artmagazin online,'' https://www.artmagazin.hu/articles/archivum/2581d5735353cc21b44be5b0267663b3.

„Yvan Goll (1881-1950)”. ''Macdowell''. <nowiki>https://www.macdowell.org/artists/yvan-goll</nowiki>
[[Category:KASInet]]

Dömötör Gizella

2023-11-14T16:13:43Z

FöldesGyörgyi:

'''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q241146 Dömötör Gizella] (Dömötör Gizella Mária)''' ([https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q93 '''Budapest'''], 1894. február 14. – [https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q454 '''Buenos Aires'''], 1984. szeptember 25.), festőművész.

Dömötör Gizella budapesti kereskedőcsalád gyermekeként született. Az 1910-es években a női emancipáció elszánt képviselője volt, s kiállt a művészpálya mellett. Tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán kezdte 1913-ban, mestere [https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q42897 '''Ébner Lajos'''] volt. 1914-től három nyáron át [https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q15831 '''Nagybányá''']n<code>→</code> dolgozott, itt ismerte meg későbbi férjét, a szintén festőművész [https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q148927 '''Mund Hugó''']t. Már korán elköteleződött a modern művészet iránt. Legtöbb munkájában a kubista és expresszív formanyelv, a szimultán kontrasztok jelenlétére épülő színhasználat, továbbá az avantgárd szemléletmód van jelen. Az 1917-ben a ''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q336957 '''Ma''']'''''<code>→</code>''' két képét mutatta be ''(Szénrajz, Festmény),'' mindkettő aktcsoportot ábrázol a szabadban.

Dömötör Gizella 1920-1924 között, nagyváradi évei alatt folyamatosan járt Nagybányára festeni, 1924-től hat éven keresztül ott élt. Az 1920-as években egy kisebb váltás következett be életművében. A korai kubista művek helyét egy misztikusabb (vagy panteista) és expresszívebb felfogás követte.

1931-ben Dél-Amerikába költözött férjével a gazdasági válság elől, előbb Uruguayban, majd Argentínában telepedtek le. 1935-ig több kiállításon mutatkozott be Buenos Airesben. Művészetét argentínai évei alatt is a korszerűségre érzékenység jellemezte. Noha hű maradt előbbi stílusához, néhány helyi elemet is beépített festészetébe. Az 1945-től a Brit Művészek Szövetségének tagja lett. Életük utolsó szakaszában férjével egyre inkább elvonultak a világtól. Absztrakt műveiket leginkább önmaguknak festették. Utolsó képeiket a zene ihlette. 1961-ben, férje halála után átvette annak munkáját Buenos Aires egyik egyetemi könyvtárában. 1974-ben abbahagyta festést. Ő 1984-ben halt meg.

Dömötör Gizella. „Festmény”. ''Ma'' 2, 5. sz. (1917): 73. 16x19 cm.

Dömötör Gizella. „Szénrajz”. ''Ma'' 2, 5. sz. (1917): 71. 16x20 cm.

Murádin Jenő. „Dömötör Gizella”. ''Artportal'', <nowiki>https://artportal.hu/lexikon-muvesz/domotor-gizella-2947/</nowiki>

Bajkay Éva és Murádin Jenő. ''Dömötör Gizella, Mund Hugó: Nagybányától Buenos Airesig''. Miskolc: MissionArt Galéria, 1996.
[[Category:KASInet]]

Moholy-Nagy László

2023-11-14T16:12:17Z

FöldesGyörgyi:

'''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q148832 Moholy-Nagy László]''' (eredeti neve: Weiss László, Nagy László, Moholy-Nagy László) ('''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q12860 Bácsborsód]''', 1895. július 20. – '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q8943 Chicago]''', 1946. november 24.), magyar képzőművész, designer, fotós, filmes, szakíró.

Moholy-Nagy László a huszadik század egyik legsokoldalúbb művésze, tevékenysége a fotográfián és a festészeten túl a filmművészet, a design, a szobrászat, a tipográfia, a reklám és művészeti pedagógia területére is kiterjed. E szerteágazó tevékenységek sokszor átfedték egymást.

Miután apja elhagyta a családot, hálából felvette az őket pártfogásába vevő anyai nagybátyja nevét (Nagy), majd szülőfalujának nevét is (Mohol).

Először jogot tanult Budapesten, majd besorozták. Első világháborús tapasztalatait megörökítendő kezdett rajzolni, majd csatlakozott '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q45937 Kassák]<code>→</code>''' '''''[[Item:Q336957|Ma]]<code>→</code>-'''''köréhez. 1919 márciusában ő is aláírta a magyar aktivisták forradalmi nyilatkozatát, de a '''Tanácsköztársaság<code>→</code>''' eseményeiben nem vett részt. 1919 végén emigrált '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q99 Bécs]'''be<code>→</code>, onnan '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q11749 Berlin]'''be<code>→</code>. Itt került sor kiállítására a '''Der Sturm Galériá'''ban<code>→</code>, s itt találkozott a konstruktivizmus képviselőivel is. Barátai közé tartozott '''El Liszickij<code>→</code>''', '''Raoul Hausmann<code>→</code>''', '''Hanna Höch<code>→</code>'''. 1922-ben Kassákkal együtt állította össze a magyar és német nyelvű '''''Új művészek könyvé'''''t<code>→</code>. Berlinből művészeti illusztrációs anyaggal látta el Kassák Lajost és '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q248087 Kállai Ernő]'''t<code>→</code>. 1923-ban '''Walter Gropius<code>→</code>''' felkérésére a '''Bauhaus<code>→</code>''' fémműhelyének művészeti vezetője lett, s '''Itten'''t<code>→</code> váltotta tanárként. E mellett grafikai mappákat, tipográfiai terveket készített. A Bauhaus könyvsorozatát szerkesztette Gropiusszal együtt: az ambiciózus projekt 1923 decemberében kezdődött, egy 30 témát tartalmazó, társadalmi problémákkal foglalkozó előzetes programmal. 1925-ben megjelent az első nyolc (művészeti témájú) cím, és további 31 Bauhaus-könyvet terveztek, végül összesen 14 kötet jelent meg. Saját kötetei a sorozatban: ''Festészet, fényképészet, film'' (1925) valamint ''Az anyagtól az építészetig'' (1927) címmel, illetve a ''Bauhaus színháza'' című kötet társszerzője is volt.

1928-ban Walter Gropius-szal együtt otthagyta a Bauhaust, visszaköltözött Berlinbe, ahol fotográfiai, tipográfiai és reklámgrafikai munkával foglakozott, valamint színházi díszleteket tervezett. Fénykísérleteit fotóval, filmmel és háromdimenziós objektekkel folytatta. 1932-1934 között a '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q131 párizs]'''i<code>→</code> Abstraction Création csoporttal állított ki. A nácizmus előretörése miatt 1934-ben '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q18486 Amszterdam]'''ba<code>→</code> költöztek második feleségével, ahol egy nyomda tipográfusa volt, illetve színes fotókat készített. 1935-től '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q291 London]'''ban<code>→</code> élt, ahol a design számos ágát kipróbálta, a kirakattervezéstől egészen a filmdíszlet-tervezésig. 1936-ban ő is aláírta '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q210044 Tamkó Sirató Károly]'''<code>→</code> ''Dimenzionista manifesztum''át.

Végül az '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q369 Amerikai Egyesült Államok]'''ban<code>→</code> telepedett le. Tanított a chicagói Bauhausban, később saját iskolát alapított (School of Design, majd Institute of Design).

A ''Má''nak 1921-ben különszáma jelent meg róla (6. sz.) fiktív, vidám „gép”-rajzaival és -olajfestményeivel, illetve Mátyás Péter (Kállai Ernő) tanulmányával, amelyben a kritikus megállapítja, „Moholy-Nagy László művészete szélső kilengéseiben a kubizmussal és a dadaizmussal érintkezik, és az antipódusok szerves egységesítésével hirdeti a gépeken úrrá lett mai ember világát”, illetve egyszerre hirdet törvényt és szabadságot. Ugyanebben az évben a Ma-könyvsorozatában a különszám alapján Kállai kötetet is összeállított Moholy-Nagy munkásságáról. 1922-ben a lap beszámol arról a ''Der Sturm''-számról, ahol többekkel együtt ő az ő művei is megjelentek. Később, az 1924-es, a színházat és mozit bemutató ''Ma''-különszámban Moholy-Nagy filmvázlatot közöl a nagyváros dinamikájáról, amely képek gyors egymásutánját rögzíti a város életéből: rohanó házsorokat képzel el; a ketrecében fel-alá járkáló tigrist; mozgó darukat, vonatot sínpályáival, légifelvételt a központosan összefutó utcákról; ezeken az utcákon mindenféle jármű rohan, fényreklámot látunk és sürgőnypóznákat, cirkuszt vicsorgó oroszlánnal. Egy város hangsúlyosan dinamikus képe a modern technika vívmányaival, vidám sürgés-forgásával, szórakozási lehetőségeivel.

A '''''Dokumentum'''''ban<code>→</code> Moholy-Nagy a teljes (és kollektív) színház követelményéről értekezik, valamint egy anyag-fotója jelenik meg, de jelen van a '''''Munka<code>→</code>''''' számaiban is fotó- és filmművészeti szakcikkekkel, tárgyfotóval.

Moholy-Nagy László. „Fametszet”. ''Ma'' 6, 5. sz. (1921): 61. 17x23 cm.

Moholy-Nagy László. „Konstrukció 1922”. ''Ma'' Jubileumi szám (1925): 181. 14x18 cm.

Moholy-Nagy László. „Nikkelplasztika”. ''Ma'' 7, 5–6. sz. (1922): 14. 10x14 cm.

Moholy-Nagy László. „Olajfestmények”. ''Ma'' 6, 9. sz. (1921): 119 (10x13 cm), 123 (10x13 cm), 125 (11x14 cm), 126 (10x13 cm), 128 (10x15 cm), 129. (11x12 cm), 130 (11x13 cm),

Moholy-Nagy László. „Rajzok”. ''Ma'' 6, 9. sz. (1921): 117 (13x16 cm), 121. (9x11 cm),121. (3x11 cm), 127. (11 x 16 cm).

Moholy-Nagy László. „Üvegarchitektúra”. ''Ma'' 7, 5–6. sz. (1922): 1. 17x22 cm.

Moholy-Nagy László. „Filmváz. A nagyváros dinamikája”. ''Ma'' különszám (1924): 166–168.

Moholy-Nagy László. „A jövő színháza a teljes színház.” ''Dokumentum'' 1, 3. sz. (1927): 6–8.

Moholy-Nagy László. „Anyag-fotó”. ''Dokumentum'' 1, 2. sz. (1927): 9,9x8,4 cm.

Moholy-Nagy László. „A fényképezés megújulása”. ''Munka'' 1, 2. sz (1928): 42.

Moholy-Nagy László. „A film új lehetőségei”. ''Munka'' 4, 24. sz. (1932): 685–687.

Moholy-Nagy László. „Fotó”. ''Munka'' 1, 1. sz. (1928): 19. 12x16,2 cm.

Mátyás Péter (Kállai Ernő). „Moholy-Nagy”. ''Ma'' 6, 9. sz. (1921): 119.

Gró Lajos. „Ember, társadalom, anyag. Moholy-Nagy László: Von Material zu Architektur. München Albert Langen Verlag”. ''Munka'', 17. sz. (1931): 477.

Mátyás Péter (Kállai Ernő). ''Moholy-Nagy''. Wien: Ma, 1921.

Beke László. ''Moholy-Nagy László munkássága''. Budapest: Corvina, 1980.

Moholy-Nagy László. ''Az anyagtól az építészetig''. Ford. Mándy Stefánia. Utószó: Otto Stelzer, Hans M. Wingler és Vámossy Ferenc. Budapest: Corvina, [1973].
[[Category:KASInet]]

Lázár Mária

2023-11-14T16:10:56Z

FöldesGyörgyi:

'''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q243897 Lázár Mária]''' (Maria Lazar, Lazar-Strindberg Maria, Maria Franziska Strindberg, írói álneve: Esther Grenen) ('''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q99 Bécs]''', 1895. november 22.– '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q17424 Stockholm]''', 1948. március 30.) magyar–cseh származású osztrák-svéd író, drámaíró, újságíró, műfordító. Ausztriában ('''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q99 Bécs]'''ben<code>→</code>), Dániában, majd 1938-tól Svédországban élt.

Maria Lazar zsidó származású felmenői az 1870-es évektől kezdve Morvaországból és Magyarországról érkeztek Bécsbe. Apja, Adolf Josef Lazar cseh vasúti tisztviselő volt, anyja a Székesfehérvárról származó Theresia Caesarina Seligmann. Nyolc gyermekük közül Maria Lazar volt a legfiatalabb A család áttért a katolikus hitre. Egyik nővére Auguste Lazar, ismert gyermekkönyvíró. Az iskolában verseivel hívta fel magára a figyelmet. A bécsi baloldali kulturális közegben számos progresszív értelmiségivel ('''Elias Canetti<code>→</code>''', Karin Michaelis stb.) megismerkedett, 1916-ban '''Oskar Kokoschka<code>→</code>''' ''Hölgy papagájjal'' címmel festett portrét róla.

Első, korai regénye, a ''Die Vergiftung'' ''(A mérgezés)'' csak 1920-ban jelent meg.

Filozófiát és történelmet tanult a bécsi egyetemen, majd az irodalomra és az újságírásra koncentrált. 1921 márciusában a Neue Wiener Bühne előadta ''Der Henker'' című egyfelvonásosát. 1922 végén Lazar a ''Der Tag'' című bécsi lapnál kezdett dolgozni, ahová '''Robert Musil<code>→</code>''' és '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q39929 Balázs Béla]'''<code>→</code> – akit Lazar jól ismert – ugyancsak publikált. Számos más, többnyire a szociáldemokráciához közeli lapba is írt. 1923-ban feleségül ment Friedrich Strindberg újságíróhoz, '''Frank Wedekind<code>→</code>''' és Frieda Uhl fiához (utóbbi korábban '''August Strindberg<code>→</code>''' felesége volt). 1927-ben elváltak. Lazar az 1920-as évek végén egyedülálló anyaként főleg műfordítóként dolgozott, dánból (Karin Michaelis) és angolból ('''E. A. Poe<code>→</code>''', F. Scott Fitzgerald) fordított. Megkapta a svéd állampolgárságot.

1929-30-tól Maria Lazar Esther Grenen álnéven publikált, saját nevét csak fordítóként tüntette fel. A ''Der Fall Rist'' és a ''Veritas verhext die Stadt'' folytatásos regényekként sikerrel jelentek meg bécsi és berlini folyóiratokban. 1933-ban Maria Lazar drámaíróként is újra hírnevet szerzett magának ('''Sczeczin'''ben, '''London'''ban<code>→</code> és Koppenhágában is bemutatták darabját). A Reichstag felgyújtása után Karin Michaelistől kért segítséget magának, lányának, valamint Helene Weigel és '''Bertolt Brecht<code>→</code>''' családjának. Michaelis támogatásával 1933 nyarán sikerült elhagyniuk az országot és dániai száműzetésbe vonultak. ''Leben verboten (Élni tilos)'' című regénye 1934-ben jelenhetett meg angol fordításban. 1937-ben született, évtizedekig ki sem adott disztópikus regénye, a ''Die Eingeborenen von Maria Blut'' ''(Maria Blut benszülöttjei)'' friss, aktuális nyelven szól vallási őrületről, tudományellenességről és jobboldali összeesküvés-elméletekről az osztrák tartományokban. Lazar 1939-ben Stockholmba menekült, ahol az emigráns közösség (és ellenállás) központi figurája lett. 1948. március 30-án Stockholmban gyógyíthatatlan betegsége miatt öngyilkos lett.

Regényei halála után feledésbe merültek, de 2014-es újrakiadása nyomán ismét felfedezték. A ''Leben verboten!'' felkerült a bestsellerlistákra, bécsi színházak, az Akademietheater és a Burgtheater előadták drámáit, a 2023-as berlini színházi találkozón is játszották darabját.

'''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q45937 Kassák Lajos]'''<code>→</code> és '''[[Item:Q244864|Németh Andor]]'''<code>→</code> rövidéletű lapjában, a '''''2X2'''''-ben<code>→</code> látott napvilágot egy novellája, ''Beáta húga'' címmel. A szöveget a két szerkesztő közül Németh Andor közölte, aki a megjelenési körülményekről így írt: „…egy magyar származású, de németül író hölgy novelláját közöltem, akivel Balázs Béla hozott össze, és akiből később jó írónő lett.” A novella két fiatal, művészkörökben nevelkedő lánytestvérről szól, akik elhidegülnek egymástól, mert a fiatalabbik – szinte öntudatlanul, és közben egy másik férfira gondolva – lassan elszereti nővére választottját. A szöveg alapvetően nem tekinthető avantgárdnak, de testmegjelenítéseit illetően fedezhetünk fel benne expresszionista jellegzetességeket.

Lázár Mária. „Beáta húga”. ''2X2'' 1. (1. sz.): 6–9.

Tverdota György. „2x2 – Kassák Lajos és Németh Andor közös folyóirata (1922)”. In ''Művészet akcióban. Kassák Lajos avantgárd folyóiratai A Tett-tői a Dokumentumig (1915''–''1927)'', szerkesztette Balázs Eszter, Sasvári Edit és Szeredi Merse Pál.

Budapest: Petőfi Irodalmi Múzeum-Kassák Múzeum Kassák Alapítvány 2017. 159–171.

Uwe Mattheiß. „Wie konnte die wegweisende Autorin Maria Lazar vergessen werden?”. ''Der Standard''. 27. August 2023. <nowiki>https://www.derstandard.at/story/3000000184253/wie-konnte-die-wegweisende-autorin-maria-lazar-vergessen-werden</nowiki>

<nowiki> </nowiki>„Lazar, Maria; verheiratete Strindberg, Ps. Esther Grenen (1895–1948), Schriftstellerin”. Austrian Centre for Digital Humanities and Cultural Heritage, Österreichisches Biographisches Lexikon ab 1815 (2. überarbeitete Auflage - online ), <nowiki>https://www.biographien.ac.at/oebl/oebl_L/Lazar_Maria_1895_1948.xml</nowiki>

Wien Gesichte Wiki, <nowiki>https://www.geschichtewiki.wien.gv.at/Maria_Lazar</nowiki>
[[Category:KASInet]]

Lázár Mária

2023-11-14T16:10:12Z

FöldesGyörgyi:

Berg, Max

2023-11-14T16:09:19Z

FöldesGyörgyi:

'''[[Item:Q337246|Max Berg]]''' (Max Paul Eduard Berg) ('''[[Item:Q13061|Szczecin]]''' [Stettin],1870. április 17. - '''[[Item:Q17553|Baden-Baden]]''', 1947. január 22.), német építész. Kora egyik legkiemelkedőbb építésze, '''[[Item:Q23180|Breslau]]'''ban'''<code>→</code>''' (Wrocław) 1909-től 1925-ig a város főépítészeként kitörölhetetlen nyomot hagyott a városképen.

1889-től 1893-ig a Berlin melletti Charlottenburgi Műszaki Főiskolán, egy szemesztert pedig a müncheni Műszaki Főiskolán tanult. Mestere a neogótikus Karl Schäfer volt. 1898-ban katonai szolgálata után letette a második főépítészi vizsgát. 1899-ben Frankfurt am Mainban átvette a városi építési felügyelői posztot, amelyet 1909-ig töltött be. Ez idő alatt iskolákat, városházát, hivatali épületeket és egy Zeppelin-hangárt tervezett. Frankfurtban is csatlakozott a Dürerbund és a Deutscher Werkbund egyesületek keretében működő reformgondolkodó és modern irányultságú művészeti körökhöz, tagja volt a Deutsche Akademie für Städtebaunak és a Deutsche Gartenstadt-Gesellschaftnak is.

1908. december 17-én Berget Breslauban megválasztották városi építésznek, ahol 1909-ben csatlakozott '''Hans Poelzig<code>→</code>''' és a drámaíró '''Gerhart Hauptmann<code>→</code>''' köré csoportosuló sziléziai művészek köréhez, azaz a Künstlerbund Schlesien'''<code>→</code>'''-hez.

Legfontosabb művét, az 1913-ban épített Jahrhunderthallét (Évszázad csarnoka) az építész az 1913-ban megrendezett Jahrhundertausstellung (Évszázad-kiállítás) alkalmából tervezte. A vasbeton kupolás építmény mérnöki csodának és a maga műfajában a legnagyobb épületnek számított. A ma is használatban lévő csarnokot 2006-ban az UNESCO Világörökség részévé nyilvánította. Emellett Berg Wroclawban tervezett iskolát (1909), csecsemőotthont (1909), saját családja számára villát (1910), városi fürdőt (1912), egy alapítvány házát (1912) szociális lakásokkal. '''Oskar Kokoschká'''val<code>→</code> együtt, akinek egy monumentális freskót kellett volna benne kiviteleznie, egy meg nem valósult krematórium tervén is dolgozott, illetve egy kápolnán az oswitzi temető számára (1919–1920), Hans Leistikow wroclawi festővel együtt. A két háború között még két nagy épületet épített Wroclawban: egy villanytelepet (1923–1925) és egy hatalmas kiállítócsarnokot fa tetőszerkezettel (1924–1925).

1909 és 1913 között Berg reformer volt, aki igyekezett megfelelni a Werkbund és a Deutscher Bund für Heimatschutz által propagált művészeti és építészeti reformigényeknek. Modernista építészként következetesen alkalmazta a vasbetont, a vázszerkezetet és az előregyártott épületelemeket. Az épületek külső megjelenését egyszerűsítette, a designt és a belső elrendezést az épület funkciójának rendelte alá. Inspirálta a mérnöki munka, a gótikus építészet, az angol lakóházak, a sziléziai vidéki építészet. Olyan új nagy stílust keresett, amely a wagneri Gesamtkunstwerk'''<code>→</code>''' mintájára a művészet minden területét egyesíteni tudná. Ennek a művészi törekvésnek volt legfontosabb példája a Jahrhunderthalle (a Századok csarnoka).

Első világháborús tapasztalatai után érdeklődést kezdett mutatni a miszticizmus, Eckhart mester, Swedenborg és Angelus Silesius iránt.

Az első világháború előtt, majd közvetlenül a háború befejezése után városrendezési kérdések foglakoztatták: szociális utópiák, mint a kertváros, továbbá megoldást keresett a lakásproblémára, ezért terveket készített '''[[Item:Q11749|Berlin]]<code>→</code>''' (1910) és Wrocław (1910–1911 és 1919–1922) átalakítására, valamint az első sziléziai kertváros Zobten a. Berge számára (1910). Zöld lakóvárosok gondolatát dolgozta ki. A várostervezés terén Berg javaslatot tett egy berlini építési szabályzat létrehozására. A város funkcionális zónákra való felosztását javasolta: 1. lakóváros 2. munkásváros, amely üzleti városra és iparvárosra oszlik. 3. műemlékváros: kulturális intézmények, reprezentatív épületek és az államigazgatás számára fenntartott övezet.

Az üzleti városba Berg magas épületeket, illetve felhőkarcolókat tervezett.

A '''''[[Item:Q336957|Ma]]<code>→</code>''''' 1925/3–4., a Das Junge Schlesien'''<code>→</code>''' (Fiatal sziléziaiak) elnevezésű művészi csoport tagjainak szentelt számban Bergnek – és építésztársainak – számos épületéről vagy annak makettjéről találhatunk fotót: temetőkápolna, víztorony, Századok csarnoka, vásárcsarnok stb. A fotókon mindig feltüntetik a statikus építőmérnökök neveit is. A számban német nyelven szerepel '''Paul Heim<code>→</code>''' cikke Max Berg munkásságáról, továbbá részletek Max Berg Paul Heimnek írt leveléből, amelyek kiegészítik, kommentárokkal látják el Heim véleményét.

Berg, Max. „Auszüge aus einem Brief von Max Berg an Paul Heim als Ergänzung der Ausführungen von Heim.” ''Ma'' 10, 3–4. sz. (1925): 192–193.

Berg, Max és Kempter, Albert. „Grabkapelle Osswitz” (fotó). ''Ma'' 10, 3–4. sz. (1925): 190. 9x7 cm.

Berg, Max és Kempter, Albert. „Wasserturm, Modell” (fotó). ''Ma'' 10, 3–4. sz. (1925): 194. 6x8 cm.

Berg, Max és Konwiarz, Richard. „Jahrhunderthalle, Innenaufnahme” (fotó). ''Ma'' 10, 3–4. sz (1925): 197. 11x10 cm.

Berg, Max és és Mooshammer, Ludwig. „Blick auf Messehalle” (fotó). ''Ma'' 10, 3–4. sz (1925): 187. 11x91 cm.

Berg, Max és Mooshammer, Ludwig. „Wasserkraftwerk. Südoder” (fotó). ''Ma'' 10, 3–4. sz. (1925): 194. 11x9 cm.

Berg, Max és Poelzig, Hans. „Ausstellungsgebäude, Jahrhunderthalle,

Fliegeransicht” (fotó). ''Ma'' 10, 3–4. sz. (1925): 194. 15x7 cm.

Heim, Paul. „Max Berg- Breslau”. ''Ma'' 10, 3–4. sz. (1925): 192.

„Max Berg. German architect”. ''Britannica''. <nowiki>https://www.britannica.com/biography/Max-Berg</nowiki>

„Max Berg: Architect of Modernist Breslau”. ''In your Pocket, Essential City Guides''. <nowiki>https://www.inyourpocket.com/wroclaw/max-berg-architect-of-modernist-breslau_70937f</nowiki>

„Centennial Hall, Wroclaw, Poland by Max Berg”. ''Architectuul''. <nowiki>https://architectuul.com/architecture/centennial-hall</nowiki>
[[Category:KASInet]]

Korn, Arthur

2023-11-14T16:07:47Z

FöldesGyörgyi:

'''[[Item:Q337251|Arthur Korn]]''' ('''[[Item:Q23180|Breslau]]''', 1891. június 4. – '''[[Item:Q99|Bécs]]''', 1978. november 14.), német építész. 1909 és 1911 között a '''[[Item:Q11749|berlin]]'''i Königliche Kunst- und Kunstgewerbeschule-ban (Királyi Művészeti és Iparművészeti Iskola) tanult. Az első világháborút követően rövid ideig az '''expresszionizmus'''hoz<code>'''→'''</code> közelálló építész, Erich Mendelsohn berlini irodájában dolgozott, majd 1922-ben Sigfried Weltzmannal társult. A társulás projektjei közé tartozott a berlini Grünewaldban található Goldstein villa (1922), a berlini Kopp- és Joseph-üzletek (1922-1930), a berlini Köpenickben található Fromm gyár (1928) és a berlini Unter den Lindinben található turistairoda (1929).

Az 1920-as években a modern mozgalom néhány kulcsfigurájával került kapcsolatba, és csatlakozott az 1926-ban Berlinben alapított Der Ring'''<code>→</code>''' nevű befolyásos építészeti kollektívához, amelynek tagjai között volt '''Walter Gropius<code>→</code>''', '''Mies van der Rohe<code>→</code>''' és Hans Scharoun is. 1929-ben jelent meg a ''Glas im Bau und als Gebrauchsgegenstand'' ''(Üveg az építőiparban és mint árucikk)'' című könyve, amely az üvegben rejlő építészeti lehetőségekről, az üveg modern építészetben való felhasználásáról szól.

A nemzetiszocialisták hatalomra kerülése után a zsidó származású Korn nem dolgozhatott tovább építészként Németországban, ezért Jugoszláviába, majd 1937-ben Angliába költözött. Londonban telepedett le, és megérkezése után nem sokkal, 1938 és 1941 között Edwin Maxwell Fry és Frances Reginald Stevens Yorke londoni irodájában kezdett dolgozni. Emellett 1939-1940-ben Jack Pritchard Isokon Furniture Company nevű cégében is részt vett (az Isokon-lakások egyikében lakott ő maga is).

1941 és 1945 között az Oxford School of Architecture, majd 1945 és 1965 között a londoni Architectural Association tanára volt.

Korn tagja volt a brit MARS kutatócsoportnak (Modern Architectural Research Group). A várostervezési albizottság elnökének nevezték ki, és részt vett a csoport 1942-ben közzétett, a háború utáni Londonra vonatkozó tervének kidolgozásában. 1969-ben, már mint nyugdíjas Ausztriába költözött. '''Bécs'''ben'''<code>→</code>''' halt meg 1978-ban.

Arthur Korn a '''''[[Item:Q336957|Ma]]<code>→</code>''''' 1924/6-7. számának főszereplője volt. Épületeinek (nagy lakóházak, irodaház, üzletközpont) fotói, tervrajzai, makettfotói szerepeltek illusztrációként a lap oldalain. ''Analitikus és utópisztikus architektúra'' című tanulmánya szintén e számban jelent meg. Alapgondolata, hogy a személytelen, racionális városépítést fel kell váltania a személyt is figyelembe vevő architektúrának, ekképpen valahol az expresszionista és a Bauhaus-féle konstruktivizmus határán fogalmazza meg városépítészeti elképzeléseit. E cikkében nem csak a rend és az egyensúly, hanem az égés, a lángolás (a harmonikus formákon átsütő szenvedély és szeretet) mint „tűzjel” is jelentős szerepet kap: „Az architektúra szimbólum. Sugárkoszorú. A rend tendencia – zene, a költőerőtől a kifejezésig. Átkarolás és felolvadás. A ház többé nem tömb, hanem sejtekké oldódás; kristályosodás pontról pontra; fölépítés hidakból, izületekből, burkolatokból, csövekből. […] Mert az, ami a realitást művészetivé teszi, az a tűzjel. Az égő városok. Az égő tájak.”

Korn, Arthur. „Analitikus és utópisztikus architektúra”. Ford. Vajda Sándor. ''Ma'' 9, 6–7. sz. (1924): 149.

Korn, Arthur. „B. ház Westendben, épült 1923-ban. Kerti oldal” (fotó). ''Ma'' 9, 6–7. sz. (1924): 145. 13,4x7 cm.

Korn, Arthur. „G. ház Westendben, épült 1922-ben. Utcai oldal”(fotó). ''Ma'' 9, 6–7. sz. (1924):147. 19x13,5 cm.

Korn, Arthur. „G. ház Westendben. Kerti oldal” (fotó). ''Ma'' 9, 6-7. sz. (1924): 148. 13,5x9,5 cm.

Korn, Arthur. „G. ház Westendben. A teniszpálya felől” (fotó). ''Ma'' 9, 6–7. sz. (1924): 148. 10x13,5 cm.

Korn, Arthur. „G. ház Westendben. A gazdasági udvar felől” (fotó). ''Ma'' 9, 6–7. sz. (1924): 149. 9x13,5 cm.

Korn, Arthur. „G. ház Westendben. Betekintés a reggeliző hely felől a csarnokba” (fotó). ''Ma'' 9, 6–7. sz. (1924): 150. 14x10 cm.

Korn, Arthur. „G. ház Westendben. Csarnok” (fotó). ''Ma'' 9, 6–7. sz. (1924): 150. 9x11 cm.

Korn, Arthur. „G. ház Westendben. Fürdőhelyiség” (fotó). ''Ma'' 9, 6–7. sz. (1924): 150. 9x13 cm.

Korn, Arthur. „G. ház Westendben. Helyrajziterv” (tusrajz). ''Ma'' 9, 6–7. sz. (1924): 150. 10x10 cm.

Korn, Arthur. „Irodaház. Friedrichstrasse” (tervrajz). ''Ma'' 9, 6-7. sz. (1924): 154. 13x16 cm.

Korn, Arthur. „Pályamű Business Centre. A tenger felől” (fotó). ''Ma'' 9, 6–7. sz. (1924): 151. 14x13 cm.

Korn, Arthur „W. ház Westendben, épült 1923-24-ben. Utcai oldal” (makettfotó). ''Ma'' 9, 6–7. sz. (1924): 153. 9x11 cm.

Korn, Arthur „W. ház Westendben. Kerti oldal” (makettfotó). ''Ma'' 9, 6–7. sz. (1924): 153. 13x10 cm.

Alexandra Lazar. „Arthur Korn. An Analytical And Utopian Architect”. ''alexandralazar''.''com''. <nowiki>https://alexandralazar.com/art-archive/arthur-korn-an-analytical-and-utopian-architect/</nowiki>

„Korn Arthur, 1891–1978”. ''AHRnet'', <nowiki>https://architecture.arthistoryresearch.net/architects/korn-arthur</nowiki>
[[Category:KASInet]]

Oud, Jacobus Johannes Pieter

2023-11-14T16:06:40Z

FöldesGyörgyi:

'''[[Item:Q337240|Jacobus Johannes Pieter Oud]]''' (művészneve: J. J. P. Oud) ('''[[Item:Q337241|Purmerend]]''', 1890. február 9. – '''[[Item:Q337242|Wassenaar]]''', 1963. április 5.), holland építész, a De Stijl mozgalom'''<code>→</code>''' alapító tagja. Testvére, Pieter Oud Rotterdam polgármestere volt.

Tanulmányait a delfti egyetemen végezte. Fiatal építészként Berlage volt rá hatással, és '''Theodor Fischer<code>→</code>''' mellett is tanult Münchenben. Leidenben került kapcsolatba '''[[Item:Q336989|Theo van Doesburg]]'''gal'''<code>[[Theo van Doesburg|→]]</code>'''. 1917-ben egyike volt a De Stijl mozgalom alapítóinak, de már 1918-ban kilépett belőle, noha továbbra is osztotta elképzeléseik nagy részét.

1918 és 1933 között Rotterdam városépítészeként, szociális értelemben véve progresszív lakóépületeken (munkáslakótelepeken) dolgozott. Ezek közé tartoztak a Spangen, a Kiefhoek és a Witte Dorp területén megvalósuló projektek. Oud megpróbálta összeegyeztetni a szigorú, racionális, „tudományos”, költséghatékony építési technikát a felhasználók pszichológiai igényeivel és esztétikai elvárásaival, a kettőt a „költői funkcionalizmus” elve szerint próbálta ötvözni.

1922-ben a Bauhausban'''<code>→</code>''' tartott előadásokat, ugyanitt később könyvet is jelentetett meg (''Holländische Achitektur'', 1926).

1927-ben egy kisméretű házakkal beépített terasz megtervezésével ő is részt vett a nagy hatású stuttgarti Weissenhof Siedlungen kiállításon. 1932-től a négy legnagyobb modern építész egyikeként tartották számon ('''Ludwig Mies van der Rohe<code>→</code>''', '''Walter Gropius<code>→</code>''' és '''[[Item:Q337253|Le Corbusier]]<code>[[Le Corbusier|→]]</code>''' mellett). Ellentmondásos viszonyt ápolt a mainstream modernizmussal.

A második világháború után Oud tervezte a holland háborús emlékművet Amszterdamban és a grebbebergi katonai temető emlékművét, ekkor már nem Stijl-stílusban. Újabb tervei a rotterdami Spaarbank és a De Utrecht irodaház, illetve az arnhemi gyermekegészségügyi központ voltak.

A '''''[[Item:Q336957|Ma]]<code>→</code>''''' 2022/5-6. számában két kép jelent meg munkáiról, az egyik egy fotó, amely egy csarnokot mutat be lépcsővel, valamint egy tengerparti házsorról készült tervrajz. Ugyanez a két kép bekerült a '''[[Item:Q45937|Kassák Lajos]]<code>→</code>''' és '''[[Item:Q148832|Moholy-Nagy László]]<code>[[Moholy-Nagy László|→]]</code>''' által összeállított ''Új művészek könyvé''be'''<code>→</code>''' is, de ott véletlenül egy '''[[Item:Q337252|Hardeveld]]<code>[[Johannes Martinus van Hardeveld|→]]</code>'''-épületet is neki tulajdonítottak.

A '''''Munká'''''ban'''<code>→</code>''' 1937-ben egy levélrészlet szerepelt tőle, amelyben az új építészet elveit foglalja össze.

Oud, J. J. P. „Csarnok lépcsővel. (Verlag Ernst Wasmuth A. G. Berlin.)” (fotó). ''Ma'' 7, 5–6. sz. (1922): 23. 13x10 cm.

Oud, J. J. P. „Tengerparti házsor (Verlag. Ernst Wasmuth A. G. Berlin.)” (tervrajz.), Ma 7, 6–6. sz. (1922): 16. 16x6 cm.

Oud, J. J. „[Az új épitészet problémaköréből.]”, ''Munka'', 54. sz (1937): 1709–1710.

„Jacobus Johannes Pieter Oud, architect and city planner”. ''International Architecture Database''. <nowiki>https://www.archinform.net/arch/933.htm</nowiki>

„Jacobus Johannes Pieter Oud”. THE WORLD’S #1 ONLINE ENCYCLOPEDIA. <nowiki>https://www.encyclopedia.com/people/literature-and-arts/architecture-biographies/jacobus-johannes-pieter-oud</nowiki>
[[Category:KASInet]]

Simon Jolán

2023-11-14T16:05:03Z

FöldesGyörgyi:

'''Simon''' '''Jolán''' (teljes neve: Simon Margit Jolán, Kassák Lajosné) ('''Újpest''', 1885. május 31. – '''Budapest''', 1938. szeptember 24.) színésznő, előadóművész; '''Kassák Lajos<code>→</code>''' felesége, '''Nagy Etel<code>→</code>''' anyja. Korán elveszítette apját, varrónő édesanyjának segített, majd cselédként dolgozott. 17 évesen feleségül ment Nagy János Pál bútorasztalos-segédhez, és három gyermeket szült neki, azonban hamarosan elváltak. Az Egyesült Izzóban munkásnőként helyezkedett el. Az Újpesti Munkásotthon egyik rendezvényén ismerkedett meg Kassák Lajossal. Elvégezte Rózsahegyi Kálmán színiiskoláját, 1919-ig kőszínházakban is fellépett színielőadásokban.1920-ban követte Kassákot a bécsi emigrációba. A Kassák-kör előadásain több helyszínen – '''Budapest'''en'''<code>→</code>''', '''Bécs'''ben'''<code>→</code>''', '''Prágá'''ban'''<code>→</code>''', '''Kassá'''n'''<code>→</code>''', Érsekújvárott, Ungváron és '''Berlin'''ben'''<code>→</code>''' – avantgárd szerzők műveit szólaltatta meg. 1926-ban tértek haza Bécsből. A ''Munka''-körben'''<code>→</code>''' szavalókórusokat szervezett, ezeken lépett fel. Kassákkal csak 1928. május 4-én kötöttek házasságot Budapesten. 1936-tól népjóléti megbízottként a segélyre jogosultak életkörülményeit vizsgálta. Az itt tapasztaltak és Kassák szeretői miatt 53 évesen öngyilkos lett. Temetésén Kéthly Anna mondott gyászbeszédet. Kassák csak 25 év múlva emlékezett meg róla egy versben (''Rekviem egy asszonyért'').

Simon Jolán szinte egész életét Kassák folyóiratainak menedzselésére és a férj megteremtette közeg ápolására tette fel. Figurája a visszaemlékezésekben, tiszteletadásokban is ('''Nádass József<code>→</code>''', valamint '''Vas István<code>→</code>''' önéletírása vagy '''József Attila<code>→</code>''' verse) többnyire Kassák feleségeként, segítőjeként, s részben eltartójaként jelenik meg. Dolgozott epreskerti modellként, rövid ideig professzoniális színésznőként, varrónőként, az 1920-as években osztrák némafilmekben is szerepelt, a ''Munka''-kör időszakában Kassák könyveivel házalt. A bécsi évek alatt ingázott a két főváros között, tartotta a kapcsolatot az otthoniakkal, új szerzőket keresett, Kassák-könyveket csempészett át a határon, és a kitiltott ''Má''t is. Mindeközben előadóművészi tevékenységével – szavalataival, expresszionista-dadaista előadásokon való részvételével, majd szavalókórus-vezetőként – folyamatosan propagálta az avantgárd szellemiséget. Simon Jolán ugyanakkor rendkívül erős személyiség volt, akit – az általa is vállalt célok, az avantgárd mozgalom működtetése, a lapkiadás, vagy az 1920-as években a Bécsből való hazatérés szakmai-pozicionális biztosítása érdekében – nagyon határozott fellépés jellemzett: kortársait, illetve munkatársait irányítani igyekezett, időnként önálló javaslatokat tett Kassáknak az avantgárd mozgalom szervezésére vonatkozóan. Kapcsolatuknak azonban van egy másik vetülete is: Kassák 1930-ban írt önéletrajza, az ''Egy ember élete'' ebből a szempontból tekinthető egyfajta párhuzamos Bildungsromannak is, amelynek narratívája hangsúlyosan azt mutatja be, hogy egy alulról jött, nagyrészt autodidakta pár egy nevelődési-önképzési folyamatnak köszönhetően miképpen építi fel párhuzamosan saját (művészi) identitását.

Simon Jolán Rózsahegyi Kálmánhoz színészképző magániskolájában végzett. Színésznőként 1917-ben fellépett Feld Irén akkor igen progresszívnek számító színházában, a Budai Színkörben (Hauptmann ''Henschel fuvaros'', első feleség); majd 1919-ben Bárdos Artúr meghívására a művészszínházként induló Belvárosi Színházban kap kisebb feladatokat, többnyire idősebb asszonyokat játszik ('''Strindberg<code>→</code>''' ''Hattyúvér:'' az anya, '''Maeterlinck<code>→</code>''' ''Szent Antal csodája'': Hortense, majd Virginie; '''Földes Imre<code>→</code>''': ''Terike,'' cseléd). Kassák így fogalmazta meg élettársa egyéni színpadi előadásmódjának jellegzetességeit: „Jolán különös színészi tehetség. (…) Nem naturalista, de nem is stilizálja testetlenné a szerepét. Új, tiszta, majdnem primitív realizmus ez, kicsit félszeg mozdulatokkal. Talán olyan az alkotása, mint Giotto idejében a festők jelenítették meg ábrázolt figuráikat” (''Egy ember élete'').

A kőszínházi bemutatókkal indulnak a '''''[[Item:Q336957|Ma]]'''''-matinék'''<code>→</code>''', az elsőn (1917. december 9-én) többen szavalnak a folyóirat szerzőitől, köztük Simon Jolán is. Ő két '''György Mátyás<code>→</code>'''-verset mond el. 1919-től válnak rendszeresebbé ezek a rendezvények, a márciusi előadáson Simon Jolán például '''Barta Sándor<code>→</code>'''-, '''Kahána Mózes<code>→</code>'''- és '''Szélpál Árpád<code>→</code>'''-költeményeket mutat be, és szerepel '''Mácza János<code>→</code>''' ''Individuum'' című egyfelvonásosában is. Újpesti szereplésük alkalmával megbuknak, s e bukásnak lesz az eredménye a kultúrpropaganda-előadás műfaja, ahol feladják a színdarabok előadását, a szavalatokat és előadásokat főként zenei anyagokkal színesítik. 1920-ban a bécsi emigrációnak köszönhetően teljesen nemzetközivé szélesedik a repertoár. Magyarországon is gyakran szerepel párthelyiségekben, kultúrtermekben, magyar és külföldi szerzők munkáit interpretálja. 1925-ben többször is vendégül látják a bécsi szellemi élet notabilitásait, és előadásokat és szavalóesteket tartanak Csehszlovákiában és '''Párizs'''ban'''<code>→</code>''' is. Két önálló estjet is ad (1922: Bécs, 1924: Budapest), amelyeken a magyarok közül Kassáktól ''(Tisztaság könyve),'' György Mátyástól, '''Déry Tibor'''tól'''<code>→</code>''', '''Reiter Róbert'''től'''<code>→</code>''', '''Tamás Aladár'''tól'''<code>→</code>''' szaval, az általa interpretált külföldi írók pedig '''Goll<code>→</code>''', '''Cendrars<code>→</code>''', '''Schwitters<code>→</code>''', '''Huelsenbeck<code>→</code>''', '''Arp<code>→</code>'''; néhányat továbbá előad az ún. primitív szövegekből is.

Simon Jolán munkásságának minden bizonnyal a legnagyobb eredménye az avantgárd szavalóművészet megteremtése. Avantgárd előadásmódját a sokak által lenyűgözőnek, igen hatásosnak leírt szavalási mód, az ún. „üveghang” jellemzi. '''Kovács Kálmán<code>→</code>''' programírása a ''Má''ban (''Az új előadóművészet'', Ma 1922. március 15.) Simon Jolán művészetét az avantgárd előadásmód mintájává emeli. Kovács szerint Simon Jolán munkásságában megvalósult az előadóművészet forradalma. Szerinte abból a hibájából nőtt ki az előadói stílusa, hogy nem tudott szavalni, de ezt a hamis hangot – melyben azonban ott az emberi fájdalmak, örömök végtelensége – sikerült olyan repertoárra alkalmazni, ahol ez a mesterkéltség éppen összeillik a disszonáns, nem rendezett sorokból álló avantgárd költői szövegekkel. Előadásmódja hasonlít Kassák „szintetikus irodalom” koncepciójához: azaz, mintha az avantgárd szöveg színpadon való reprodukcióját is úgy kéne végrehajtani, mint ahogy a költő az életből vett nyersanyagtól jut el magáig a szövegig (analizálás, részekre szedés, szintetizálás). Ez a szavalási mód inkább expresszív (vagy olykor konstruktív) jellegű, semmint dadaista (kivéve talán a hangköltészetként kezelt primitív verseket).

A korabeli leírások alapján Simon Jolán egy eredetileg monotonnak és ritmusosnak szánt maori munkadalt például dramatikusan adott elő, vagyis egy ismeretlen jelentésű, de jól ritmizált, tiszta struktúrájú, s nagyon erősen zenei hangsort nyomott át fogalmiságától megfosztva az individuális tapasztalatoktól már függetlenített szubjektumán, ezáltal törekedve a tiszta expresszióra.

A ''Munka''-korszak a szavalókórusok idejét jelentette Simon Jolán pályafutásában (bár szavalni mindvégig szavalt, még Kassák 1937-es 50. születésnapján is). A nyomdász szakszervezethez tartozó Gutenberg-kör'''<code>→</code>''' megbízza a színésznőt szavalóköre vezetésével, s ezt a lehetőséget továbbgondolva alakítja meg 1928 nyár végén Kassák a ''Munka''-kört. Később, merthogy Kassák csoportja formálisan nem volt hajlandó semmilyen pártnak alárendelni magát, a szakszervezet megvonja tőlük a bizalmat, ekkor önállósulnak, szavalókórusa is független lesz. A ''Munka''-kör valójában már nem tekinthető avantgárd csoportosulásnak: az agitprop jelleg elhalványította előadásaiban az avantgárd jelleget.

Simon Jolán kara többnyire 45-50 fős volt –, s három szólamból épült fel: nők csoportja, magas (világos) férfiszólam, mély (sötét) férfiszólam, s ezt egészítették ki a szólisták. Átritmizáltak, kórusként adtak elő poétikai alkotásokat ('''Toller<code>→</code>''': ''Requiem'', '''Whitman<code>→</code>''': ''A nagy város'', Kassák: ''Bányászok hajnalban'', ''Mesteremberek''; az ''Egy nap életünkből'' című viszont már kifejezetten erre a célra íródott). Színpadra visznek továbbá dramatikus dokumentumjátékot is, amelybe a mozgósítást célozva egy kórusbetétet tesznek: Kassák és Nádass '''Gorkij<code>→</code>''' ''Anya'' című drámájának bírósági jelenetét proletkult drámaként írják újra, az egyfelvonásos közepén brechti elidegenítő effektus gyanánt a kórust szerepeltetik. A szavalókórusok előadása a szocialista kultúrest része volt, amely tartalmi és formai értelemben mindig nagyon változatos, gyors, intenzív hatást akart kifejteni, célja, hogy érzéseket fejezzen ki, harcra serkentsen, a nevetésen keresztül pedig felszabadítson. Az MTE matinéja a Városi Színházban például úgy zajlott le, hogy a tornacsoport árnyjátékot adott elő, Simon Jolán kórusa ''Az egy nap életünkből'' című művel szerepelt, a '''Madzsar Alice<code>→</code>'''-féle tánccsoport gépeket utánzó koreográfiával lépett a színpadra. ''Az egy nap életünkből'' című kórust két egyéni fellépővel, Verzsenyi Margittal és Heimer Jenővel adták elő, akik egy-egy dobogón állva mondták el szólószerepüket. (A kultúresteken kisebb darabok is szerepeltek, például Kassáknak a megesett cselédekről szóló jelenete, ''A szolgálók élete'' (1931), amelyet Simon Jolán és a ''Munka''-kör két tagja, a Csák nővérek adtak elő, személyes, de stilizált szavalattal, kezükben bábokkal.)

Simon Jolán egyetlen megjelent írását ismerjük, ''A szavalókórus'' című vázlatot: ebben a ''Munká''ban megjelent cikkben a szavalókórusok mibenlétét és technikai jellemzőit rögzíti (a szövegből kiderül, hogy a szerző folytatást is tervezett – ez végül nem valósult meg). Megfogalmazza továbbá, hogy agitatív funkciójánál fogva a szavalókórus letisztult formákat használ: „A szocialista művészek – túl minden formalizmuson – le akarnak menni a dolgok lényegéhez”, ezért az új művészet „emberileg mélyebb és formailag tisztább, egyszerűbb, és nagyobb közösséghez szóló akar lenni”; s csak úgy tudja „szuggerálni” a közönséget, ha egységes kollektív szellemből építkezik. A kórusnak ezért minimum 25 emberből kell állnia, de akár száz tagig bővíthető. Műfaji megkötéseket is tesz a szerző: szerinte epikus verset nem érdemes pódiumra vinni (a szemlélődő, visszaemlékező, múlt idejű cselekvést felidéző szövegmű monotonná válhat, s a lírai versnek sincs dinamikus, határozott vonala). A közönségre a kórusmű az erős ritmizálással gyakorolt hatást, de a mondanivaló világosan tartása mellett, vagyis ügyelve arra, hogy az „üzenet” átadása ne szenvedjen csorbát, s ne csússzanak át patetikus vagy melodikus regiszterbe. Simon Jolán továbbá hangsúlyozási, artikulációs, hangképzési tanácsokat is ad cikkében.

K. Simon Jolán. „A szavalókórus”. ''Munka'' 1, 7. sz. (1929): 215–217.

Kovács Kálmán. „Az új előadóművészet”. ''Ma'' 7, 4. sz. (1922): 63.

„Filmfelvétel Simon Jolánról. Gerő György filmjéből” (fotók). ''Dokumentum'' 1, 2. sz. (1927): 20–21. 11, 5x6,8 cm.

József Attila. „Simon Jolán”. ''Munka'' 11, 63. sz. (1938): 2170.

„K. Simon Jolán arcképe” (fénykép). ''Munka'' 11, 63. sz. (1938): 2169. 11,1x15,7 cm.

Dobó Gábor. „Az avantgárd reálpolitikája: Kassák Lajos kísérlete a saját műveire és Dokumentum című lapjára vonatkozó kritikai fogadtatás megszervezésére bécsi emigrációját követően (1925–1927)”. ''Alba Regia'' 47. sz. (2019:) 167–181. <nowiki>http://real.mtak.hu/116281/1/Dobo_Gabor_Az_avantgard_realpolitikaja_Alba_Regia_2019.pdf</nowiki>

Földes Györgyi. ''Akit „nem látni az erdőben…”. Avantgárd nőírók és női alkotók''. Budapest: Balassi, 2021.
[[Category:KASInet]]

Balázs Béla

2023-11-14T16:03:56Z

FöldesGyörgyi:

'''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q39929 Balázs Béla]''' (Bauer Herbert) ('''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q129 Szeged]''', 1884. aug. 4. – '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q93 Budapest]''', 1949. máj. 17.) költő, író, filmesztéta.

A '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q93 budapest]'''i<code>→</code> bölcsészettudományi karra jár magyar–német szakra, az Eötvös Collegium tagja. 1904-ben a Thália Társaság egyik alapító tagja lesz.1906-ban ösztöndíjjal Berlinben és Párizsban jár, Bécsben pedig Simmel tanítványa. ''A'' ''Holnap'' antológiában (1908, 1909) tűnt fel verseivel. ''Doktor Szélpál Margit'' című drámája és ''A vándor énekel'' című verseskötete bevezeti a '''''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q155 Nyugat]'''''<code>→</code> gárdájába, '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q136 Ady]'''<code>→</code> barátságát is elnyeri, később azonban szakít velük. A háború elején bevonul, frontszolgálatot teljesítve megsebesül.

1915 decemberében kezdődnek a lakásán tartott Vasárnapi Kör ülései, amelyeken részt vesz '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q47125 Lukács György]'''<code>→</code>, Hauser Arnold, Mannheim Károly, Fogarasi Béla és mások. 1916-ban jelenik meg háborús naplója, és második verseskötete, a ''Tristán hajóján''. A következő évben előadásokat tart a Szellemi Tudományok Szabadiskolájában, az Operaház pedig bemutatja '''Bartók<code>→</code>''' táncjátékát, ''A fából faragott királyfi''t, amelynek szövegkönyvét ő írja. 1919-ben Az ugyancsak ott játsszák ''A kékszakállú herceg vára'' című operáját Bartók zenéjével. A '''Tanácsköztársaság<code>→</code>''' alatt az írói direktórium tagja, a Közoktatásügyi Népbiztosság művészeti és irodalmi ügyosztályának vezetője, a színházügyek egyik irányítója. Vöröskatonaként az utolsó napig harcol. A Tanácsköztársaság megdöntése után 1919 decemberében '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q99 Bécs]'''be<code>→</code> menekül, a '''''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q327189 Bécsi Magyar Újság]'''''ba<code>→</code> ír, majd a ''Der Tag'' című újság munkatársa. Itt írja meg az egyik első rendszerező igényű filmesztétikai könyvet ''Der sichtbare Mensch'' (''A látható ember'') címmel. 1927-ben '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q11749 Berlin]'''be<code>→</code> költözik, ahol főleg rendezéssel és forgatókönyvírással foglalkozik, 1927–29 között az Arbeiter-Theaterbund Deutschlands művészeti vezetője. Számos forgatókönyvet ír, s megismerkedik számos filmrendezővel, '''Erwin Piscator'''ral<code>→</code>, Georg Wilhelm Pabsttal és Korda Sándorral, akikkel együtt is dolgozik. Leni Riefenstahl szeretőjeként több filmjének forgatókönyvírója. 1931-ben meghívják a moszkvai filmakadémiára tanítani. Több film rendezésében is részt vesz, a forradalmi írók szervezetében aktívan tevékenykedik. A 30-as évek végétől ismét verseket, drámákat, ifjúsági regényeket, s főleg filmesztétikai cikkeket ír. 1945-ben hazatér, írói és filmírói munkássága mellett a ''Fényszóró'' című hetilap főszerkesztője, pártmunkás, a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára, a Filmtudományi Intézet vezetője. Egyik nagy sikere a ''Valahol Európában'' című film.

Balázsnak egyetlenegyszer jelennek meg művei az avantgárd folyóiratokban: a '''''2X2'''''<code>→</code> egyetlen számában, 1922-ben három – egyébként nem avantgárd versnyelvet működtető – költeményt publikál ''(Férfiének'', ''Hiszek a hitben'', ''Oh, én tüzem)''.

Ugyanakkor a Vasárnapi Kör tagjai közül ő írja az egyetlen – igaz, nem magyar vonatkozású – kritikát az avantgárdról, még 1912-ben a ''Nyugat''ban számol be a '''futuristák'''<code>→</code> '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q131 párizs]'''i<code>→</code> kiállításáról. Bár esztétikai elképzeléseiket nem osztja, Magyarországon ő az első, aki felismeri az avantgárd törekvések lényegét, gondolati magját. Hibásnak, sőt abszurdnak véli azonban például a '''szimultanista<code>→</code>''' elgondolást, miszerint a mozgás több időpillanatát külsődlegesen akarják megragadni

Naplójából megtudhatjuk, hogy '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q45937 Kassák]'''<code>→</code> kezdeti lapindítási, lapmenedzselési sikerei szintén hatást tesznek rá, s bár határozatlannak, körvonalazatlannak látja elképzeléseket, felismeri antiimpresszionista szemléletük párhuzamosságát. (Általában is kétségtelen, hogy minden – egyébként nagyon fontos – különbség ellenére a közös törekvések az „impresszionistának” ítélt nézetekkel és praxissal szemben számos – közvetett – párhuzamot eredményezett a Vasárnapi Kör és a korai magyar avantgárd elképzeléseit tekintve: a művészet mint teremtő tett, műfajkoncepciók, színházesztétikai és dramaturgiai szemlélet stb.) Balázs első feljegyzett reakciója tehát a magyar avantgárd első folyóiratával, '''''A Tett'''''-tel<code>→</code> kapcsolatban: „A legfontosabb, hogy világnézetük, a Gesinnungjuk a Nyugattól elfordult, és öntudatlanul talán felém fordult (…) A nyafogó impresszionizmus és az üres dekorativitás ellen. Nem tudják bár, hogy mit akarnak. Nem lehetne ez egyszer számomra talaj, nekem táborom? Érintkezni kellene velük.” Kicsivel később azonban kiábrándul belőlük, mert rájön, nem osztják viszont metafizikai világnézetét: „Futuristák, a »tett« emberei, világjavítók, a lélek életének jogosultságát tagadják. Nem tudják, mit beszélnek, de a zűrzavaros fecsegésből egy világos, nem érzik rokonságukat és közüket hozzám, és nem vállalnak. Egyébként tehetséges egyik-másik, bár éretlen és ízléstelen.”

Balázs első világháborús lelkesedése, önkéntesnek való jelentkezése nem talál egyetértésre ''A Tett'' szerzőinél, sőt Kassák önéletrajzi regényéből, az ''Egy ember életéb''ől megtudhatjuk, ez volt az oka annak is, hogy nem válaszolt az író megkeresésére, s nem küldte el neki a lapot. '''Koszoru Ferenc<code>→</code>''' recenziót ír A ''Tett''be Balázs ''Lélek a háborúban'' című könyvéről, amelyben ugyan érteni véli a döntés (eggyé válni a katonákkal a harctéren) gesztusértékét, de morálisan elhibázott, emberiesség nélküli lépésnek tartja. Cikkében összehasonlítja Balázs és az avantgárd közösségélményét is: szerinte Balázs azon szándéka, hogy lelke a fronton összeforrjon a többi katonáéval, merő individualizmus, továbbá póz, „az elvontságok emberének gesztusa a realitások világában” - a közösség valódi képviseletének ezzel szemben abszolútnak, általános-kollektívnak, szolidárisnak kell lennie.

'''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q255006 György Mátyás]'''<code>→</code> Balázs lírájáról ugyancsak szigorú bírálatot fogalmaz meg a '''''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q336957 Má]'''''ban<code>→</code> (1917): „Mi itt tartalmiakban nem szándékozunk szálakra szedni az írót, mert ilyetén tőkéjéből édeskevés jutott verseibe”. Szerinte leginkább Maeterlinck és Ady tette rá a legnagyobb hatást, az előbbivel a feldolgozott témák, a miszticizmus és a modor (a forma) a közös, utóbbival való közössége azonban épp a visszájára fordul: „Ez a naiv és csipkés forma valahogyan Ady sorokba tördelt dictióján sajtolódik át, és ennek a bonyolult eljárásnak termékeképpen: ami Adynál egy hánytorgó alkotóerő szükségszerű kötéllazítása, szuszravergődése, az Balázsnál nyikorgó technikázás lesz a gondolatszurdinákkal. Ami súlybamenő realitás van a versében, a »dimenziókba« elsejtelmesítéssel nemhogy távlatba finomulna, hanem elerőtlenedik.” A hang – Balázs minden törekvése ellenére – zeneietlen, a képek pedig gyengék, víziók felkeltésére alkalmatlanok. György Mátyás végkövetkeztetése: „Képzavaros stílusának hibája szerintünk az absractiós (transcendentalis!) látással párhuzamos abstractiós kifejezések.”

'''Boross László<code>→</code>''' 1918-as, ''Má''ba írott kettős recenziójában Balázs ''Kalandok és figurák'' című novelláskötetéről is értekezik, s e műben a szerző intencióit („az irodalmi élet fejlődését a lelki élet felől várni”) feltétlenül becsületesnek és az avantgárd törekvésekkel párhuzamosaknak ismeri fel, ám ezek megvalósulását már erősen megkérdőjelezi, mert nem vezet a „temperamentum aktivitásához”. „Amit találunk: finom és differenciált, de bántóan terméketlen lélekfelszín-analízis, melynek mozgása, energiairánya: esztétakonvenciós gesztusok dogmáváfutása, mely épen az aktivitásnak a saját tendenciák tettéválásának áll útjában.” Nem sokkal később Boross László Balázs ''Halálos fiatalságról'' című drámáját ítéli idejétmúltnak, ahol a főszereplő szélsőséges passzivitása, tett-képtelensége vezet öngyilkossághoz. A recenzióíró szerint érthetetlen, miért dönt így Ágnes, hiszen adódhatna számára kiút – a tragikumot itt az életvágy és a tehetetlenség ósdi paradoxona adja. Boross ugyanakkor szépnek és egybefogottnak írja le a darab dramaturgiai szerkezetét (ami nem véletlen, Lukács és Balázs dramaturgiai nézetei sok ponton egybeesnek a magyar aktivisták, például Mácza János nézeteivel, például a drámai koncentráció, és így az arisztotelészi hármas egység betartását illetően.)

'''N. M. (Náray Miklós)<code>→</code>''' ''A kékszakállú herceg várá''ról szóló kritikája a ''Má''ban (1918) feltétlenül elismerő hangon szól Balázs misztériumjátékáról, mint az első és egyedüli kísérletről hazánkban, amely úgy alkalmas operai szövegkönyvnek, hogy egyrészt meghaladja a hagyományos librettósémát, másrészt tökéletesen illeszkedik a szerző egyéb munkáinak hangjához, stílusához, beállítottságához, s képes arra is, hogy alapanyagul szolgáljon egy olyan színpadi műhöz, amelyben zene és szöveg kettősének egyensúlya tökéletesen megoldott.

Balázs ''A lírai érzékenységről'' című munkájában száll szembe teoretikus módon az avantgárd poétikával (hogy pontosan mikor született a szöveg, nem tudható, mert a nyomtatásban megjelent, rövidített változat 1923-ból való, de a tanulmány egy ősverzióját Balázs előadta már korábban is a Szellemi Tudományok Szabadiskolájában is 1917-ben). Balázs ebben a szövegben a goethei költészetet állítja be mintaértékűnek, s az utána lévő líratörténeti fejleményeket már nem tudja elfogadni (igaz, ehhez a modellhez kicsit csúsztat, mert a romantikát előbbre helyezi, a francia típusú objektív szimbolizmust, például Mallarmét pedig negligálja), s ezután utasítja el az avantgárdot, mint a költői öntudat általa vázolt fejlődésének végleges formáját. Mindehhez az avantgárdot a különféle izmusok sokféleségének ellenére egységesnek, s így a megelőző korok lírájától közös tulajdonságok révén elkülönülő korszaknak tekinti. A váltás szerinte a tartalmat és a kifejezési eszközök összeségét is érinti: az új költészet szakít az intimitással és a konkrét témákkal, vagyis egy ember életproblémái helyett ''az'' ember foglalkoztatja, természetábrázolása pedig intim tájkép helyett a kozmikus világrendszer képét adja; eszközeit tekintve pedig túllép az empirikus világ tárgyiasságán, ami a líra területén azt jelenti, hogy „az empirikus világ dolgai színekké és részletformákká atomizálódnak”. E látszólag két tulajdonság, a kozmikusság és az atomizáltság gyökere azonos Balázs szerint, oka a költői öntudat útjának egy újabb szakasza: az objektív valóság eltűnése, a szubjektivitás végső győzelme, a teljes absztrakció. „A lélek és a természet (szubjektum és objektum) közé hasadt dualitás, melynek tágulását a líra fejlődéstörténete mutatja és méri, ebben a generációban az objektív világot, a természetet olyan távolságba tolta a lélektől, hogy teljesen szem elől veszett, megszűnt, és az öntudat a tiszta absztrakcióba veszett”. Noha némileg logikátlannak tűnik az általánosságban, a kollektív individuumban és az absztrakcióban szélsőséges individualizmust látni, ám ennek oka Balázs szokásos lélekközösség utáni vágya, amelynek tényleges megvalósulását nem látja a kollektív individuumban, ráadásul az empíriát hátrahagyó absztrakt művészet egyenesen a közösség cáfolata, mert feladja közős megértésünknek az érzékelhető valósághoz kapcsolódó alapjait. Ezen kívül elveti a közvetítésre szolgáló nyelvet, vagyis a valódi „dialógust” is ellehetetleníti ember és ember között: olyan magánnyelveket hoz létre, amely „irányíthatatlan és ellenőrizhetetlen” asszociációkat kelt a befogadóban. Balázs szerint az avantgárd közösségfogalommal az is problematikus, hogy elveszti teremtő princípium- és eszközjellegét, és kifejtendő eszme lesz csupán (nyilván alapvetően az aktivizmusról beszél az avantgárd fogalma alatt): így tehát a költő végképp eltávolodik a valóságtól, s minden emberi közösségtől.

Balázs ''A látható ember'' és ''A film szelleme'' című, 1924-ben és 1930-ban összeállított (eredetileg német nyelvű) filmesztétikai munkáiban alapvetően megértőnek mutatkozik az avantgárd filmművészettel szemben. ''A látható ember''ben – amely még a némafilm filmnyelvét próbálja vizsgálni – az '''expresszionizmus'''t'''<code>→</code>''' filmen feltétlenül elfogadható irányzatnak tartja, illetve ezt a médiumot nevezi meg az expresszionizmus adekvát hordozójának, sőt, néhány invenciójának jelentőségét olyan mértékűnek tekinti, hogy szerinte azoktól a filmkészítés további időszakaiban már képtelenség eltekinteni. Expresszionizmusdefiníciója a következő: „A festészetben és minden más művészetben „expresszionizmusnak’’ nevezik azt a törekvést, amelynek célja ábrázolni, megragadni, mindenki számára érthetővé tenni a tárgyak arcát. (…) A művész expresszionista alkotó módszere elhúzza a fátylat a tárgyak arca elől. A tárgyak arca épp úgy változik, ahogyan az erőteljes érzelmek elváltoztatják az emberi arcvonásokat és az arckifejezést. Minél szenvedélyesebb az érzelem, annál torzabbá válik az arckifejezés – a tárgyak esetében is.” A gyakorlatban ehhez vagy eltorzítják a tárgyak képét, ennek '''Robert Wiene<code>→</code>''' '''''Caligari'''''ja<code>→</code> egy szélsőséges esete, vagy, diszkrétebb esetekben, hétköznapi, de eleve deformált, például ferde síkokat létrehozó tárgyakat helyeznek be díszletként, spanyolfalakkal, lépcsőkkel oldják meg a különös hangulat, érzelmek, lelkiállapotok kifejezését. Álom és vízió ábrázolása sem lehetséges többé naturalista eszközökkel, írja Balázs, hiszen ezek eleve megváltoztatják a tárgyak arcát.

A '''szürrealista<code>→</code>''' film vonatkozásában ''(A film szelleme'', amelyben Balázs már hangosfilmben is gondolkodik'')'' illusztrációképpen '''Buñuel<code>→</code>''' ''Andalúziai kutya'' című filmjének jeleneteit idézi fel egymás után, majd arra jut, az egésznek csak jelentései vannak, (már konstruált) értelme azonban nincs. Az ilyen film a lélek konstruálatlan nyersanyagát, a tudatalattit dolgozza fel, de az ilyen asszociációsor – azon túl, hogy nem képez cselekményt – a lelket sem képes ábrázolni, hiszen az több, mint a puszta tudatalatti. gyanakkor, ha a szürrealista film nem akart volna önálló műfajjá válni, „akkor feltárhatná a mélység dimenzióját, akkor átlátszóvá tehetné az embereket”. Egy másik helyen a francia szürrealista filmeket viszont úgy írja le, hogy azokban a lelki folyamatok válnak a mű egyedüli tartalmává, de külső képpé téve, amelyek mozgásából, hullámzásából – ezek szerint mégis – összeáll a lélek szubsztanciája: „Nem egy külső tényállást, hanem egy belső állapotot mutatnak be. Olyan állapotot, mely bizonyos képi hallucinációkból áll. A képek nem jelenségek ábrázolásai, hanem maguk a jelenségek. A sírás például a fájdalom kifejezése, és nem maga a fájdalom. A belső képzetek képhullámzása azonban nem kifejezés, hanem a lélek szubsztanciája. Nem egy esemény képeit látjuk, hanem az az esemény, hogy képeket látunk.” (S itt azért is utalnék a „lélek szubsztanciája” kifejezésre, mert általa átdereng az egyébként inkább gyakorlatias érvmeneten a régebbi idealista világnézet.)

Máshol értékelni látszik például néhány orosz, német és francia rendező alkotásaiban ('''Walter Ruttmann<code>→</code>''', '''Hans Richter<code>→</code>''') a tudatosan és szisztematikusan alkalmazott „tiszta montázsritmust”, feltéve, ha nem burjánzik túl az optikai és zenei elem, és nem válik a drámaiság kárára.

Egy másik fejezetben, amelyben ugyancsak az absztrakt filmekről értekezik, amelyeknek egyfelől értékeli experimentális jellegét és kísérleteik esztétikai vitákat kiváltó bátorságát, ugyanakkor elméleti hibának véli elméleti leszármazását, és dogmákhoz való ragaszkodását, az általuk kijelölt esztétikai szabályok eltúlzott tiszteletét, továbbá, hogy az absztrakcióban a formának el kell veszítenie mélyebb jelentését és azt a képességét, hogy legyőzhesse a formátlan anyagot, márpedig „Az igazi művészi formák feszültsége éppen abból ered, hogy valamit megformálnak és ezáltal legyőznek és megoldanak”.

Balázs Béla. ''Napló'', II. Budapest: Magvető Kiadó, 1982. 113., 116.

Balázs Béla. „Futuristák”. ''Nyugat'' 5, 1912. I. 645–646.

Balázs Béla. „Férfiének”; „Hiszek a hitben”; „Oh én tüzem”. ''2X2'' 1, 1. sz. (1922): 10–12.

Balázs Béla. ''A látható ember. A film szelleme''. Fordította Balázs Béla és Berkes Ildikó. Budapest: Gondolat Kiadó, 1984.

György Mátyás. „Két verseskönyv. Balázs Béla: Tristan hajóján. (Kner 1916.) – Keleti Artúr: Angyali üdvözlet. (Grill 1916.)”. ''Ma'' 2, 4. sz. (1917): 63.

Boross F. László. „Balázs Béla: Halálos fiatalság. (Kner 1917)”. ''Ma'' 3, 1. sz. (1917): 14.

Boross F. László. „Cholnoky László: Bertalan éjszakája. (Táltos 1918.) – Kortsák Jenő: Tűzrózsák. (Táltos 1917). Balázs Béla: Kalandok és figurák. (Kner 1918.)”. ''Ma'' 3, 7. sz. (1918): 86–87, 461.

N[áray] M[iklós]. „A kékszakállú herceg vára”. ''Ma'' 3, 7. sz. (1918): 86.

Angyalosi Gergely. ''A lélek lehetőségei: Líra és szubjektumelmélet összefüggései a század eleji Magyarországon''. Budapest: Akadémiai, 1986.

Földes Györgyi. ''„Hadüzenet minden impresszionizmusnak…”: Impresszionizmusellenesség a Vasárnapi Körnél és a magyar avantgardistáknál''. Budapest: Széphalom Könyvműhely, 2006.
[[Category:KASInet]]

Eörsi Júlia

2023-11-14T16:02:55Z

FöldesGyörgyi:

'''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q43464 Eörsi Júlia] (Janeschdik Júlia, Eörsi Tóth Júlia, Eörsy Tóth Júlia)'''; ([https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q15885 '''Kápolnásnyék'''], 1889. okt. 12. – [https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q93 '''Budapest'''], 1958. szept. 26.), újságíró, próza- és drámaíró. A középiskolát Veszprémben, egyetemi tanulmányait Kolozsvárott végzi. Az I. világháború előtt és alatt a ''Világ'' munkatársa, 1925–1937 között a Medve utcai Polgári Fiúiskola tanára, majd a Pedagógiai Könyvtár munkatársa. 1914 és 1919 között szerelmi kapcsolatban áll [https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q146657 '''Juhász Gyulá''']val<code>→</code>, akit úgy ismer meg, hogy a ''Világ'' megbízásából riporterként öngyilkossági kísérlete után meglátogatja a kórházban. Támasza, segítője, ügyintézője a depresszióban szenvedő költőnek, aki viszont meleg hangú kritikával támogatja drámaírói munkásságát. Később memoárjában azt állítja, 1918-ban egyházi házasságot kötöttek (ezt az állítást többen megkérdőjelezték, és a bizonyítékok ellentmondásosnak látszanak). A költő 1919-ben (minden bizonnyal nyáron) elhagyja. A viszonyt előbb egy kulcsregényben (''Áldott vidéken'', 1924), s halála előtt egy memoárban (''Tiéd a sírig. Emlékeim Juhász Gyuláról'', 1957) dolgozza fel. Eörsi Júliának vélhetőleg személyes szerepe van abban, hogy Juhász lírája a világháború kiváltotta realizmustól a vallásos-misztikus irány felé tolódik el. Egyéb művei: ''Lót'' (fantasztikus mese, 1910), ''Jelizaweta Krolowa'' (regény, 1928), ''Fekete pillangók'' (regény, 1934).

A ''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q336957 '''Má''']''ban<code>→</code> 1919 július elsején jelenik meg egyszerre lírai és zaklatott hangvételű prózája (''Krisztus, steier fenyők közt''), amely – a ''Ma'' általános vonulatától eltérően – inkább a vallásos-misztikus expresszionizmus irányzatába sorolható, bár tekinthető éppen expresszív hangvételű szecessziós alkotásnak is. Ez figyelemreméltó akár a publikálás időpontja szempontjából is, hiszen egyrészt az éppen a Tanácsköztársaság idejére esik, miközben a szöveg sem témájában, sem stílusában nem igazán kapcsolódik a politikai-történeti aktualitáshoz, másrészt viszont személyes vonatkozása is érdekes, hiszen Eörsi Júlia és Juhász Gyula szakítása körülbelül ekkor zajlik le. (Noha a megjelentetés részleteiről nem maradtak fent dokumentumok, azaz nem tudni, ki és milyen meggondolásból adta le a szerkesztőségnél a szöveget, érdekes adalék még, hogy nem sokkal azelőtt, 1919 januárjában Juhász Gyulának is szerepelt egy – pontosabban egyetlen – manifesztumszerű cikke a ''Má''ban, ''A Ma útja és célja'', amely az 1918 decemberében a szegedi matinén elmondott beszédének írott változata.) A ''Krisztus, steier fenyők között'' című próza mintha látomás lenne: a narrátor fohászkodására a viharban megjelenik Krisztus képében Isten, ám vele együtt az Ördög is – s bár panaszt tesz elmagányosodása miatt, úgy tűnik, Isten nem tud, és nem is óhajt ezen segíteni.

Eörsi Júlia. „Krisztus, steier fenyők között”. ''Ma'' 4, 8. sz. (1919): 194–195.

Eörsi Júlia. ''Tiéd a sírig. Emlékeim Juhász Gyuláról''. (Szeged: Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, 1957).

Péter László. ''Annák, szerelmek: Nőalakok Juhász Gyula költészetében''. Szeged: Somogyi Könyvtár, 1983.

[[Category:KASInet]]

Kalmár Elza

2023-11-07T14:29:19Z

FöldesGyörgyi:

'''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q255092 Kalmár Elza]''' (Kalmár, később Kövesházy Kalmár, Kövesházi, Kövesházy, Elsa) ('''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q99 Bécs-Hietzing]''', 1876. január 1. – [https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q93 '''Budapest'''], 1956. szeptember 3.), szobrász, jelmez- és díszlettervező. Eredetileg festőnek készült. '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q99 Bécs]'''ben<code>→</code> Hugo Löffler volt a mestere, majd Münchenben Schmidt-Reuter mellett tanult. 1898-ban '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q6959 München]'''ben<code>→</code> kezdett szobrászattal foglalkozni Hermann Hahn mellett. Első plasztikái mellett iparművészeti alkotásokat és színes litográfiákat készített. 1900-tól állította ki műveit, melyekkel reprezentatív magyar tárlatokon szerepelt itthon és külföldön egyaránt (1923: Oslo; 1924: Bécs; 1927: Fiume; Firenze; 1929: Genf; 1930: Washington). 1900-ban Párizsba ment, majd Firenzébe tette át lakhelyét. Egy időre hazatért Budapestre, majd 1902-től ismét Firenzében töltött éveket (1905-1909). Az I. világháborúban több mint két évig Albániában és Montenegróban dolgozott ápolónőként. A háború után rövid ideig Salzburzgban tartózkodott, majd 1920-ban végleg visszaköltözött Magyarországra. Tagja volt a '''KÉVE<code>→</code>''' művészcsoportnak, amelynek egyik kiállításáról '''[[Item:Q148014|Lengyel József]]<code>→</code>''' is tudósított a '''''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q336957 Má]'''''ban<code>→</code>. Lengyel 1917 novemberi műkritikája a '''Remsey testvérek'''et<code>→</code> monumentális festészethez szükséges adottságaik miatt dicséri, s míg a többi, kevésbé neves szereplőt alapvetően lehúzza, Kalmár Elzát elismerésben részesíti, igaz, némi fenntartással: „Kalmár Elzát egy fatönkben jól elgondolt kis szobra nem reprezentálja kellőleg”.

Grafikákat, iparművészeti tárgyakat, fa-, bronz-, réz kisplasztikákat, síremlékeket (például '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q45910 Kaffka Margit]'''ét<code>→</code>), kút- és mauzóleumterveket, majolika- és kőszobrokat, festett viaszminiatűröket egyaránt alkotott. A szegedi Dóm téren a Pantheon számára ő készítette Madách Imre szobrát. Alkotásaiban az érzelemmel teli finom naturalizmus, a szecesszió és art deco egyaránt is egyaránt megfigyelhető, olykor a kubizmus és expresszionizmus egyes jegyei is nyomot hagynak rajtuk; az itáliai kora reneszánsz kisplasztikák éppúgy hatottak rá, mint '''Isadora Duncan<code>→</code>''', vagy a '''Lényegretörő Színház<code>→</code>''' táncművészete.

Művészete egyik fő ihletője a tánc, a mozgás, kisplasztikáin egy-egy mozdulat elevenedik meg, hol finom dekorativitással, hol expresszív módon. Első táncos szobrát Isadora Duncan 1902-es pesti fellépésekor alkotta; a szecessziót és az art deco stílusát ötvöző kisplasztikái a korszak tánc- és mozdulatművészeti reformkísérleteinek egyedülálló dokumentumai. A 20-as évek második felében a '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q245039 Palasovszky Ödön]'''-féle<code>→</code> Lényegretörő Színház előadásaihoz tervezett díszleteket és jelmezeket.

Lánya '''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q147581 Kövesházi Ágnes<code>→</code>]''', a magyar avantgárd egyik legnevesebb táncosnője, mozdulatművésze, akinek alakjáról, mozgásáról, táncáról ugyancsak számos szobrot készített. A ''Csicsibua'' című keleti ihletésű táncelőadásról például ('''Új Föld-estek<code>→</code>''', 1927, táncosok: Kövesházi Kalmár Ágnes, Fazekas Judit (?), Fülöp Zsuzsi) kis, háromszögkompozíciójú szoborcsoportot alkotott (''Tánckompozíció''). Kövesházi Ágnes különleges táncruháit és sokszor a darab orientalista díszleteit is ő tervezte és valósította meg, köztük egy tűznyelveket ábrázoló ruhát, továbbá azt a lágy pliszékkel és hajtásokkal a test és a karok lüktető mozgását kiemelő leplet, amit lánya ún. ''Lélegző-tánc''ához viselt, és amelyet ő fotón és egyik híres szobrával is megörökített.

Lengyel József. „A kritikáról, a Remsey testvérekről és a Kéve kiállításáról”. ''Ma'' 3, 1. sz. (1917): 14.

[[Category:KASInet]]